Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)

A Zilahról Pestre származott „csodagyerek" (Németh László minősítése) „tizenéves" korától cikkezik különböző kolozsvári lapokban, 1857-ben Kelen álnéven Vajda orgánumában, a Nővilágban is. Joghallgatóként írt Egy szó tájékoztatásul (1859) című röpiratában úgy vélekedik: az Akadémiának a nyelvművelésen és a források feltárásán kívül közelednie kellene a nemzeti művelődés szélesebb igényeihez. Kapcsolatban áll a radikális Táncsics Mihállyal, részt vesz az egyetemi ifjúság éledő mozgalmaiban: 1860-ban Pestről, Bécsből kitiltják. „Passionatus journalistának" vallván magát (röpiratában fel is vetette: lapszerkesztőket, zsurnalisztákat is válasszanak be az Akadémia tagjai sorába), 1861-től a Nővilág és a Magyarország, 1862-től a Szépirodalmi Figyelő munkatársa lesz, 1863-tól Vajda Magyar Sajtójánál főmunkatárs. Sokat olvasott. Lefordította görögből Aiszkhüloszt, az elsők között hívta föl az oroszokra: Puskinra, Gogolra, Lermontovra a figyelmet (öccsével orosz fordítás-kötetet adott ki). Lírája — mint egész műve — az ígéret stádiumában maradt. Képvilága elmosódó, gyakran vizionárius jellegű, s metaforáiban is egy zárt jelképrendszer nyomai csillannak meg. Belső világának kifejezésére lelki tájakat rajzol, s mint Vajda szakít a 19. század reális, konkrét szemléleten alapuló plaszticitásával. A magyar vidéki életet bemutató novellái Tolnai Lajosban találják meg folytatójukat. Ám Zilahy tökéletesebb stílművész, ábrázolása realizmusát friss, gazdag költőiséggel párosítja. A köztudatban leginkább kritikusként él, belső függetlensége bámulatos. „Ha valaki irodalmi vállalatát megtámadod — írja —, ép oly rossz néven veszi, mint a lókupec, ha eladó lova lábán bököt fedezel föl, s ha megbírálsz valakit, az így kiált föl: pedig én annak az embernek mindig jóakarója voltam." Vajdáról írt tanulmánya mindmáig alapja az egykori harcostárs értékelésének. Nemcsak újszerűségére mutat rá az átélés imponáló képességével, de költészetének árnyoldalaira is magabiztos judíciummal. Az irodalmi Deák-párt teoretikusai, elsősorban Gyulai ellen vívott esztétikai csatározásainak pikantériája, hogy — elvei kialakulatlansága okából — az eszményítés érvei arzenáljával küzdött az eszményítés koncepcióját képviselő ellen. De cikkei, hagyományokat kereső portréi, világirodalmi tájékozódása már újszerűbb, erőteljesebb polgári ízlést mutatnak. Korai halálával egy sokrétűbb, egészségesebb irányú irodalmi fejlődés lehetősége veszett oda. AHOL AZ IRODALMAT „CSINÁLTÁK" Ha korszakunk elején mutatkoztak is a szétszéledés jelei, az '50-es évek derekán már ismét Pest a szellemi központ, ez a szerény, provinciális település. 127 000-en élnek falai között és Budával, Óbudával együttesen nem éri el a 200 000-et lélekszáma. Kevés lakója van, többsége német: csaknem 60%. A „magyar elem" 40% sincsen. A városka határait nagyjából a mai Kiskörút alkotja, és semmiképpen sem lépi túl a Nagykörút vonalát. A „testvérvárosokat" egyetlen híd, a Lánchíd köti össze. A három város csupán a jövőt látó honfiak szívében él együttesen, Pest-Budaként vagy Buda-Pestként emlegetve. A „tömegközlekedés" céljára az országrészeket összekötő postakocsi városi rokonát, a lóvontatású omnibuszt („mindenki számára") használják. A pesti, budai partok között propellerek sürgölődnek serényen, amíg az időjárás megengedi.