Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

Barabás Miklós rajza nyomán Walzei Ágost Frigyes: Tompa Mihály, 1847. (Litográfia. 30,5x23,5 cm. PIM ltsz. 62.1212.1.) Barabás Miklós: Arany János, 1848. (Litográfia. 34,6x26,1 cm. PIM ltsz. 1959.738.1.) Természetesen a „nemzeti költő" eszmei fejlődésének ezt az útját a tegnapi tízek és a kialakuló triász tagjai is csak részben követték. Ugyanez tükröződik az Összes Költemények kritikáiban is. Eötvös József a Pesti Hírlapban az ízig-vérig magyar költő és az idegen esztétikai mintákon nevelkedett kritikusgárda ismételt konfliktusait szükségszerűnek, elkerülhetetlennek látja. Pulszky Ferenc (egyébként aláíratlan) cikkében a Szépirodalmi Szemlében viszont, noha a kötet 7/8-át dicsérendőnek tartja, változatlanul hangoztatja — az 1/8 vonatkozásában — a jól ismert liberális kifogásokat, és Petőfit népdalköltőként tartja a legértékesebbnek. A legújabb kutatások — Kiss József Petőfi-adattára. — birtokában tudjuk, hogy ez a Petőfi jelent meg Európa irodalmában. Igaz, Toldy Ferenc már 1828-ban kiadta német nyelvű irodalomtörténetét, egyszersmind magyar szöveggyűjteményét (Handbuch der ungrischen Poesie); Vörösmarty Mihály már a magyar irodalom képviseletében vett részt a Gutenberg-emlékkönyvben (A Guttenbergalbumba, 1839) — Petőfi gyorsan növekvő nemzetközi hírneve azonban új minőséget jelentett e téren is. A magyarországi és a bécsi német sajtó mellett és után 1846 januárjában már cseh híradás is szól róla, márciusban a lipcsei Charivari „der genialste Lyriker Ungarns"nak nevezte Petőfit, szeptemberben Bécsben megjelent Adolf Dux versfordításainak gyűjteménye, amelyet berlini, stuttgarti recenziók ismertettek. 1847 januárjában nyomdafestéket látott az első három cseh, októberben az első angol Petőfi-versfordítás. A költő világirodalmi rangját itthon Szemere Pál, a magyar irodalom veteránja, Kazinczy egykori pesti triászának tagja, Kölcsey barátja pendítette meg 1846. szeptember 19-i nyílt levelében: „Tünemény, mely a világirodalom történetei között, a legszerényebben szólva bár: ritka és gyér;