Horváth Iván - Kőszeghy Péter: A reneszánsz és a barokk kora (1550–1750) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1986)

A reneszánsz

Költői akadémia Balassi körül formálódott ki annak a „nyolc ifjú legény"-nek kicsiny köre, költői iskolája, ,jkik az magyar nyelven való versszerzésen egymással vetekedtek". Távolabbról ehhez a társasághoz kapcsolódik az első magyar költőnő, Telegdi Kata (7-1601) egyetlen fennmaradt műve, egy bizonyos „ángyom asszonyom"-hoz intézett verses levél. Ángya — mint a ránkmaradt válaszlevélből kiderül — arról értesítette Telegdi Katát, hogy titkára segítségével irodalmi ligetet létesített birtokán, abban mesterséges kutat és barlangot építtetett, a bölcs tudományoknak, Pallasnak, Minervának ajánlotta, s költőket telepített bele. (Egy költeményében Balassi maga is egy erdei költői versenynek állított emléket.) Telegdi Kata verses válaszlevelével a versengő poéták sorába lép, s jókora mitológiai baklövést olvas ángya fejére. Ha az irodalomtörténészek jól sejtik, „ángyom asszonyom" titkára Rimay János lehetett (15707-1631), Balassi költő-tanítványa. Mestere halála után Rimay jelentős erőfeszítéseket tett a költői nyelv manierista megújítására, a versszerkezet felbontására, keresett, megütközést keltő képek alkalmazására. (Irodalmi, tudós társaságot is szervezett, ,,Pallas magyar ivadékai" néven.) De az utókor kései, látszólag egyszerűbb szerkezetű verseit is nagyra értékeli, így ezt is, melyet fia halálakor szerzett: Az Úr engem sanyarita, Nyavalyák közé szoríta, Szívemen nagy sebet nyita, Kivel magához voníta [vont], Oltoványkámot kivévé, Szép, jó voltát megkedvellé, El nem töré, s meg nem szegé, Maga kertébe viteté. A mely kertet sem dér, ragya, Zápor s kő eső nem járja, Veteményét nem fogyatja, Hasznát csak az Úrnak adja. Teljék kedve s akaratja, Övét vette, s övét tartja, Minthogy jó szemmel is látja, Legyen szerelmes magzatja. Segélj engemet, Istenem, Engedd is búmban pihennem, Ne hagyj megkedvetlenednem, Adj veled örökké élnem. 24