A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Legkedvesebb képem

ezelőtt megesett dolgokat, történeteit ízesen adja elő: magyarul pedig még negyven évnyi folyamatos párizsi élet után is szívesebben társalog, mint választott hazája nyelvén. Elbűvölő coseura legelbűvölőbbé pedig olyankor válik, amikor felesége (Sylvester Katalin szobrász) is jelen van a műteremben: leginkább Katinka évődése, egy-egy pontosító megjegyzése tudja belőle kihozni a csúcsformáját. Ez a csúcsforma egyébként nagyon magasan van, és Csernus csakis ezen az általa meghatározott szellemi szinten hajlandó társalogni, ami ez alatt van, az nem is érdekli, és láthatóan fárasztja őt. S ne higgyük, hogy csak festészetről érdemes vele beszélgetni. Igaz, a szakmáról és a „szakmabeliekről" évszázadokra visszamenően mindent tud (beleértve a magyar piktúrát és piktorokat is); amit anyagokról, stílusokról, irányzatokról, korokról, adott festőkről és konkrét alkotásokról ő nem tud, azt valószínűleg nem is érdemes tudni. írókról, könyvekről, filmekről, sőt politikáról ugyanilyen szívesen beszél. Különösen bele tud melegedni a két világháború ütközeteinek - főleg légi csatáinak - vagy az „ász-pilóták" győztes és vesztes légi harcainak leírásába. Élvezet hallgatni minden szavát. Nála üldögélve a művészetkedvelő embernek olykor az a benyomása támad, hogy nemcsak maguk a történetek villanyozzák fel, hanem belül picit azon is mulat, hogy fészkelődni látja barátait, gyűjtőit: mikor mutat már nekik valamit abból, amit legutóbbi látogatásuk óta festett. De a feltételezést az ember nyomban el is veti: Csernusról ugyanis egyszerűen nem tételezhető fel még ennyi rosszmájúság sem. Képtelen tudatosan kellemetlen érzést kelteni felebarátjában (barátaiban talán picikét könnyebben). Csernus talpig korrekt úriember a szó régimódi értelmében. Franciaországban talán ő a legutolsó konzervatív gentleman. Ha valamit ma tudni vélünk családtagjaimmal festészetről, grafikáról, azt nem kis mértékben az ő és Kati asszony „tanóráinak" köszönhetjük. Semmi sem formálta az elmúlt egy évtizedben családunk művészeti ízlését olyan döntő módón, mint azok a néhány éven át rendszeresnek mondható műterem-látogatások ott a Montmartre alján. Persze, már azt megelőzően is meggyőződésünk volt, hogy a legnagyobb élő magyar festőt valójában Párizsban kell keresni. Csernushoz fogható virtuóz alig van a kortárs festészetben: mindent meg tud festeni és olyan szinten, mint a régi nagyok. A kvalitás megszállottja. (Mindezt nyugtázza a kortárs képzőművészet legutolsó szavának tekintett Art Today, amelyben Csernus egyedüli magyarként van jelen, sőt az említett könyvben az európai művészek közül is viszonylag kevesen kaptak rajta kívül szócikket és reprodukált müvet.) Életünk különös szerencséjének tartjuk, hogy a művészetet illetően már egy évtizede Csernus „vonzáskörzetében" élünk, és a kilencvenes évek közepe óta készült alkotásainak zömét - köztük a Hogarth-, a presszós, a tortás, a Poe- vagy az úthengeres sorozat darabjait az elsők között láthattuk, nem ritkán Tibor és Katinka kommentárjaival kiegészítve. Kis TIBOR CSÓK ISTVÁN (1865-1961) Magdolna /1903 olaj, vászon - 90x60 cm J.b.f.: Vészi József T. kollegámnak Csók I. 1903 Csók István festménye a közelmúltban került hozzám. Nem akármilyen módon lettem tulajdonosa. Egyik kedves barátom külföldi nagyvárosban él. Gyakran vendégeskedik nálunk, és nagy érdeklődéssel nézegeti képeimet. Sokat beszélgettünk a festményekről, és tanácsomra vásárolt is néhányat. Egy szép napon megszólalt telefonom, barátom volt a vonal végén. - Mindig arra bíztatsz, hogy keressek nálunk magyar mestereket. Eddig még sohasem találtam, de most, képzeld, az egyik árverező ház üzletében találtam egy Csók-képet - lelkendezett. - Árverésen volt, de nem kellett senkinek, így tették be az üzletbe. Lehet, hogy ez nem is Csók? Egyébként Bűnbánó Magdolnát ábrázolja. Szép régi képnek látszik. Az árát is megmondta, ami forintra átszámítva meglehetősen olcsónak tűnt. - Utánanézek és visszahívlak - mondtam. Csók István: Magdolna /1903 Giovanni Battista Piazzetta: Férfifej / 1710 k.