Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

romba tábornokhoz.) A másik oldalon pedig az atyjaként szeretett, tisztelt, versekben megénekelt erdélyi seregvezér, a szintén hivatásos katona, de egyben hivatásos forradalmár is: Bem József, aki mellett — talán nemcsak véletlenszerűen — ott látjuk a kormánybiztos Teleki Sándor grófot, Petőfi egyetlen arisztokrata barátját; aki a Honvédelmi Bizottmány hozzájárulását megelőzve lépteti elő őrnaggyá, nevezi ki segédtisztjévé és tünteti ki a költőt. Bem József — más esetek is igazolják — tisztában volt a fegyverforgató férfi valamennyi lehetséges dilemmájával. Ezért küldte haza a többgyerekes nemzetőröket a legválságosabb katonai helyzetben is, ezért szereltette le színész-honvédéit, hogy jól-rosszul kezelt fegyverük helyett művészetükkel támogassák a szabadságharc ügyét, s ezért szerette fiaként Petőfit, noha verseiből talán egyet sem ismert. Petőfi 1849 februárjának elején esett át a tűzkeresztségen. Ezzel elmélyült említett belső konfliktusa: egyrészt joggal élhette át a verseiben meghirdetett, világméretű harc fontos szereplőjének büszkeségét, közönséget és közösséget találva a székely honvédek körében, emberi-forradalmári eszményt Bem tábornok személyében: Oh Bem, vitéz vezérem, Dicső tábornokom! Lelked nagyságát könnyes Szemekkel bámulom. Csatadalai tanúskodnak erről: Négy nap dörgött az ágyú. . ., Csatában, Bizony mondom, hogy győz most a magyar. . ., Az erdélyi hadsereg, A székelyek. Másrészt meg-megszólalt az emberéletek tömeges pusztulásán megdöbbenő, a természet lebírhatatlan újraéledésére rácsodálkozó költő is: Dalolj, dalolj, kedves madár, Eszembe hozzák a dalok, Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona, Egyszersmind költő is vagyok. (Pacsírtaszót hallok megint. . .) A költő-politikus-katona dilemmáit és a magánember átélt tragédiáját (Petőfi 1849 tavaszán, két hónap lefolyása alatt veszítette el szüleit) háttérbe szorította a nemzet jelene és közvetlen jövője. Egy szálig elveszünk-e mi? Vagy fog maradni valaki, Leírni e Vad fekete Időket a világnak? — kérdezte a sorsa elé induló költő Mezőberényben írott versében, a Szörnyű időben. Petőfi Bem kifejezett tilalma ellenére vett részt 1849. július 31-én a segesvári csatában. Mintha versére kereste volna a választ, zsebkönyvébejegyezgetett, talán verset írt, töprengve álldogált a magyar tábor és hadrend különböző pontjain. S amikor délután a maroknyi magyar sereg bekerítésére megindult a kozákok végső rohama, a felbukkanó dzsidások láttán az