A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

20. századi magyar művészet kortárs magyar írók gyűjteményéből

Ferenczy Béni: Aranykor /1959 kezdődtek, s egyszer Firenzéből hazatérve nem találtam többé az íróasztalomon a kis szobrot. Nem is gondoltam, hogy annyira fog fájni a hiánya. Jártam a régiségkereskedéseket, hátha fölbukkan valahol. Olyan űr támadt bennem... Bár lehet, hogy éppen a hiány ösztönzött rá, hogy Szophoklész egy töredékéből (A nyomkeresők; görög címe: Ichneutai) alázattal és azzal az életen át megszerzett drámaírói rutinnal megpróbáljam újból felépíteni az eredeti szophoklészi művet. Szatírjáték ez - a műfaj egyedülálló ritkasága -, s a tragikus szerző benne nevető Szophoklészként jelenik meg. Mondhatnám: musical-író Szophoklészként. A darab csupa zene és tánc. A témája: a zene születése. Talán ezért a rekonstrukciós munkámért, amelyet eddig csak a római Színművészeti Akadémia diákjai mutattak be vizsgadarabként, küldte aztán vissza Szophoklész - jelezve, hogy nem haragszik - a második aranyszobrát. Ez az, ami itt áll. A nyolcvanas évek legvégén jártunk, hetvenéves lettem, kitelt az esztendőm a firenzei egyetemen. Egy római bankba utalták át a szokásos végkielégítést. Ritkán volt ennyi pénz a zsebemben. A Campo di Fioriról a Via Baularit folytató rövid utcácskán a Farnese tér felé mentem, és a sarki patikán innen egy új régiségkereskedő üzletet látok: kirakatában fő helyen a lateráni arany Szophoklész, de ugyancsak megnőtt azóta, hogy eltűnt az íróasztalomról. Szép félméteres öregúr lett belőle. Ebben a szobában úgy van együtt Ady, Tolnay, Ferenczy Béni, Noémi, Szophoklész és Michelangelo, akár egy baráti társaság. A túlsó falon egy Michelangelo-faragta oszlopfő rajza - Tolnay kérésére rajzolta le neki Ferenczy Béni. Ott azon a fekete szekrényen az a merész vonalú bronz szobor 1960-ban készült. Ez az első bénán készített Ferenczy-szobor. Falra felfutó árnyékképét azon frissiben rátétettem Aranykor című kötetem borítójára. Az elborult tudatnak abból a feneketlennek látszó mélységéből, amelyből Béni felnyújtotta nekem az Ady-rajzot, úgy tűnt, soha nem fog ő visszajutni az alkotói szintre. Az orvosok is tehetetlenül álltak az ágya körül. Az a vérrög, amely az agyba került, egy kivételes géniusznál kivételes és nyomozhatatlan tüneteket okoz. Betegségében Béni beszélni nem tudott, de volt, amikor folyékony és telibe találó mondatokban megszólalt - németül. Magyar politikusokat minősített... S azt sem felejtem el, amikor saját régi írásaiból olvastam fel előtte: vajon ráismer-e? Reagál-e? Amikor ahhoz a részhez értem, hogy temették el édesapját, Ferenczy Károlyt a Szépművészeti Múzeum előcsarnokából, s hogy egy szép szál festőnövendék, Szőnyi István mélyen meghajolt a halott Mester felé, Béni ezt is a szokásos, érzelmeket elárulni nem tudó, megkövült arccal hallgatta, de egyszer csak az arcát elöntötték a könnyek. Az volt az érzésem - az érzésünk -, hogy éppen oly mélyen, ha nem sokkal mélyebben éli meg az életet, a múltat, az archaikumot, a mítoszokat is, mint korábban. Erre vallott, hogy amikor bal kezébe ceruzát vett, őskori sárkányokat kezdett rajzolni, amelyek csillagtávolságban voltak az ő előző, érett klasszicitású világától. Utána bibliai pátriárkákat rajzolt. És mint a világtörténelemben, nála is később jelent meg az Újszövetség, szenvedő Krisztusaival. S mint aki ezeken a stációkon mégis eljut az élet szépségeihez, attól kezdve folyton és folyton virágokat rajzolt és festett. Mindannyian tudtuk, hogy érdemes szép csokrokkal állítani be hozzájuk, mert alighogy Erzsi elrendezte a vázában a virágokat, Béni már nyúlt a vízfestékes doboza után. Aztán eljött az ideje (Erzsi gondoskodott róla, hogy eljöjjön) amikor hozzányúlt az eléje tett friss agyaghoz is. Váratlan volt az első szobor ideája. Régi klasszikus világába ez bele is illett. És nem is. A gyermeki test szépsége régen is gyakran felmerült művészetében - elbűvölő az a négy zenélő kis angyal! -, és sok érmet, rajzot, szobrot készített Moszkvában is Erzsi kisfiáról, a játszadozó Nikoláról, akivel nagyon szerették egymást. Lehet, hogy ebben a teljesen újszerű kompozícióban a gyermek Nikola emléke támadt föl. Egy kisfiút látunk a fa ágai között. De azzal a mozdulattal, amellyel Szent György öli meg a kígyót. A szoborból árad a hit, a bizalom. Hogy a készülő szobor fejlődését nyomon kövessem (mint egykor, boldogabb időkben, az Epres-kerti műteremben a Petőfi-szoborét), hamarosan visszamentem, és vittem magammal Vergilius Eclogáit, és a csendben dolgozó művésznek felolvastam azt a híres jóslatot az Aranykort hozó fiúról, „Az idő neked érik!", s azt is: „Nézd, ujjong a világ a jövendő korszak elébe!" Béni boldogan ismételgette - a két szó közül, amelyet mondani tudott - azt, hogy: Igen, igen! - Tehát ez a szobor az Aranykor? - kérdeztem. - Igen, igen! - felelte. így lettem ennek a szobornak a keresztapja. Büszke is vagyok a keresztfiamra. És hálás is neki. Bármilyen elviselhetetlen legyen is a történelem, az élet, ezen a fekete szekrényen ő nekem az Aranykort hirdeti. [1997] 6