A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Walter Dexel

Walter Dexel a Kassák Múzeumban A német konstruktivista művész, Walter Dexel alkotásainak a Kassák múzeumban történő bemutatása alkalmából joggal vetődik fel a kérdés: volt-e Dexel és Kassák alkotói érdeklődése, személyes sorsa között valami hasonlóság, létezett-e a két kortárs között személyes kapcsolat? Az utóbbi kérdésre azonnal válszolhatunk: a két művész személyesen nem ismerte egymást. Tegyük rögtön hozzá: Milyen kár! Ugyanakkor feltűnő, hogy a két művészi pálya és a két életmű között mennyi a hasonlóság. Érdemes ezekről részletesebben szólnunk. A Kassák és Dexel sorsa és pályája közötti párhuzamok alapja mindenekelőtt az a törénelmi és politikai helyzet volt, amely szellemi útkeresésük idején, majd később is az őket körülvevő világot meghatározta. Mindketten a századforduló gyermekei: Kassák 1887-ben, Dexel 1890-ben született. Csodálták a kubizmust, a világháborút követően pedig egy ideig a dadaizmusban látták a felszabadító művészi kezdeményezést. Mindketten szívósan keresték a nyilvánosság elé lépés lehetőségeit: Kassák először, mint író, majd mint A TETT és a MA szerkesztője, Dexel pedig a jénai Kunstverein kiállítási tevékenységét irányítva mint az európai avantgárd művészetet bemutató fontos tárlatok létrehozója. E vállakózásaik révén közös barátaik lettek: Kurt Schwitters, Moholy-Nagy László, Theo van Doesburg, El Liszickij és mások. Kassák is és Dexel is csatlakozott az 1928-ban Schwitters által megalapított „új reklámmüvészek" köréhez, miután már évek óta mindketten intenzíven foglalkoztak a modern tipográfiával. Az 1920-as évek elején mindkét művész megismerkedett a konstruktivizmus eszméivel, s ehhez az irányzathoz akkor is hűek maradtak, amikor a második világháború után képzőművészeti tevékenységük folytatására vállalkoztak: Kassák egy természetelvű munkákat teremtő periódust követően, 1958 körül, Dexel valamivel később, 1961-től kezdődően. Hasonló volt a konstruktivizmus festészeti kérdéseiről vallott felfogásuk: a Mondrian és van Doesburg köré csoportosuló hollandiai „De Stilj" kör kostruktivistáitól eltérően a színeket elsősorban nem a maguk változatában, az alapszíneknél megmaradva használták, hanem inkább a tört színeket alkalmazták. Ez jellemzi papírra és vászonra festett korai és kései müveiket egyaránt. Konstruktivista művészként egyikőjük sem érte be táblaképek festésével: elméleti és gyakorlati tevékenységük a tárgyés környezetformálás szinte minden területét átfogta. „Mesteremberek" voltak a szónak abban az értelmében, hogy a használati tárgyak alkotta világ teljes megújítására törekedtek. Ritkán adódott az alkalmazott grafika területén még két olyan művész, mely olyan úttörő jelentőségű, iskolát teremtő müveket alkotott volna. E tevékenységükhöz fűződik többek között közös szereplésük is: 1927 nyarán mindketten részt vettek a mannheimi Nemzetközi reklámgrafikai kiállításon. Személyes sorsukban, munkásságuk hazai politikai megítélésében is sok volt a közös vonás. A történelmi helyzet olykor brutális erővel akadályozta őket munkájuk szabad gyakorlásában. Kassáknak 1919-ben el kellett hagynia Magyarországot, s 1926-ig emigrációban kellett élnie. Hazatérve az 1930-as években aggodalommal figyelte a magyar közeledést a fasiszta Németországhoz. Még súlyosabban érintette, hogy az 1945-ben bekövetkezett felszabadulás, melyet olyannyira várt, 1949 táján a művészi munka lehetőségeinek radikális korlátozásába és a sztálinizmusba torkollott. Csak 1954-töl kezdődően publikálhatott, képzőművészként pedig szinte csak közvetlenül halála előtt léphetett a magyarországi nyilvánosság elé, azt követően, hogy külföldön már kivívta régi és új munkáival az európai avantgárd egyik jelentős mesterének járó megbecsülést és hírnevet. Walter Dexel, az 1920-as évek ismert művésze és kiemelkedő reklámtervezöje látta már a fasiszta diktatúra erősödő veszélyét 1930-33-ban, amikor a Fejek sorozatával korának politikusait leplezte le takarékos geometrikus elemekből rajzolt portréin. Belső emigrációjának kezdetét egy szimbolikus tett jellemezte: Dexel 1933-ban, a nemzetiszocialisták hatalomra jutása után Hitler „portréját" apró darabokra tépte, és a berlini Wannsee-be szórta. Egy fennmaradó fotó segítségével, 61 évvel a történtek után legalább reprodukció révén bemutathatjuk a nevezetes müvet a sorozat hét másik eredeti darabjának társaságában. Dexelt hazájában oly sok más müvésztársával együtt az „elfajzott művész" minősítéssel bélyegezték meg, ahogy „formalista", „ellenséges", vagy legjobb esetben „tűrt" művészetnek számított 1949-től kezdődően Magyarországon mindaz, amit a konstruktivista Kassák az 1920-as években, majd az 1960as évek kezdetétől alkotott. Hasonló volt művészi újjászületésük is. Kassákot ís és Dexelt is a korai munkáik iránt megnövekvő hazai és külföldi érdeklődés késztette konstruktivista munkásságuk folytatására. Mind korai, mind pedig a második világháború utáni munkáik révén kiemelkedő helyet biztosítottak maguknak az elismert európai konstruktivista művészek körében. Az avantgárd e két jelentős művészének szellemi öröksége a Kassák Múzeumban rendezett Walter Dexel kiállítás révén most magától értetődő természetességgel kapcsolódik össze.