A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Molnár Farkas

nóleummetszeteivel mutatják a legközelebbi rokonságot, de azok tisztán geometriai formáihoz képest nála hangsúlyos az izometrikus építészeti rajzra való asszociáció, súlyosabb és rusztikusabb az előadásmód. A Mában közölt egyik metszet azonosítható is a Vörös kockaház egyik falának ablakkompozíciójával. A másik kettőt éppen sűrített jellegük miatt - a térbeliséget érzékeltető építészeti rajz összetartó élei éppen csak megborzolják a síkformák nyugalmát, s Molnár a befoglaló forma széleinél elmetszi azokat - igen nehéz lenne konkrétan felfedezni a tervek között

1

3. De nem is ez a lényeg, hanem az új, „elementáris építészet" tiszta formáinak felmutatása. Molnár Farkas képarchitektúrái, Malevics lebegő szuprematista testeinek és Liszickij prounjainak e rokonai mögött valós épületek tervei állnak. Ennek a felismerésnek mintegy a fordítottját tapasztalhatjuk, ha a Vörös kockaház igen igényesen megrajzolt-megfestett izometrikus tervét a terv és kompozíció kettőssége szempontjából közelebbről megvizsgáljuk. Ez a szempont már első megközelítésben is jogosnak tűnik, hiszen a rajz nem az építőmestereknek szól, hanem demonstrációra, kiállításra készült, s mint önállóan megjelenő vizuális élménynek is meg kellett állnia a helyét. A terv mint kompozíció szempont mellett szól az is, hogy Molnár Farkas felfogása szerint az épület nem egyszerűen funkciót betöltő építmény, hanem egyúttal plasztika is, sőt egy életformáló program megtestesülése. Izometrikus ábrázolása is több mint egy tervrajz, közelítenie kell az absztrakt síkkompozíció esztétikai minőségéhez, s meggyőzően kell érvelnie a létrehozott új életminőség mellett, ideált kell megfogalmaznia. Ez az ideál az „őszinte", tiszta építészet, mely semmit nem leplez, és csak a jól átgondolt funkciót szolgálja. Ökonomikus, majdnem puritán, az aktív munkát végző ember mindennapjainak legszükségesebb igényeit elégíti ki. Egyszerűsége mégsem falanszter jellegű, fedett lugas kapcsolja a környezethez, a természethez. A praktikumon túlmutat a szimbolikusnak tekinthető vörös szín is. Ezzel a gesztussal Molnár aláhúzza műve program, sőt szinte kiáltvány jellegét. Nem véletlenül vált a Vörös kockaház az új építészetnek szinte emblematikus alkotásává. A különböző műfajok közelségét, az átfedéseket - melyek mind az egységes formarendszer elvéből, a konstruktivizmus újfajta Gesamtkunstwerkjéből - adódnak, jól mutatja, hogy a Vörös kockaháznak az 1923-as kiállításon megjelenő ábrázolását tárgyalhatjuk mint tervet, mint kiállítási grafikát és mint színes síkkompozíciót is. Nem légből kapott, hogy Pamer Nóra összefüggésbe hozza Molnár Farkas épület-alaprajzát Doesburg képkompozícióival

1

4, vagy hogy korabeli Forbát-elemzésében Kállai Ernő egymás mellé állít lépcsőház-fotót, egy rajzot és egy olajjal festett csendéletet.

1

5 Molnár Farkas építészeti tervezésének sikereként és sokoldalúságának elismeréseként könyvelhetjük el, hogy 1925-ben ő tervezhette a Bauhaus-könyvek sorozat első darabjának, Gropius Internationale Architektur című könyvének borítóját. Ez a terve a Bauhaus-tipográfia új fejezetéhez tartozik, melyet Moholy-Nagy László kezdett meg.

