A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Kassák születésnapjai

76 Virágos ía az én negyven évem fölébredtem madarak ülnek ágaimon elmúló napok s emlékeim cserepei esőznek körülöttem gyertek közelebb ti is eltitkolt kedveseim hogy megérinthesselek benneteket miként a jólformált tárgyakat megérintem nem az érzelem játéka ez nem is a költőé akit behunyt pilláim alatt ringatok erre úszik a hal hogy meggyújtsa előttem a tengerek zuhatagait kongó harangok menetelnek életemmel s mégis itt vagyok álmaim kocsijában most átmegyek az éjszakán feleségem meleg bor előtt ül vörös-fekete mellényében amit én terveztem mostoha gyerekeim megnemirt levelei hevernek szivem fölött sötét falak mögött hevernek szegények de azért ne felejtsük el hogy kocsmában vagyunk egy fiatal építész menyasszonyával táncolok. Kassák születésnapi verse Dokumentum 1927. áprilisi számában letésnap idejére kialakult helyzetnek a dokumentuma a 40 év jubélium című kollázs, mely azért is megkülönböztetett figyelmet érdemel, mert ekkor történt először, hogy Kassák a születésnap alkalmából képzőművészeti alkotást készített. 4 A mű létrehozásához fölhasznált lapkivágatok a Ma, a 365 és a Dokumentum egyes számainak példányaiból származnak. A nyomtatásban látható cím a Ma 1925. január 15-én keltezett „jubéliumi" számából való, a középső oldal­pár „Jubéliumi szám X. év" szövegű csupa nagybetűs fel­irata volt. Eddig nem sikerült magyarázatot találnunk arra, hogy a közismert jubileum szó helyett miért a „jubélium" szerepelt. E folyóiratszámból került a kollázs bal alsó sarkába Nádass József Kassák Lajosnak című verse, „A tisztaság könyvéből" felírat pedig a Ma 1923. november 15-i számából a születésnapi kompozíció bal oldali részére. Simon Jolán Major Henrik által rajzolt portréja, továbbá a kollázs jobb felső sarkában olvasható „az új vers" szó­összetétel a 365 című folyóirat 1925 áprilisában megjelent 1. számából jutott mostani helyére. A Dokumentum külső és belső címsorai, a Nyugat 20 éves című szerkesztőségi nyilatkozat záró része, továbbá Kassák képarchitektúrájá­nak reprodukciója a folyóirat első számából valók. E folyó­iratszámból származnak a kompozíciót színesítő narancs és barna színű léniák, hasábok, négyzetek. A kompozíció baloldalán fent látható repülőgép eredeti közlési helyét nem tudtuk megállapítani; azoknak a gépmadaraknak a társa ez, melyek az Új művészek könyvében, a Ma és a Dokumentum számaiban a technikai fejlődés lehetőségeit, a modern művészet és a modern technika közötti kapcso­latot érzékeltetik. A mű középpontjába - félreérthetetlen jeleként annak, hogy a kollázs műfaján belül önarcképkollázsról van szó ­a Kassákról készült fényképfölvételek egyikének kivágata került. A fotográfust nem ismerjük; a kép reprodukciója elő­ször a Színházi Élet 1919. április 20-26-i számában jelent meg a fényképész nevének föltüntetése nélkül. Kassák szerette ezt a fölvételt; ezt helyezte 1926 tavaszán a Tisztaság könyve általa tipografizált előfizetési ívére is. 5 A születésnapi kollázson középen fent olvasható egy sornyi kivágat - „vagy hazájába utazik és agyonverik" ­Nádass József k.l. címmel közölt „arcképének" zárósora. Ennek a szinte alig észrevehető kollázsrésznek a többi elem előéleténél érdekesebb története van, személyes vonat­kozásai a lehető legközvetlenebbek. Bár a vers nyomta­tásban Nádass 1927 márciusában, azaz a születésnap előtti hetekben megjelent Megy körbe az arc című köteté­ben volt olvasható, szövegét Kassák már korábban ismerte, s a zárósort - igaz, pontatlanul idézve - kulcsmondatként szerepeltette abban a levélben, melyet a hazatérésére ké­szülődve Bécsből küldött Nádassnak: „Csütörtökön indulunk, ha valami az úton közbe nem jön (de már tudomásomra hozták, hogy közbe fog jönni), akkor ezen a napon már Pesten is leszek. Nem kívánatos, hogy érkezésünkről sokan tudjanak. A kellemetlenségeim enélkül is meglesznek. Rossz érzéseim vannak az egész üggyel szemben. Még a maga verssora is eszembe jutott - »és a határon agyonverik a csendőrök«. De talán nem egészen úgy lesz. Lehet, hogy csak a derekam fogják eltörni. [...] Elég rosszul érzem ma­gam ahhoz, hogy ne is gondoljak azzal, amit a jövő héten végig kell csinálnom." 6 Személyes helyzetének érzékelte­tésére beépítette egy „Szegénységi bizonyítvány" fejlécét is. 2

Next

/
Thumbnails
Contents