Taxner-Tóth Ernő: Kazinczy és kora (1750–1817) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1987)

Eredmények

Friedrich Johnn metszete Erőss János rajza alapján: Csokonai Vitéz Mihály arcképe. (Rézmetszet. PIM Műv. Tár. 70.11.1.) nyarán, amikor Csokonai első költeményei megjelennek a Magyar Hírmondóban, Kazinczy jóindulatáról biztosítja ifjabb társát, s ennek jeleként saját műveit és általa nagyra becsült versesköteteket küldött neki egy jótanáccsal: „ezeknek példájok szerint ne névnapi köszöntőket, ne török marsokat írjon, hanem dalija szív szelíd érvékenységeit, szerelmet, barátságot, bort, természet szépségeit." A különös az, hogy Kazinczy tanácsa helytálló és Csokonai meg is fogadja. Csak egészen másként, mint azt a későbbi irodalmi vezér elképzelhette. Csokonai útja a felvilágosodás filozófiájából, a nemzeti kérdések át érzéséből és a kollégiumok verselési hagyományából indul. Iskolai feladatként kezd latin — és magyar - verseket írni, amelyek egy-egy sorában már fölvillan az eredeti látásmód és a lenyűgöző verselési készség. Talán csak a klasszikus formákban bicsaklik meg néha a hangja, miközben a tudós költő szerepére tör. Önálló tehetségének első nagyobb szabású kitörése a Békaegérharc (1791). A népi tréfák, humoros állatmesék, a vígeposz és a politikai szatíra eme különös egyvelege néha félelmetes időszerűséggel szól a késői olvasóhoz. így a negyedik pipadohánynál elmondott csatáról ezeket olvashatjuk: Míg Mán a véres tsatának Dühös fegyverével öl, Sok ezrek elhullanak Addig mind a kétfelől; 57