1

6 Az első kötet tökéletesen illeszkedik a sorozatba, a konstruktivista-funkcionalista tervezés e jellegzetes alkotás-sorába, de mégis rendelkezik egyéni sajátságokkal, sőt Molnár módot talál arra, hogy ha csak jelzésszerűen is, belecsempéssze a Vörös kockaházat. A könyv gerincét keretező két függőleges lénia és a sorozatcím vízszintese a címlapon, valamint a kiadó vízszintes betűsora a hátlapon derékszögű alapvázat jelöl ki, amelyet - a Bauhausbücher többi darabjától eltérően - Molnár megtör a diagonálisan elhelyezett négyzettel. A valószínűtlen, lebegő térhatást fokozza azzal, hogy a fekete négyzetbe a lenti betűsorral párhuzamba állítja a vörös kocka élét. Az igen egyszerű, de mégis rafinált forma egyértelmű utalás a konstruktivista művészet és építészet ősforrására, Malevics szuprematizmusára. A vörös-fekete kolorit a könyv tervezésének idejére MoholyNagy és mások révén már meggyökeresedett a konstruktivista tipográfiában, Molnár most egy pillanatra felidézi képzőművészeti eredetüket. A fenti művek dokumentálják tehát Molnár Farkas sokoldalú érdeklődését, s azt is, hogy a különböző műfajokat nem választja el éles határ, és a grafika fontos szerepet játszik az átjárhatóság biztosításában. Új formában, a tömegkommunikáció igényének megfelelően mintegy újjáéled az univerzális „disegno" eszméje. Két további munkájával egészíthetjük ki az érintett műfajok körét. Szintén az 1923-as kiállítás kapcsán mutatták be Oskar Schlemmer éppen alakulóban lévő színházi műhelyének növendékei Mechanikus balettjüket, melyhez Molnár Farkas plakátot tervezett. Művét sajnos csak Forgó Pál 1928-ban megjelent Új építészet című könyvéből ismerjük.

1

7 Két fő motívuma egy geometrikus alakzatokból álló gép-figura és egy síkformákból összerótt groteszk bábu-ember. A plakát eredeti hatására (a reprodukció fekete-fehér) csak következtetni tudunk Kurt Schmidt és Xanti Schawinski fekete alapon élénk színű síkformákból kialakított színpad- és figuraterveiből.

1

8 A dekoratív hatáson és a blikkfangon kívül egyszerű gyakorlati oka is van ennek a megoldásnak: az előadás maga sötét színpadtérben erősen megvilágított, színes síkformák mozgásából állt. A mechanikus figura közvetlenül a Kurt Schmidt, Fr. W. Bogler és Georg Teltscher-féle színpadtervről került le. Szembeállítása a bábuszerű, de elevenebbnek tűnő figurával a táncos színpadi játék központi gondolatára, ember és gép kapcsolatára utal. A plakát funkciójának megfelelően koncentráltabb és jelszerűbb mint a formailag rokon színpadtervek. A plakátterv különleges dokumentuma Molnár és a Bauhaus színházi műhely együttműködésének. Továbbgondolása 1924-ben önálló színház-elképzeléshez, az U-színház tervéhez vezetett. A másik többféle műfajt egyesítő munkát Molnár Farkas Peter Kellerrel együtt készített, szintén az 1923-as kiállítás kapcsán. Ez egy színes falkép, ami felirattal és jelekkel irányjelzőül szolgált a Bauhaus weimari épületének kocsibehajtójában. A falkép nem maradt fenn, de az eredeti kompozíciót hatásosan érzékelteti a Bauhaus 1919-1923 című kiadvány színes litográfiája, mely a mennyezetet és a kiterített oldalfalakat egységes geometrikus kompozícióként mutatja be. Itt ismét tanúi lehetünk annak, hogy több műfajba transzformálódhat egy-egy vizuális ötlet a Bauhaus-növendék kezében: a litográfiába igen nagy műgonddal átültetett „tervrajz" voltaképpen önálló síkkompozíció. Monumentális megoldásban a harmonikus és eleven kék-narancs-szürke felületek díszítették is a teret, és csatlakoztak a épület más részein is átvezető jelzőrendszerhez, ma úgy mondanánk, a többi piktogrammhoz

1

9. A geometrikus formák merevségén nagy mértékben enyhítenek a tónusfokozatok és a transzparens hatás is, ami az „immer durch" (egyenesen előre) szavak egymásra vetüléséből keletkezik. 18