A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

20. századi magyar művészet kortárs magyar írók gyűjteményéből

Jánossy Ferenc: Légtornászok /1971 JÁNOSY ISTVÁN AKROBATIKA FIRINCNEK Fesd lelkem falára fényes álmodat, te fél Harlekin, fél kalibán! Többemelet fenn-ségbe feszített kötélen ez abszurd táncos magasba lendít egy pucér lányt, tótágast lebegőt aki tán emlékezete valami lánynak, aki eltűnt a múlt opálködében, vagy tán sose jelent meg. És képtelenül kilendülve ferdén a ferdén lebegőt egyensúlyozza az élet-halál-póz mágikus kristály-bűvöletében. így táncolunk végig az ébrenlét s álom határán: Harlekin-Gulácsy fuvoláz hozzá, Krúdy brummog, Rudnay álmodik, töppedten tűnődik Nagy Balogh. Mint kék villám, vakít a lánytest, s ellobban a Harlekin. [1971] GYURKOVICS TIBOR NAGYKÉPEIM Már gyerekkoromban a festők mániákusa lettem. Persze, öntudatlanul. Talán jobban szerettem a festményeket, mint a verseket, pedig sose tudtam egy tisztességes vonalat meghúzni. Míg tizenhat évesen irt verseimből szívesen szedegettem legutóbbi Isten-kötetembe. Dédapám, Gyurkovics Károly a 19. század közepén jeles, hivatásos portré-festő volt, ebből élt, karakteres, jó művészként Barabás Miklóssal egy műteremben dolgozott. Nagybátyám, dr. Gyurkovics Tibor belgyógyász műgyűjtős, múzeum szépségű lakásában pedig már kamaszkoromban belenőttem jónál-jobb festők élvezetébe - a Gyurkovics-gyűjtemény 160 darabja ma Mosonmagyaróvár múzeumában egyik legszebb magángyűjteményként látható - Székely Bertalanok, Lotzok, Zichyk, Munkácsyk, Mednyánszkyk, Koszták, Csókok, Vaszaryk, Rippl-Rónaik, Egryk, Perimutterek, Aba-Novákok, Szőnyik röpdöstek a falakon - csak kapkodtam kölyök fejemet. Volt honnan szeretnem a képeket. Ám magam önfeledt élvezete volt a morfiumom, tizennyolc évesen talán jobban ismertem a moderneket - Mondriant, Mirót, Szalayt, Kleet, Tóth Menyust vagy Mattát, IvesTanguyt, mint festőkortársaim. így kerültem barátságba festőkkel, akik gyakran meghívtak műtermükbe, kiállításukra. Külön verseskötetet csináltam festő-verseimből - Táj, nővel -, s azóta is vagy száznál több költeményt írtam festményekről. Ma is úgy érzem, a jó festők - absztraktak és naturálok egyaránt - azáltal, hogy nem fogalmakkal dolgoznak, hanem színekkel - talán jobban belemarkolnak a tudatalatti homályos és csillogó mocsarába, melyből olyan aranyhalakat emelnek ki, amelyek egy mélyvilág úszkáló regényét tárják elénk. S azáltal, hogy érzékelésük nem egyszerűen szukcesszív, hanem szimultán, „egyszerre" megrendíti lelkünket, mint egy hatalmas Bang, mely jobb esetben az élet értelmét, sőt keletkezését is érzékelteti, akár egy michelangelói pannóban, akár egy goghi cipőfűzőben. Csak ürügy volt a csók. Valakibe beleszerethettem egy perc alatt. Míg kezem között halt meg a szíve, szemfedője örökre megmaradt. Csak ürügy volt a festmény. Bárkibe beleszerethettem egy perc alatt, enyém lett válla, ágyéka, szíve, mit különben a festék eltakart. Történetüket én szőttem tovább, így lettek titkaik a titkaim, szemükben kinyílott a nagy virág, halálos kékjével a kankalin. 2001. február 12