Taxner-Tóth Ernő: Kazinczy és kora (1750–1817) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1987)

Előzmények - összefüggések

Náddal-födött, vályogból-rakott házában, pátriárkái felsőséggel éle, bírája, békéltetője, tanácslója az ügyefogyottaknak, perlekedőknek, osztozkodóknak, kik idegen vármegyékből is, több napig járó földekről, hozzá folyamodtanak, bízva elhíresztelt egyenességéhez, tudományához. Bért, ajándékot senkitől nem veve; sőt ő tartá őket cselédjeikkel, lovaikkal, valamíg a pör előtte lefolyt, s nem különben a tehetősbeket, mint a szegényt. Hasonló körülmények közé született a Kazinczy által nagyra becsült Ányos Pál és a kor egyik legnagyobb költője, Berzsenyi Dániel is. A XVIII. század utolsó negyedétől azonban gyorsan szaporodik azok száma, akik nem kastélyokban vagy kűriákban nevelkednek: Virág Benedek, Dugonics András, Batsányi János, Dayka Gábor, Révai Miklós, Földi János, Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, Péczeli József, Pálóczi Horváth Ádám, Baróti Szabó Dávid, Decsy Sámuel, Szentjóbi Szabó László, Rát Mátyás, Rájnis József, Verseghy Ferenc — másokkal együtt — jobbágy, iparos, hivatalnok, lelkész, polgár, birtoktalan és kétes hitelű nemes családokban látja meg a napvilágot. Szülőházukról nem írnak oly melegen, mint Kazinczy - azért sem, mert el akarják felejteni, honnan emelkedtek föl. Ez volt életük fő célja, és ezzel munkásságuk meghatározó tényezője is. Bécsi testőrök Amikor Kazinczy először Bécsbe megy, elsősorban a képtárak nyűgözik le. Kisfaludy Sándor más élményekről is vall, fényes bálokról, izgalmas szerelmekről, nagy társasági életről, színházról, balettről, operáról. Mindez együttesen hat arra a két testőrre, aki jóval előttük érkezik a császárvárosba. Bessenyei fölkeresését az ifjú Kazinczy első bécsi útján megtisztelő kötelességének tartja, de nem találja otthon: „a dolgozóasztalán írtam meg neki levelem, pastellben festett képe előtt, melly asztala felett függe." Báróczi Sándor (1735-1809) és Bessenyei György (17477-1811) egyidőben kerülnek Mária Terézia udvarába, hogy a díszes egyenruhába öltöztetett magyar nemesi testőrség tagjai legyenek. Megtanulnak németül és franciául, megismerkednek a gazdag könyvtárakkal és a magyar szemmel bő választékú könyvüzletekkel. „Bécsbe jővén eszembe ötlik, hogy tanulni kellene, mert jó holmit tudni — írja Bessenyei —, tanulni kezdék és egyhuzomban tizenegy esztendeig szüntelen ölöm magam." Mindkettőjük előtt új világ tárul föl, szédítően gazdag és őrjítőén izgalmas. A nagy tehetségű Báróczi bele is gabalyodik titkaiba: alkimista kutatásokra fecsérli el tehetségét. A testőrség díszes egyenruhája azonban nem csupán vonzóvá, irigylésre méltóvá teszi viselőjét, de akaratlanul meg is különbözteti az udvar franciás világában. Az érzékenyebb egyéniségek fölfogják, hogy ők mások, máshová — is — tartoznak. Báróczi öntudattal vállalja ezt a helyzetet, magyarra fordítja egy francia szerző Kassándra című regényét, majd Marmontel Erkölcsi meséit, 1790-ben pedig A védelmezett magyar nyelv címen ad ki nagy jelentőségű röpiratot. Bessenyei németül kezd írni, de aztán gyorsan anyanyelvére vált. A közlés vágya él benne, nyilvánosságnak szánt leveleket, majd verses naplót ír. Aztán rátalál a magyar történelemre: a Hunyadiak ragadják meg képzeletét, s megírja Hunyadi László tragédiája című drámai művét. Ezt további drámák követik, amelyek közül a legjelentősebb — a Plutarkhosz nyomán írt - Ágis tragédiája. Az irodalomtörténetírás hagyománya ennek 1772-es megjelenésétől számítja a magyar felvilágosodás kezdetét. Vígjátékai közül A filozófus (1777) a legjelentősebb, ebben találjuk a vidéki nemesúr megragadó bemutatását. „Derék Ember Pontyi ő Kéme", ismeri a bibliát, olvasott sok mesét, ponyvát, sok mindent tud — felében, harmadában —, hiszékeny, közlékeny, kiszólásai életközeliekés pontosan közvetítik műveletlenségét. 28