Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

Mészáros Lázár hadügyminiszter felmenti Petőfit a katonai szolgálat alól, 1849. (PIM ltsz. P. 48.) utolsó szemtanúnak, Lengyel József orvosnak egyetlen szóval válaszolt: „Potomság." Mi járhatott a költő fejében? Felrémlett-e benne több nagy látomás-versének záróképe, a hősi halál és a jövőbeli apoteózis? Az alig több mint egy éve írt vers sorai? Haza és szabadság, ez a két szó, melyet Először tanuljon dajkától a gyermek, Es ha a csatában a halál eléri, Utószor e két szót mondja ki a férfi! Vagy csak — természetes emberi reflexszel — a menekülés foglalkoztatta? Nem tudjuk. A fegyvertelen költő — ha a cáriak mellé beosztott osztrák összekötő-tiszt, báró Heydte őrnagy valóban az ő holttestét látta a fejéregyházi-héjjasfalvi országút mellett — a halálos lándzsaszúrást állva, szemből kapta. Augusztus 7-én a Kolozsvárott megjelenő Szabadság először közölte a vélhető gyászhírt: „. . .koszorús népköltőnk, a tűzlelku Petőfi Sándor hír szerint elveszett." De Krizbay Miklós szerkesztő, pontosabb hírforrások híján, még hozzátette, útjára indítva a találgatások, a reménykedések és legendák sorozatát: „. . .ily [ti. hivatalos] tudósításunk máig nincs, alaptalan mendemondának hisszük és valljuk azon hírt." A politikus és katona reménytelen helyzettel nézett szembe 1849 nyarán, a költő átlépett a halhatatlanságba. Ismeretlen művész: Bem Józsefi (Litográfia. 26x21 cm. PIM ltsz. 85.586.)