Taxner-Tóth Ernő: Kazinczy és kora (1750–1817) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1987)

Előzmények - összefüggések

törpék. - Uram - mondám mindent mondjon az úr, csak ezt ne; elárulná, hogy architektúrát soha nem tanult. Semminek nincs inkább kiszámítva mértéke, mint az oszlopoknak. Eltelve csodálkozással jővén ki mindnyájan a templomból. Messze eljövénk, s Chipault visszakiáltó: - Igazsága van az úrnak; az oszlop jó. - Igen, uram, mert az oszlop portióját nem az oszlop lábánál kell nézni. Olvasmányok Kazinczy Pályám emlékezete című önéletrajzi munkájában részletesen beszámol fontosabb olvasmányairól. Ez azonban már egy kialakult és igen határozott ízlés válogató szellemében történik. Valójában a korabeli Magyarországon olvasható könyveknek csak egy töredékéről esik szó, azokról, amelyek hatással voltak rá. Nem szól XVIII. századi irodalmunk olyan hagyományairól, mint az iskoladrámák, amelyekkel mint református talán nem is találkozott. Nem szól a számban is jelentős énekköltészetről, a még mindig divatos széphistóriákról és mulatságos történetekről. Pedig az irodalom fejlődésével párhuzamosan a ponyvára került termés is megsokszorozódik, egyes számítások szerint a század folyamán kiadott ilyen jellegű nyomtatványok 80-85%-a 1760 után jelenik meg. Az olvasmányok egy fontos rétege az irodalom határvonalán helyezkedik el: a ,,magas" ízlés alantasnak minősíti, az olvasók viszont szívesen vásárolják. Ilyen Mészáros Ignác (1721-1800) hosszú című műve, a Buda Várának Vissza-Vételekor A Keresztények Fogságába Esett Egy Kartigam nevű Török Kis-Asszonynak Ritka, és emlékezetes Történeti (1772). Ilyen Kónyi Jánosnak (meghalt 1792 körül) A mindenkor nevető Demokritus -című anekdotagyűjteménye, s ilyen Várta mulatság című tündéres története. Felgyorsul a fordítások kiadása is. Az első, a világirodalomban is rangos alkotás, amely magyar nyelven megjelent, Fénelon abbénak a felvilágosult abszolutizmust dicsőítő Télémaque-)di. 1767-ben Teleki Ádám magyarra ülteti át Corneille Cid című drámáját. Megjelenik Voltaire Candide-ja, Péczeli József (1750-1792) lefordítja a francia író-filozófus Zaire-ját, Henriade-ját, majd ugyanő Young Éjtzakái és egyéb munkáii. A sifeéií azonban nem mindig a legjelentősebbek aratják le. így jóval Goethe Wertherének első fordítása előtt egy Siegwart című érzékeny regény arat - ma már nehezen érthető — sikert. Szerzőjét, a jelentéktelen Johan Martin Millert lelkes levélben keresi meg Kazinczy, végül mégsem ő, hanem Barczafalvi Szabó Dávid fordítja le e népszerű irományt. Az 1770-es, 1780-as évek lázas tájékozódási hulláma után a XIX. század elején egyrészt rohamosan szaporodnak azok a fordítások, amelyeket az olvasási igény, az üzlet hív életre, másrészt jó másfél-két évtizedre a fordítás - nagy művekről anyanyelvi „másolatok" készítése — látszik az irodalmi fejlődés legfontosabb feladatának. Verseghy a börtönben Sterne Tristram Sandy)ének magyarításán dolgozik, Kazinczy nagyszabású fordítási program meghirdetésével áll az irodalom élére. Noha Kármán József már 1795-ben meghirdette az eredetiség igényét, korszakunk végéig Kazinczy elvei uralkodnak. A legjelentősebb siker eredeti művel minden bizonnyal Dugonics Andrásé (1740— 1818). „Leírtam régi magyarinknak vitézségüket, bátorságjokat, nagyobb lelköket: előadtam fejedelmeinknek szent szertartásokat, népikhez szeretetüket, ellenségjeik ellen hadi mesterségjöket" — határozza meg azt a célt, amit az Etelka, egy igen ritka magyar kisasszony (1788) című történelmi regényével el akar érni. A romban heverő Világosvára rajzát csatolja munkájához azzal: „örök emlékeztetőt céloztam adni 35