A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

20. századi magyar művészet Dévényi Iván gyűjteményéből

minden komoly érdeklődő előtt nyitva állt. Szellemi értékeit nemcsak a maga számára kamatoztatta. Egy vesztes háború következményeitől többszörösen sújtott konzervatív kisvárosban derűvel és akadályokat nem ismerő szervező erővel vállalkozott szinte a lehetetlenre: a modern képzőművészet és az irodalom népszerűsítésére. Az ötvenes évek elején meghívta Esztergomba a sivár körülmények között élő Kállai Ernőt, hogy tartson előadást a modern művészetről. Az írók közül Reményik Zsigmondot, Sarkadi Imrét, Berdát, Vas Istvánt, Hamvas Bélát és másokat. A főiskoláról váratlan nyugdíjazással kiközösített kitűnő festőtanárnak, Gadányi Jenőnek 1954-ben ö rendezte és nyitotta meg Esztergomban első kiállítását. 1956ban egy általa rendezett Kassák-ünnepségen lelkes ifjú közönség előtt szólaltatta meg Kassák Lajost. Később - baráti kérésre - Borsos Miklós tartott attraktív előadást Esztergomban Egry Józsefről. A TIT keretén belül ő maga is rendszeresen tartott nagy közönséget vonzó irodalmi és művészeti előadásokat. Hallgatói, tanítványai lelkesedtek érte. Adatszerző művészettörténeti kutatómunkájának legeredményesebb eszköze a művészekkel folytatott levelezés volt. Mint szenvedélyes levelezőpartner érzelmileg is magához tudta kötni az általa különösen tisztelt és megbecsült művészeket. Különösen azok tudták értékelni Dévényi sűrűn érkező leveleiben is megnyilvánuló őszinte érdeklődését, akik a honi visszhangtalanság meddő éveiben néha úgy érezték, hogy az alkotói munka magányossága marad leghűségesebb társuk, így a minden dicséretet némi kétkedéssel fogadó Czóbel Béla és főleg Bálint Endre, akinek utolsó, Ivánnak írott válaszlevele egyszersmind már Dévényi Iván baráti búcsúztatója volt. Dévényi Iván, a szenvedélyes gyűjtő - és szenvedélyes olvasó és szenvedélyes levélontó - baráttá tudta formálni a legtöbbször nálánál idősebb mestereket is. Meg tudta szelídíteni az ötvenes évek ketrecébe zárt oroszlánokat, Gadányit és Kassákot, a gyanakvó Kornisst, az óvatos Barcsayt, bizalmas baráttá tudta tenni az indulataitól fűtött Bálint Endrét, akiből a baráti környezet Esztergomban a szelíd poétát is elö tudta csalogatni. Bálint Endre számos verse esztergomi azilumában, az aranyhegyi Kaán úton született. Az örökmorgó Czóbel Béla a páratlanul előzékeny és szolgálatkész Dévényi Ivánt tisztelettel és egyenrangú szellemi társként kezelte. Czóbel részéről már az is meglepő volt, hogy férfiportré festésére Dévényi Iván esetében nemcsak megbízást fogadjon el, hanem maga tegyen a festésre javaslatot. Czóbel még azt is elviselte - igaz, maliciózus ámulattal -, hogy feleségének, Modok Mária festőművésznek elrejtett képeit elővéve Dévényi Iván megcsodálhassa ezeket a feledésre ítélt müveket, s kezdeményezze bemutatásukat előbb Esztergomban a Városi Könyvtárban, majd Szentendrén a Müvésztelepi Galériában. Előtte, 1971-ben Dévényi Iván búcsúztatta Modok Máriát a Farkasréti temetőben. Borsos Miklós a fiatal Dévényit szintén barátjává fogadta, és sokban - például bizonyos kortársak megítélésében - befolyásolta is. Tapasztalatairól, külföldi útjairól, a látottakról, művészi élményeiről, a művészi alkotás módszereiről sokszor színielőadással felérő színes beszámolókat tartott. Borsos hozta közelebb Ivánt a régi zene szeretetéhez is. Ugyanígy vezette be műhelyébe, lepkegyüjteménye és pozsgás növényei közé llosvai Varga István, és bizalma jeléül, „dicsérvén a poézis - s a paletta - hatalmát", talán egyik legszebb képével, az llosvai-oeuvre-ben páratlan, kiemelkedő helyet foglaló Szentendrei részlettel ajándékozta meg. Folytathatnánk a sort más „nagy öregekkel", Dévényi Iván további festőbarátaival, az Esztergomban is dolgozó Miháltz Pállal, Bene Gézával, Gyarmathy Tihamérral, Bolmányi Ferenccel, Vaszkó Erzsébettel, Lossonczy Tamással és másokkal, akik emlékezéseikkel, bölcs szavaikkal szélesítették látókörét, formálták ízlését, gazdagították ismereteit, és akik a nehéz években olykor éppen Dévényi Iván lankadatlan érdeklődéséből, tudásszomjából, majd írásaiból nyertek újabb erőt és biztatást az alkotó munkához. Dévényi Iván Kernstok Károlyról szóló monográfiájában megfogalmazza a művész rendkívüli egyéniségének barátaira, kollégáira, tanítványaira, közeli és távolabbi ismerőseire gyakorolt hatását. Ivánra emlékezve - ha élne, most lenne 64 éves - úgy érezzük, az ö rendkívüli egyéniségét saját, Kernstokra vonatkozó szavaival jellemezhetnénk a legjobban: „Szellemének kisugárzása megtermékenyítette és felpezsdítette azokat, akik vele érintkezésbe kerültek." 17 14