A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Vattay

a könyvekben találhatók. Dutka Ákos gyermeki bizalma és bizakodása, Lengyel József racionálisan tettre kész figyelme, a fázó Ferenczy Béni mindent megértő tekintete, Kondor Béla holdkráteresen is tiszta világú, fiatal arca (mögöttük ablak, szobafal, bútor vagy szobanövény) minden bizonnyal ritka találkozások lenyomatai az elképzelt és a megtalált között. A portré „hozzáad" a magunk személyes élményeihez vagy akár a művekből megismerhetőhöz: eleven embert közvetít. Aki borostás, vagy éppen fázik, szóval és reménnyel tartja és fogadja a látogatót. A „távolabbi magyarok" (Breuer Marcell, Kepes György és mások) arcmása egy kissé „riportkép": inkább felfedezés. Társaságban készült, a régen nem látott barátokkal történt találkozások idején. Öröm és emlékezés az arcokon, a jelenlétükkel megismert életpálya az arcképek mögött. A „beállított" Kassák-portré egy kissé eltérő az eddigiektől, más esztétikai körből való. Vattay az avantgárd mesterről sok felvételt készített a közös órák során, a számára legkedvesebbet Kassák verssel tisztelte meg. Egy másik közismert felvételen Kassák Lajos és Czóbel Béla találkozása látható Czóbel festőállványa előtt. A kettősportré „témája" az arcban és öltözékben illusztrálható élet és mű (életmű egyben): cigaretta, kalap és házikabát, kigombolt fehér ing, szigorú képi rend az egyszerű eszközei. Az arc itt nem a pillanatnak, inkább egy belső parancsnak és a fényképész vágyának engedelmeskedik. A „hűtlen hűség" mögött mégiscsak Kassák (és Czóbel) valódi útja és valódi lénye mutatkozik: a szigorú és kimért, a szavakból, színekből és formákból világot építő „mesterember" áll a világot a maga önrendű impresszióin átszűrtén vászonra álmodó festő állványa előtt. Az elrendezett arcban másutt elszántság tükröződik, az alkotás ihletettsége, bizonyos fokú tartózkodás a mindenféle „alakítás" iránt. Vattay Elemér felvételeivel nemcsak kiállításain találkozhatunk. Ugyanígy verseskönyvek, tárlatkatalógusok, más irodalmi és művészeti dokumentumkönyvek lapjain is. A fényképész szakmai kultúrája mellett látható szellemi felkészültsége is, egyben vonzásai és választásai. A szellemi erőt sugárzó arcok keresése, az eszköztelen egyszerűség, a közkeletű sémák mellőzése a fényképész szándékainak ugyanolyan princípiuma, mint a kortársi és baráti dokumentáció. Pl. a Pilinszky Jánosról, Latinovits Zoltánról, Ruttkai Éváról és másokról készült felvételeken. Amikor a képek készültek, talán még sejthető sem volt a sorsok végzetes tragikuma. A fényképek „jövőidejét" az évek teremtik utóbb. A fényképész a jelent mutatja fel, Vattay Elemér műveiben megmutatkoznak a műfaj modern racionalizmusának és a pillanat ihletett felismerésének látható vonulatai. BODRI FERENC Vattay Elemér nagy, áhítatos mestere a mindenség szóra bírásának. Képein láthatunk csorba köveket, repedezett fadarabokat, láthatjuk ágak, cserepek textúráját: megannyi objet trouvé. Felvételeinek jelentős része arckép. Lesz, aki ezeket irodalomtörténeti érdeklődéssel nézegeti majd. Azt gondolom, a művész szándékához az van közelebb, aki el sem olvassa a képek alá írt neveket, s ezeket az arcokat is úgy figyeli, mint a köveket meg a fákat: az évek munkáját nyomozza rajtuk, saját emberi létünk kockázatait és esélyeit. Esőmosta kövek, napszítta fejfák, évek barázdálta emberi arcok közt gyakran találkozunk ezeken a képeken feszületekkel, parasztpiétákkal, fájdalmas Krisztusokkal. Az Evangélium írja, hogy „az Ige — Isten hozzánk intézett szava — testté lett". Amikor emberi testet öltött, és vállalta a mi sorsunkat (a halálig: mégpedig a kereszthalálig), az egész anyagvilágot magához ölelte. Isten Szava a mindenség nyelvén szólalt meg: a fájdalomban és a szenvedésben, nap szikkasztotta, szél cserzette arcán barázdát szántottak az átvirrasztott éjszakák. Azóta a mindenség halk, de hatalmas beszédében ott az ő szava is. Ahogyan ezek az útszéli keresztek, parasztpiéták is ott állnak a világ dolgai közt, osztoznak a fák és kövek sorsában, mint Jézus az emberekében. JELENÍTS ISTVÁN