Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)

arról az osztályról kell fitymálva nyilatkoznia, amelynek érdekeit taktikából tett vargabetűi mellett is, egy életen át következetesen képviselte: S a polgár? Ah, de hát van ez? / Barátom, Harminchat éven át aludtál, látom. (Jubilate! 1885) A vele szemben hangoztatott elvárások a vezért látták benne, s ezt fogalmazta meg a társadalmi szükségszerűség is. Ehhez azonban hiányzott belőle a kapcsolatteremtő, tábort szervező és együtt tartó készség. Felgerjedt indulatai nemcsak vélt vagy valóságos ellenfeleivel (Arany, Gyulai), de fegyvertársaival (Zilahy Károly, Bajza Jenő) is méltatlan helyzetekbe sodorták. Talán a mája sem volt épp' szelíd, I Olykor biz ' nyűgös volt ez a vén gyermek — írja róla Ady találóan (Néhai Vajda János). Társadalmi fejlődésünk kórjelenségeit hivatásos politikusainknál hatásosabban diagnosztizálta, javaslatai a hogyan tovább kérdésében is számos zseniális meglátást tartalmaztak. Költőként irodalmunk két nagy korszakát, a Petőfiét és az Adyét kapcsolta össze, merész távlatokat nyitó, máig ható művészetével. ZILAHY KAROLY Az '50—'60-as évek fordulóján fellépett irodalmi ellenzéknek Vajda János mellett Zilahy Károly (családi nevén: Kiss; 1838—1864) a legmarkánsabb egyénisége. A róla szóló írások legsűrűbben szereplő szócskája a volna. Okkal. „Egy prózaírónak — mereng pályáján Németh László — ifjan meghalni, annyi mint meg sem születni." Zilahy Károly portréja az 1860-as évek elejéről