Rigó László: Kossuth Lajos: Uram Barátom Képviselő Ur! (Kézirattár, Budapest, 1978)

KOSSUTH LAJOS LEVELE CSANÁDY SÁNDORHOZ (írta Rigó László) - Kossuth és a kiegyezés

A kiegyezés előestéjén, az 1866-os nyári porosz-olasz-osztrák háború idején - immár utolsó alkalommal - Kossuth ismét erőfeszítéseket tesz, hogy a magyar függetlenség ügyét a nagy európai konfliktus szerves és megoldandó kérdésévé tegye. Nincs illúziója: jól tudja, hogy a Habsburgbirodalom ellen támadó Porosz- és Olaszország vezetői nagyon is önös érdekből, csak időlegesen és részlegesen támogatják a Magyarország önállóságának visszaszerzésérc vonatkozó terveit, forradalmi, szabadságharcos elképzeléseitől pedig idegenkednek. De Kossuth, célja érdekében, taktikailag hajlandó a porosz és olasz hatalommal is szövetkezni: úgy gondolja, hogy csak kapja meg a megfelelő politikai és fegyveres segítséget, csak induljon meg végre a magyar függetlenségi harc, majd az események kedvező alakulásával az ország szakítani fog a nem éppen önzetlen segítőkkel... S a háborús konfliktus első időszakában Kossuth ér is el némi eredményt : a porosz és az olasz kormány beleegyezik a magyar légiók felállításába, az emigráció szervezkedéséhez mindkettő erkölcsi és anyagi segítséget ad, illetve ígéretet tesz a magyarországi katonai expedícióra is. Az események előrehaladtával, Poroszország katonai sikereit és Ausztria vereségeit követően azonban hamarosan nyilvánvaló lesz, hogy az Ausztriával szemben álló hatalmak Kossuthot, az emigrációt és a velük egyetértő hazai politikusokat csupán eszközként használják, a magyar felkelés képének felidézése csak Ausztria fenyegetésére, sakkban tartására szolgál. Porosz- és Olaszország hamarosan a magyar ügy mellőzésével köt békét Ausztriával. A háború eseményei és lezárulása, majd az 1866. őszi-1867. tavaszi európai politikai helyzet elemzése nyomán Kossuthnak ismételten rá kell döbbennie, hogy az adott időpontban egyetlen jelentős európai hatalom sem kívánja a Habsburg-birodalom felosztását, sőt e birodalmat a nagyhatalmak még változatlanul az európai egyensúly fontos láncszemének tartják. Magyarország önállósága valójában nem érdekel senkit sem, a függetlenségi harchoz senki sem adna komoly segítséget. Kossuth másik, az előbbivel szorosan összefüggő csalódását az 1866. évi hazai politikai viszonyok és események váltják ki. A háborús konfliktus előtt és alatt azt várja, hogy a nemzet maga is tesz valamit a függetlenségéért: ha nem is fegyveres, de legalább hathatós politikai megmozdulásokkal 29