Miklóssy János: „Elzúgtak forradalmai...” (1849–1875) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1991)

Legelőször — a Hölgyfutár képében — az irodalmi divatlapok kaptak lábra. Ez a divatképeket, szabásmintákat irodalmi tartalommal vegyítő laptípus a század elején Franciaországból indult hódító útjára, nálunk a '40-es években a Vahot Imre szerkesztette Pesti Divatlap, s leginkább a Jókai-féle Életképek létezése idején élte fénykorát. Az '50-es évektől veszít vonzerejéből, divatszaklappá (Férfidivat Közlöny, Magyar Szépek Munka és Mintalapja), vagy az irodalmi mellett enciklopédikus tematikát is közvetítő orgánummá alakul át (Divatcsarnok, Nővilág, Napkelet). A Hölgyfutár naponta megjelenő irodalmi lapként eleve az igénytelenséggel jegyzi el magát, méltán nevezi az Új Magyar Múzeum az „önkegyed kisasszonykák" „kiváltságos bonne"-jának, szépirodalmi lapjaink sorában a „legidősebb s egyszersmind legüresebbnek". A nyomába lépő rokon laptípusok élnek működésének tanulságaival. Császár Ferenc lapja, a Divatcsarnok (1853—1863) a divatlapi profilt enciklopédikus tartalommal párosítja. Vajda János Nővilága (1857—1864) a „női" Vasárnapi Újság rangjára tart igényt, irodalom és ismeretterjesztés mellett „mindazzal foglalkozandnak, ami a nővilág physikai, erkölcsi, nyilvános, s magánéletét érdekelheti." Jókai Délibábja (1853—1854) pedig az irodalom népszerűsítésének válhatott volna a Szépirodalmi Lapokénál alkalmasabb eszközévé. Az előbbieknél irodalmi-kritikai szempontból értékesebb Pákh Albert és Gyulai folyóirata, a Szépirodalmi Lapok (1853. jan. 2—jún. 30.) vagy Arany János orgánumai, a Szépirodalmi Figyelő (1860—1862) vagy a Koszorú (1863—1865). Az első összegyűjtve akkori irodalmunk legjobbjait, a „történelmi gyökérzetű polgáriasuk magyar középosztály" érdeklődésére számított. Fő célkitűzései: a művészi színvonal követelménye és a világirodalom — benne a fejlődés fő vonalához tartozó kortárs művek, saját alkotásaink számára A Vajda János által szerkesztett Nővilág címlapja