Kerényi Ferenc: Petőfi és kora (1842–1849) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1993)

egészen mentes. A kialakult irodalmi nyelv birtokában az 1830-as években megkezdődhettek a normarendszer (grammatika, helyesírás, szótár) munkálatai, a tájnyelvek pedig felszabadulhattak az egyénítés, a nyelvi jellemzés javára. Vörösmarty 1837-ben, az Elméleti töredékekben írta össze a nyelvjárások hangzó rendszerét, hogy helyes használatuk minden magyar író eszköztárát gyarapíthassa. Petőfi mindössze egyetlen verset írt anyanyelvjárása, a „Tisza—Duna közti tájbeszéd szerint": a Hírős város az aafődön Kecskemét című, 1844 elején — Debrecenben! A megkülönböztetés, a nyelvi jellemzés szándéka tehát tudatos egy másik táj és nyelvjárás környezetében. Hasonló a helyzet az archaizálással: Petőfi ennek lehetőségét is megvizsgáljad régi jó Gvadányi soraiban (1844. július—augusztus), hetekkel azelőtt, hogy nagyterjedelmű verses epikába fogna. Hogy nem felvillanásról, egyszeri ötletről van szó: még 1847-ben is elirigyli szerzőjétől az Egy falusi nótáriusnak budai utazását. . . Petőfi — mint láttuk — már 1844-ben szembekerült az önzsánerezés néhány kellemetlenül visszahúzó vonásával, amelyektől művészi-emberi továbblépését féltette. Érthető tehát, hogy nem vállalta tartósan a népköltő külső, világosan észrevehető, megkülönböztető jeleit sem. így jelentős szerepe lett abban, hogy 1849-ig a regionális költészet — a nemzeti irodalom rovására — nem hódított igazán teret. A fiatal írók körének palóc tagja, Lisznyai Kálmán megmaradt kedves, megmosolyogtató, különc figurának; saját palóc mitológiájával, tájnyelvi verseivel, Erdélyi János szavával élve, ,,kelmeiség"-ével. Csak Világos után juthatott, egészen más politikai, irodalmi és közönségviszonyok közepette, átmeneti főszerephez. Ami végül a vizsgált, 1842 és 1849 közé eső időszakasz alapkérdését, a politika és az irodalom viszonyát illeti, Petőfi 1844 végéig általában nem megy túl az őt befogadó és körükbe vonó liberális írócsoport szemléletén. Az esztendő versmérlegén a Védegyleti dal, a rokontémájú Batthyányi és Károlyi grófnék, A külföld magyarjaihoz vörösmartys ihlete nagyobb súllyal esik latba, mint az érdekegyesítés gondolatköréből kirívó két vers, az osztályharcos indulatú A nemes (1844. január-február), még a debreceni termésből és a majdani republikánust előlegező A királyok ellen (1844. december). (Az irodalomtörténet sokáig kétségbe is vonta a megírás évszámát; későbbi verseknek tartotta őket.) A születése napja miatt különösen fontos évkezdő és évzáró vers hasonlót mutat: az esztendőt a Honfidal és a Búcsú 1844-től fogja keretbe. Az utóbbi egy sorozat darabja, amelyet a másfél éve tartott 1843—1844. évi országgyűlés kudarca hívott életre: Mért nem születtem ezer év előtt?, Részegség a hazaért, Lant és kard, Rabhazának fia (valamennyi 1844. november— decemberben). Az 1845-ös év a nemzethalállal vívódód magyar nemzettel indul, megoldásul egy liberális ajánlást kínálva: Jóra termett nép honában Egy a szív, az. akarat, A közérdek mellett minden Különérdek elmarad. A líra forradalmától a forradalom lírájáig még Petőfi Sándor számára is hosszú az út.