Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)

Tréfás kritika az olvasóközönség hiányáról 1855-ből a veszteségeket, amelyek irodalmunkat, publicisztikánkat a forradalom következményeként érték. S ha az elesettek (Petőfi, Vasvári Pál), a bebörtönzöttek (Czuczor, Remellay Gusztáv, Sárosy Gyula, akit előbb ,,in contumatiam" halálra ítéltek, majd száműztek), az inter­náltak-száműzöttek (Degré Alajos, Pálffy Albert), a bujdosók (Táncsics Mihály, Vörös­marty, Jókai, Bulyovszky Gyula, Sükei Károly), az emigráltak (Jósika Miklós, Kerényi Fri­gyes, Csernátony Lajos, Oroszhegyi Józsa, Mérei Mór) és az osztrák katonának sorozottak (Vajda János, Lisznyai Kálmán) lajstromát számba vesszük, a hasonlat mindenképpen találó. Hírlapirodalmunk, kulturális életünk vonatkozásában — ha lehet — még szomorúbb a helyzet. A '40-es években virágzó, a minden eddiginél merészebb ívű fejlődés lehetőségé­vel kecsegtető magyar sajtó állapota sivárabb képet nyújt a bukást követően, mint félszázad­dal előbb, a kezdetek idején. A világosi fegyverletételt három orgánum élte túl: az 1841 óta fennálló Religio és Nevelés — Religióm egyszerűsödött névvel, a forradalom néplapjai elle­nében létesült Katholikus Néplap és a Korizmics László szerkesztette Gazdasági Lapok. Irodalmi folyóirataink közül a változó világ egyet sem talált életben. Nem engedélyezik a Kisfaludy Társaság működését, állandó létbizonytalanság veszélyezteti a Tudományos Aka­démiát (csak kisgyűléseket tarthat, új tagokat nem választhat). De tűnni látszott az olvasóközönség is. A '30—40-es évek politikai és kulturális életében jeles szerepet játszó birtokos nemességnek itthon és szabadon maradt része vidéki jószágai­ra húzódott vissza, és udvarházai kőkerítése mögé zárkózott. Ha olvasott, német lapot jára­tott. Úgy vélekedett — és joggal — : azok szabadabban írhatnak, mint a magyar nyelvű újsá­gok. Vidékre vonult vissza szellemi életünk színe-java, a forradalom dinamizmusát adó „márciusi ifjúság" pedig példaképei sorsában osztozik. „Budapest lakosainak a száma — írja a Hölgyfiitár — az utóbbi években tetemesül csökkent, mégpedig nemcsak mennyiség­re, hanem minőségre nézve is."

Next

/
Thumbnails
Contents