Horváth Iván - Kőszeghy Péter: A reneszánsz és a barokk kora (1550–1750) (Képes bevezető a magyar irodalom világába, Budapest, 1986)

A reneszánsz

XVI. századi históriás énekből viszont jó másfélszáz maradt ránk. Tudvalevő, hogy ebben a korban az olvasni tudás még igen ritka volt. Az énekelt versszöveg sokkal nagyobb közönségre talált, mint az olvasásra szánt próza. Ezért volt oly népszerű műfaja a komák a históriás ének, amelyet olvasni is, hallgatni is lehetett, s amely tartalmilag nagyon változatos képet mutatott. Bibliai könyvek verses fordításai a bibliai históriák. E műfaj hagyományára támaszkodott Babits, amikor a Jónás könyvét írta. A tudósító históriák, a verses zsurnalisztika legnagyobb mestere Tinódi Sebestyén volt (7—1556), aki hangjegyekkel kísért énekeit nyomtatásban is kiadta. A történeti énekek a távolabbi múlt eseményeiről számoltak be. Nevezetes ilyen énekünk Csáti Demeter Mohács esztendejében szerzett históríá]a Pannónia megvételéről. Arany János óta népszerű elképzelésük a kutatóknak, hogy Csáti Demeter nemcsak írott történeti munkákból, hanem szóbeli epikus hagyományból is dolgozhatott, legalábbis egyes, régies zamatú sorai mintha erre vallanának (például: „Feldedet adtad fejér lován / És fivedet aranyas féken"). Az ének egy versszakának — Istent ők ott imádának, Háromszor Deust [Istent] kiáltának, Arról nevezték ott az várast Szamos mentében az nemes Dézsnek - most előkerült változata is alátámasztja ezt a feltevést: Mikor az magyarok Erdélyben jutának, Magyar földet, füvet, vizet hozatának [foglalának?], Deus, Isten, Deusl - ottan kiáltának, Az után Deus nevet Dézsnek ők adának. (A Deus-Dés etimológia egyébként talán valóban helytálló.) A széphistóriák fő témája eleinte a házasság volt, később a szerelem. A debreceni, majd a kolozsvári nyomda füzetes ponyvakiadványokként jelentette meg a népszerűbb históriákat. Az egyik legnépszerűbb széphistória szerzőjét, a Pataki Névtelent egyesek Balassival azonosítják, mások Balassi költőtársával, Dobó Jakabbal. Annyi bizonyos, hogy műve, az Eurialus és Lucretia, igen közel áll az ifjú Balassi költészetéhez: Meg meneködtünk már az veszedelemtől, óh én szivem szerelme! Mi lehet olly dolog, kit érted én lelkem örömest nem szenvedne? Óh te szép ékes melly, és én szeretőmnek két szép fejér csecsei! Titeket tartlak-é, vájjon ti vattok-é most az én kezeimben? Ti szép sima karok, jó illatú tagok, ti vattok-é ölemben? Kész volnék meg halnom, hogy nem kedvem szegnék Hlyen nagy örömemben! Te vagy-é mellettem, szerelmem, vagy álom játszódtat most engemet? Igaz gyönyörűség vagyon-é szívemben, ki vígasztal engemet? Bizony úgy alítom [gondolom], hogy nem csak az álom fogta meg én elmémet! Óh gyönyörűséges csókok, mézzel folyó édes ölelgetések! Óh melly igen bódog és melly örvendetes nyájasságban most élek! Senkit szerencsésbnek nálamnál nem mondok, ha gyakorta így élek! 18