Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)

A fazio it Deák dl Tisza párt közölt Marastoni József: Kemény Zsigmond, 1860. A Felirati és Határozati párti vezetők közötti (Litográfia, 32,5x24,2 cm., PIM ltsz. 61.1071.) egyességkötésről. Az Üstökös karikatúrája az 1865. dec. 16,-i számban. (Jókaival együtt) komoly nehézségeket kellett leküzdenie. Fölléptekor a magyar regény sajátos ábrázolási módszerei még nem alakultak ki, elsősorban a kortársi valóság ábrázolása területén. Előzmények híján példaként ebben az időben a francia regényirodalom világszerte híressé (mondhatnám hírhedtté) lett megoldásai kínálkoztak, ezek azonban a jellegzetes magyar viszonyok közepette nem kecsegtettek sok sikerrel. Ösztönzőbb lesz majd az orosz modell, Gogol, Turgenyev, főként az '50-es évek végétől fogva. A romantika Jókainál éppúgy tovább él, mint Kemény műveiben. Jókainál az anekdotái alakok és genre-képek megjelenése, Keménynél az elemző lélek- és jellemrajz esszenciális kellékké válása, jelentős stáció azon az úton, amely a magyar regény későbbi nagy eredményei irányába vezet. Első regénye, a Gyulai Pál (1847) még a forradalom előtt jelenik meg. A sorjázás az '50-es évek elejétől indul: Férj és nő(1852), Ködképek a kedély láthatárán (1853), Szerelem és hiúság (1854), Szív örvényei (1854). Kezdetben — a Gyulai Pál című kivételével — társadalmi regényeket ír. Ezek az írásai kevésbé sikerültek. Alakjait mesterkélt szándékok mozgatják, helyzetei, lélektani fordulatai kiagyaltak. Kemény a történelem, főleg Erdély históriájának tudora, otthonosabban mozog ebben a számára jól ismert miliőben, mint kora társadalmának viszonyai között, alkalmasabb ez a matéria a realista ábrázolás számára is. Elet és irodalom című tanulmányában a krónikák, emlékiratok gondos tanulmányozására szólít. Elképzelhetetlen számára történelmi regényt írni a kortárs emlékiratok tökéletes átélése nélkül. Vannak akik az Özvegy és leányát (1855—1857) tartják Kemény legjobb regényének. Pedig a végső megoldás létrejöttében itt inkább a ,,fátum" munkál elsősorban, vagy ha így jobban tetszik az írói szándék, mintsem a jellemek formálta helyzetek. Itt ismertet meg bennünket először a „rajongás" motívumával is, amely utóbb egyik nagy regényének szolgál témájául. „A rajongás fogalmába — figyelmeztet Sőtér István — Kemény azokat a tragikai vétségeket sűríti, melyek miatt a nemezis, a bűnhődés a legzordabb következetességgel, a