Rigó László: Kossuth Lajos: Uram Barátom Képviselő Ur! (Kézirattár, Budapest, 1978)

KOSSUTH LAJOS LEVELE CSANÁDY SÁNDORHOZ (írta Rigó László) - Kossuth és a kiegyezés

gyar társadalom demokratizálódását - mutat rá helyesen -, a függetlenségre törő és érte harcolni is hajlandó rétegek erőtlenek maradtak, s így nem tudták megakadályozni a kiegyezést. Mert a közös ügyes alku a volt kiváltságos, az ún. szabadalmas osztályok, az arisztokrácia és a középbirtokos nemesség műve : ezek vesztették cl hitüket Magyarország önállóvá válhatásában, s egzisztenciális és hatalmi érdekeik védelmében menekülnek az Ausztriával való egyezkedésbe. Kossuth biztos abban, hogy az egyezkedő politika főképpen az uralkodó osztályok akaratát és nem az egész nemzet szándékát tükrözi; rendületlenül hisz a nemzet zömét jelentő, de átmenetileg félrevezetett, elámított néptömegek függetlenségi vágyában, 1848-49-es érzületében. Kossuth kiegyezés-kritikájának rendkívül lényeges, történetfilozófiai jelentőségű aspektusáról ma nemigen szoktunk megemlékezni. A Cassandra-levél - a történelmi tapasztalat, a politika és a jog nevében - élesen tiltakozik Deákéknak az adott tartalmú osztrák-magyar megállapodást indokló fő érve és magatartása ellen: ,,el kell fogadni, a mi kivihető, miután többet elérni nem lehet." Tekintsünk cl attól, hogy a kiegyezés - ha az uralkodó osztályok akarják-Magyarország számára talán előnyösebb is lehetett volna, figyeljünk csak Kossuth elutasító érvelésére: „Ily szempontból vetni koczkát a nemzet sorsa felett hiba is, de nem is szabad. Nemzetnek lehet elnyomást tűrnie, de jogai valósításának reménye iránt semmi körülmények közt nem szabad kétségbe esnie, s azért, mert valamely jogát nyomban nem képes valósítani, nem szabad arról önként, örök időkre lemondani." A hangsúlyos mondatok a politikai cél feladásának elkendőzése, a stratégiai cél és a pillanatnyilag elérhető eredmény felcserélése ellen protestálnak. Mert ha a kiegyezés kompromisszuma közbülső állomás lenne a teljes függetlenség felé vezető úton, Kossuth még csak értené és talán méltányolná is Deákék eljárását - ám a kiegyezés végleges igényű, stratégiai döntés, államszerződés, melyre államhatalmi rendszer épül. S Kossuth meggyőződése, hogy a XIX. század utolsó harmadában jelentős nemzet nem mondhat le az önrendelkezésről, semmiféle indokkal. A megszerzendő függetlenség érdekében lehet alkudozni, várni, taktikázni, átmeneti megoldásokra törekedni, de magát a stratégiai célt feladni, a nemzetet megfosztani attól, hogy jövő-