Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

A Pesti Divatlap címlapja Laborfalvi Róza szerepképével, 1846. (Poór Jenő a pozsonyi Hírnökben); van viszont, aki éket akar verni Petőfi és liberális pártolói közé, költészetbírálat ürügyén: „. . .egyidőtől az irodalomban egy klub, egy cotterie keletkezett. . ." (Dardanus = Pompéry János?); s végül van — Nádaskay Lajos a Honderűben —, aki tökéletesen felfogta a lírai forradalom lényegét, a népből jött népköltő szándékait, s ezek ellen minden idegszálával védekezett: „. . .ahelyett, hogy leereszkednék költő a néphez, melynek nyelvén szól, lealjasul a pórhoz. . ." Hogy félreértés nem volt a másik oldalon sem, azt Petőfinek/! természet vadvirága című verse tanúsítja (1844. december): Nyirbáljatok üvegházak Satnya sarjadékain; A korláttalan természet Vadvirága vagyok én. S hogy milyen volt ez az üvegházi irodalom? íme, egy részlet Nádaskaynak a Cipruslombok című Petőfi-kötetet a hölgy közönségnek ajánló 1845. áprilisi írásából: „. . .a szívpanasznak kesergése lopódzik be kebléig, mint visszhangra váró zene ön méla ábrándjainak édeskés ködfátyolképeihez!" Fekete Sándor kutatásaiból tudjuk, Petőfinek ráadásul a lírai féltehetségek epigonjaival is naponta kellett szembenéznie, amikor a Pesti Divatlap segédszerkesztőjeként a beözönlő verseket rostálta. Nem csodálható tehát, hogy Degré Alajos, fiatal írótársa a Pillwax-kávéház irodalmi vitáiról azt tartotta fontosnak feljegyezni: „Petőfi leginkább az afféle bíbor ajk kifejezéseket szerette nevetségessé tenni."