A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Tiltott-tűrt avantgarde

dezett születésnapi szerzői estjén az írószövetség klubjában a falon pár órára Kassák legújabb absztrakt olajképeiből választott négy mű volt látható. Külföldi kiállításuk és sikerük, valamint a velük kapcsolatos hazai viták és fejlemények híre megelőzte őket. Az est vendégei hallhattak arról is, hogy Kassák a Magyar Építőművészek Szövetségétől kapott ígéret nyomán reménykedve tavasz óta „egy önálló nagy kiállítás megrendezésére" készült, s értesülhettek, hogy „az első egyéni absztrakt kiállítás" létrehozását végül nem engedélyezték. Azt azonban az írószövetségi esten sem lehetett tudni, hogy ez a Bajza utcai székházban mindössze pár óráig tartó bemutató az utolsó lehetőség egészen 1965-ig, hogy Kassák absztrakt festményeiből akárcsak egyet is Magyarországon nyilvános helyen látni lehessen. Kassák 1962 szeptemberében még abban bízott, hogy az MSZMP soron következő kongresszusának határozatai nyomán az ő és a hozzá hasonló művészek számára is „kinyílnak a kapuk." A kongresszusi irányelvekben ugyanis „a kísérletezés szabadságáról", „a különböző stílusirányzatok létjogosultságáról", „a témák és formák változatosságáról" olvashatott. Nem vette magára, ami ugyanitt szintén „irányelvként" nyilvánosságra került: „elutasítjuk azonban a dekadenciát, a formalizmust, a valóságtól elforduló, öncélú modernkedést." Reményt ébresztett benne az is, hogy a Film, Színház, Muzsika a Ki mit lát modernnek? címmel indított interjúsorozatban az ő képzőművészeti nézeteinek, a valóságmásolás idejétmúltságáról, az új realitás létrehozásáról szóló érvelésének is helyt adott. Ugyanakkor baljóslatú figyelmeztetés volt, hogy a Magyar Ifjúság szerkesztőségi cikkben kifogásolta Kassák nézeteinek „kritikai megjegyzés nélkül" történt közlését. Kassák 1963 januárjában már keserű iróniával írta Vasarelynek: „Biztosíthatom, hogy egyetlen kiállítása nem lenne, és egyetlen képét nem adná el. Én legalábbis így élek szép hazámban." Május végén arról számolt be, hogy a helyzet változatlan: „itt egyelőre semmi jó kilátások nincsenek a modern dolgok részére." Az absztrakt művészet hivatalos megítélését kellett látnia abban is, hogy a Cendrars-kötet számára készített, egész oldalas reprodukálásra elképzelt grafikáit a kiadó csak könyvdísznek kicsinyítve merte hozni. Ezek után nem lehetett meglepő, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében a munkásságáról lezajlott vita során egyik bűnéül „sajátos geometrikus absztrakcióját" emlegették. A képzőművész Kassák ekkori helyzetére jellemző az is, ami az 1964-ben megjelent A tölgyfa levelei című verseskötet képanyagával történt. A Magvető kiadó vállalkozott ugyan öt absztrakt geometrikus grafika egész oldalas közlésére, ám alkotójuk nevét nem tüntette föl, azaz a képzőművész Kassákot nem merte vagy nem tartotta szükségesnek szerepeltetni. A nyilvános szereplésnek egy nagyon fontos területe azonban megnyílt az absztrakt geometrikus műveket alkotó Kassák számára: ő tervezhette vers- és prózai köteteinek borítóját. Ezek a maguk módján hatásos propagálói voltak annak a képzőművészeti irányzatnak, amelyet a művelődéspolitika tiltottnak nyilvánított. Kassák 1964 tavaszán ismét helyzetjelentést küldve Vasarelynek újra panaszkodni volt kénytelen: „Itt egy kiállítás megrendezéséhez sem juthat hozzá az ember. Modern művészet! Hol vagyunk mi ennek az elismerésétől!" Kassák nem érte be a művelődéspolitika magánlevélben vagy társasági beszélgetés közben történő bírálatával. Mihelyt alkalma nyílt rá, saját kiállításának s a modern művészet hivatalos megítélésének ügyét a nyilvánosság elé vitte. Az Élet és Irodalom számára interjút készítő Erki Edit egyik kérdésére válaszolva a következőt nyilatkozta: „Nagyon fájlalom, hogy festészetemmel eddig nem léphettem a nyilvánosság elé. [...] Lehetetlennek tartom, hogy hódoljunk a legmesszebb tekintő tudománynak, a csodálatosan precíz technikának, és az ember lelkületére, érzésvilágára ható művészetben a maradit istápoljuk." A nyilatkozat föltűnést keltett, a helyzet azonban nem változott. Kassák egy hónappal az interjú megjelenése után a következőkről tájékoztatta Vasarelyt: „Sajnos még mindig nem érhető el, hogy a modern festészet nagyon kis számú képviselőjének kiállítást engedélyezzenek." A közeljövőt illetően valamilyen oknál fogva mégis bizakodó volt. A kiállítás engedélyezésének kérdéséről Vasarelynek a következőt is szükségesnek tartotta