Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)

gatva észrevennénk akkor is, ha születésének, halálának terminusait nem ismernénk. 48/49 forradalmai nyugaton, keleten egyaránt hőkölésre készetették az átalakítás vezető osztályait, ott a polgárságot, nálunk a polgári funkciókat vállalt középbirtokos nemességet. Párizsban a proletariátus, hazánkban a nemzetiségek és a jobbágy tömegek színre lépte keltett riadalmat a változtatni akarókban. ,,A democratiai eszmék bizonyos ponton túl nem szolgálnak a szabadság biztosítására, nemzetiségünkre nézve meg éppen veszélyesek" — fogalmazta meg találóan Gyulai Pál hőse aggodalmát, a halálakor fölötte mondott emlékbeszédében. Kemény pályája kezdetétől a francia forradalom eszméinek elkötelezettje. Támadja az abszolutizmust, megvetéssel szól a feudalizmus maradványairól. Első, nagy feltűnést keltő művében, A korteskedés ellenszerei (1843) című röpiratában Arany Elveszett alkotmányára. emlékeztető indulattal bírálja a megyei választásokon történő visszaéléseket. Eszmeipolitikai koncepciója a centralistákéval (Eötvös, Szalay, Csengery) rokon, parlamentális rendszert, vagyoni cenzuson alapuló választójogot követel. 1847-től Pestre költözik, és elvbarátai orgánumában, a Pesti Hírlapban publikál. Híve a forradalomnak, kezdetben még Kossuthnak is, eszméi megvalósulását látja győzelmükben. Az események radikálizálódása, a nemzetiségek egy tömbben való fellépése azonban óvatosságra inti, a Debrecenbe költözött országgyűlésen már Kossuth ellenzékének, a békepártnak soraiban találjuk. A világosi katasztrófa után egy ideig ő is a bujdosók kenyerén él. Később önként jelentkezik az osztrák katonai hatóságoknál. Nekik írja és nem a nyilvánosságnak Emlékiratát (1849), amelyet 1883-ban titkára, Beksics Gusztáv adott ki. A prókátorok ősi szokását követve, az itthon maradottak védelmében, a távol és biztonságban levőre, Kossuthra hárítja elsősorban a felelősséget a történtekért, hangoztatván a békepárt „kiegyenlítő" szerepét is. Ezt követik nagy hatású, vihart kavaró röpiratai, a Forradalom után (1850) és a Még egy szó a forradalom után (1851). Ezekben a műveiben alakítja ki publicisztikája egyik vezérmotívumát , a „külpolitikai Kemény Zsigmond sorai Arany Jánoshoz. (E.n.) (MTA Kézirattára ltsz. 513/270)