Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)

A népnemzeti irány irodalmi ellenzéke VAJDA JÁNOS Nemzeti köztudatunk máig elsősorban/1 virrasztók (1857) költőjeként tartja számon Vajda Jánost (1827—1897). így emlegették többnyire kortársai is. S nagy versei közül az átlagolvasó emlékezetében az említettel népszerűségben csak a Húsz év múlva (1867) versenyezhet. Mindkettő az egyébként korántsem egyenletes írói oeuvre hibátlan remeklése. A virrasztók magas művészi szinten megrajzolt képe annak a kétség s remény közt hányódó lelkiállapotnak, amelyet a zsarnokság brutális erőszaka kényszerít egy letaglózott nemzet elkötelezett írástudóira. A költemény ezért több, mint a Bach-korszak magyar irodalmának reprezentatív alkotása... Vajda emberré-költővé formálódása a reformkor felmenő szakaszán, a forradalom idején történt. 21 évesen aktív résztvevője az 1848-as márciusi eseményeknek. Bécsben harminc főnyi, egyetemistákból álló küldöttség tagjaként biztosítja a magyar nemzet szolidaritásáról a város forradalmár népét. Önkéntes honvédként, később hadnagyként vesz részt a délvidéki harcokban. Forradalmi élményeiről 1869-ben megírt emlékirata, az Egy honvéd naplójából tudósít. Az önkényuralom kezdetén ő is — mint annyi honvédtiszttársa — kényszerből sorozott katona. Az osztrák ármádiából 1850 végén bocsátják el, 1853-ban kapcsolódhat be újfent irodalmunk életébe. 1855-től haláláig mint újságíró keresi kenyerét. Barabás Miklós litográfiája Vajda Jánosról, 1855-ből. (A Hölgyfutár arcképalbuma melléklete.)