Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

A helység kalapácsa. (A hátsó borítólapon lévő illusztráció feltehetően Petőfi rajza.) Az isteni tisztelet elmúlt, A csapszék népesedik, Valamint a mezőség, Hol a tehenek csordája legel, Megnépesedik Kétszárnyú seregélyekkel A nyári napoknak Forró idejében. A zárósorok pedig — a halhatatlanságot ígérő eposzi utóhangok mintájára — az eddig és az ezután írandó Petőfi-hitvallások paródiája: S ha sötét zsákjába dugand A feledés: Fölhasogatja sötét zsákját A halhatatlanságnak fényes borotvája. A ,,mit ne és hogyan ne?" nem egészen pontosan irányzott szembenállása után a „mit és hogyan?" mozzanatának kellett következnie a János vitézzel. Már idézett, német nyelvű önéletrajzában Petőfi ,,Volksmárchen"-nek, vagyis népmesének nevezte művét. Azóta tudjuk, hogy az elbeszélő költemény két munkafázisban íródott: az előbb készült 1—16. fejezet falusi életképpel indul, hogy azután a Münchhausen-történetek és a mindenkori Háry Jánosok mesélgette katonakarrier-történettel folytatódjék. (Petőfi most ,,írja ki" magából, egyenlíti ki a fantázia síkján katonáskodásának rossz emlékét.) A cselekmény boldog végkifejlete eredetileg szintén a faluba került volna; a kivívott gazdagság, a boldogság olyan ké-