Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

Miért 1842? A reformkor utolsó évtizede bővelkedik maradandó nemzeti jelképekben: 1841-et Kossuth Lajos Pesti Hírlapjának megindulása és a Széchenyi Istvánnal folytatott Kelet népe-vita avatja politikatörténeti korszakhatárrá, 1843-tól a Szózat verbunkos-zenéje hangzik felénk, 1844 eseményei közül a Himnusz akkordjai és a magyar nyelvet végre (54 év után!) teljes körű államnyelvnek minősítő 1844:2. tc. tekinthető jelképesnek. 1845-ben a Nemzeti Színház nézőterének tapsviharai avatták nemzeti drámává, történelmi példázattá a Bánk bán jambikus sorait. 1842 tehát hiányzik ebből a felsorolásból. És ebben mintha a kortárs is megerősítene bennünket. Toldy-Schedel Ferenc 1843. február 6-án tartott Kisfaludy Társaság-i előadásában lehangoló képet festett az éppen lezárult esztendő „terméséről": ,,.. .szépirodalmunk jelen állapotjában sem magas pontot nem foglal el, sem oly haladásban nincsen, mely azon félPetőfi névaláíráspróbái 1842-ből Bárány Gusztáv Literatúrai Zsengék című művének 1840-es kéziratán. (PIM ltsz. P. 92.)