tudomására hozni: „Úgy látom, hogy ez a kérdés is belátható időn belül meg fog oldódni." A tölgyfa levelei megjelenését vélte jó jelnek, továbbá azt, hogy a Művelődésügyi Minisztérium egy tervezett kulturális panteon számára Borsos Miklósnál az ő vörösmárvány-portrészobrát is megrendelte. Az otthonát, műtermét egyre nagyobb számban fölkereső külföldi műgyűjtők és múzeumi szakemberek elismerő szava, a külföldi kiállítások sora, több neves galériában való szinte folyamatos jelenlét, néhány jól sikerült, szakmai rangot és megbecsülést jelentő képeladás, az újabb és újabb külhoni szereplésre szóló megannyi fölkérés, majd idehaza a Kossuth-díjjal történt kitüntetés ideig-óráig feledtette Kassákkal a képzőművészt ért itthoni sérelmeket. 1965 tavaszán azonban kínos helyzetek sorát átélve tudomásul kellett vennie, hogy a művelődéspolitika irányítói a Kossuth-díj odaítélésével az írót szándékozták elismerni és rehabilitálni, a képzőművészt azonban nem. Megtapasztalhatta, hogy az ő ekkori műveire jellemző geometrikus absztrakció a hivatalos vélemény szerint a polgári dekadencia megjelenési formája, s nyilvánosság elé kerülése nem kívánatos. A Pécsre, a Janus Pannonius Múzeumba tervezett kiállítás, melynek szakmai előkészítése érdekében a helyszínre leutazva minden tőle telhetőt megtett, nem valósulhatott meg. A Művelődésügyi Minisztérium a Baranya megyei Tanács által kötelezően megküldött kiállítási tervből kihúzta a Kassák-tárlatot. A budapesti Fiatal Művészek Klubjában a Kossuth-díj átadása után egy hónappal megnyílt kiállítás szervezői ellen fegyelmi vizsgálatot indítottak, s az intézményt másfél évre bezárták. A vizsgálat során hangzott el a művelődéspolitikát miniszterhelyettesként teljhatalommal irányító Aczél György szájából a figyelmeztetés: Kassák nem mint festő kapta a Kossuthdíjat, hanem mint író. A Kecskemétre tervezett kiállítás végül nem a művelődési ház nagytermében vagy a múzeum kiállítási termeiben valósult meg, hanem a tervezettnél jóval kisebb anyaggal a helyi múvészklubban. Az sem volt véletlen, hogy a városi pártbizottság a megnyitó napjára „rendkívüli pártnapot" hirdetett, azaz Kassák vendégszereplésén párttagok eleve nem lehettek jelen. Fél év múlva, 1965. november 8-án Budapesten a XIV. kerületi Danuvia Művelődési Házban egynapos kiállítás nyílt volna azoknak a művészeknek az alkotásaiból, akik a Képző- és Iparművészeti Lektorátus döntése alapján nem szerepelhettek a X. Magyar Képzőművészeti Kiállításon. A Hazafias Népfront rendezvényeként tervezett zsürimentes tárlatot, melyen Kassák is szerepelt volna, a szervezet Belgrád rakparti központjában még a meghívók szétküldése előtt letiltották, mert az „ellenség" fölbukkanását vélték látni a kiállítók névsorában. Kassák a Pécsett, Kecskeméten és a Fiatal Művészek Klubjában történtekkel egyidejűleg a saját kiállítás ügyében maga is kezdeményezett. 1965 májusában levelet írt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának. A válaszban foglaltakat követve június 3-án kérelmet nyújtott be a Magyar Képzőművészek Szövetségéhez és a Művelődésügyi Minisztériumhoz. 1965. november-decemberben az Ernst Múzeumban szeretett volna kiállítani. Június végén arról kapott értesítést, hogy kérelmét csak a jövő évi kiállítási terv összeállításánál tudják figyelembe venni. Kassák postafordultával válaszolt: 1966 első felében az Ernst Múzeum nagytermében szeretne kiállítani. Még 1965 áprilisában személyes találkozót kért Kádár Jánostól. A találkozót követően a kiállítás ügye az MSZMP Politikai Bizottsága elé került. A testület döntése nyomán született meg az „önköltséges kiállítás" fogalma: Kassák Lajos kiállíthat állami intézményben, ha fizet minden költséget. Jóllehet az absztrakt művészet 1965-ben az ekkor lezajlott „realizmus-vita" tanúsága szerint a hivatalos álláspont alapján tiltott, illetve tiltandó dolognak számított, a döntéshozók bizonyára tekintettel voltak Kassák közelgő nyolcvanadik születésnapjára és a Kassákot még az 1930-as évekből ismerő és mint írót föltétlenül tisztelő Kádárnak a kérést pártoló véleményére is. A döntésről, melyet a Politikai Bizottság ülésének jegyzőkönyvéből ismerünk, csak a pártközponti és minisztériumi illetékesek legszűkebb köréhez tartozók szerezhettek tudomást. Kassák több mint egy esztendő múlva, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus 1966. július 29-én kelt leveléből értesülhetett arról, hogy kiállítást rendezhet: „A Művelődésügyi Minisztérium önköltséges kiállítás