A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai
Juraj Melis: Plasztikák, rajzok, kollázsok 1970-2004
Hintalovas kompozíció az Idea-sorozatból, 1975 k. Juraj Meliá olyan alkotó, aki minduntalan átlépi a klasszikus szobrászat határait. 1982-ben kortársa, a szintén szobrász Juraj Gabula halotti maszkot készített számára: az egyiket komoly arckitejezéssel, a másikat halvány mosollyal az arcon. Ez lett a kiindulópontja a Monológok című ciklusnak, melynek 1989-ig újabb és újabb darabjai születtek. MeliS egy a társadalom számára halott művész érzéseit formálja meg e plasztikasorozatban, túlnyomórészt drámai hangulatú művekben. Közülük több az objekt és az installáció határterületén helyezkedik el, létrehozásukhoz Meliá a klasszikus anyagokon kívül a hétköznapi élet megszokott tárgyait is fölhasználja. E műveknek gyarkan erős szerkezeti karakterük van, felületük szétdarabolt, textúrájuk összetevői hangsúlyosan jelennek meg. Míg Juraj Melié az 1970-es és az 1980-as évek során olyan művész volt, aki a konceptuális elveket külön szobrászati kifejezésmódba transzponálta, addig új ciklusában a halotti maszk valódi ideává válik, melyet a művész különböző összefüggésekbe állít be. Az 1980-as évek második felében lezajló korszakváltás a feszültség bizonyos enyhülését eredményezte. A Gorbacsov nevével fémjelzett „peresztrojkának" a szlovákiai művészeti életben is megvolt a hatása. A pozsonyi Képzőművészeti Főiskola néhány hallgatója élve az új lehetőségekkel nyugat-európai főiskolákra ment hosszabb-rövidebb időre, s igyekezett felhasználni az ott szerzett tapasztalatokat. Fokozatosan megnyíltak a kiállítóhelyek azok számára is, akik eddig - akkori hivatalos megfogalmazással élve: „műveik jellege" miatt - nem léphettek a nyilvánosság elé. Az individuum társadalmi helyzetének kérdésére összpontosító figyelem a társadalmi események hatására más irányba fordult: a konfrontáció kérdései felé. Mialatt több művész munkásságában az 1960-as évek óta a létező valóság elutasítását figyelhetjük meg, Meliénél a személyes tapasztalatnak fontos szerepe van. Műveiben a racionalitás kiegészült az intuitív átéléssel. Ha az a látszat támadna, hogy az 1989. évi „bársonyos forradalom" a művészek számára szabadságot hozott, és ezzel egyidejűleg munkásságukból eltűntek az eddig domináló témák, akkor ez nem egészen felel meg a valóságnak: az új helyzet új problémákat vetett föl. Ugyanakkor fontos, hogy lehetővé vált a művek szabad bemutatása a hazai és külföldi múzeumokban, galériákban. Radikális változás zajlott le a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán: sok eddig hivatalosan el nem ismert, mellőzött művész az álláshelyekre meghirdetett pályázatok alapján pedagógiai munka végzésére kapott megbízást. Közöttük Juraj MeliS is. A pedagógiai munka önmagában is egész embert kíván, és Meliá mint minden más tevékenységet, ezt is a lehető legnagyobb odaadással végezte. A következmény saját alkotói tevékenységének elhanyagolása volt. Meliá az új személyes helyzetben mindenekelőtt kiállítási tervek megvalósításának szentelte idejét és energiáit. Ám még eközben is tudott új műveket alkotni. Közvetlenül a Monológok és a Dialógok című ciklusokhoz kapcsolódik az Identitáskeresés című sorozat, mely a Nova galériában rendezett kiállításhoz készült. Míg MeliS az épp lezárult periódusban inkább általános kérdésekre kereste a megoldást, a politikai helyzet megváltozása, a konszolidáció lehetővé tette számára, hogy egy ideig magára figyeljen, személyes kérdéseket tegyen föl, s ezekre keresse a választ. Az Identitáskeresés című ciklus 1994-ben a pozsonyi Városi Galériában bemutatott installáció révén a művészi szándék teljes megvalósulását eredményező vállalkozássá vált. Az 1906-tól 2001-ig tartó korszak a művészi alkotómunkáról való teljes lemondás jegyében telt el. Maga MeliS ezt a helyzetet a pedagógiai munkával és a művészeten kívüli tevékenységgel való túlterheltségre vezeti vissza. Mégis alapjában véve arról van szó, hogy ez a fél évtized nem járt új téma fölfedezésével, s alighanem az is igaz, hogy MeliS nem is nagyon keresett új témát. Az átmeneti alkotói válságot az egészségi állapot súlyos megrendülése tovább mélyítette. Meliát a rászakadó betegség hosszú hónapokra kórházi ágyhoz láncolta. Munkássága a gyógyulást követően, az életmód kényszerű megváltoztatása után személyesebb jellegűvé vált. Ebben a helyzetben a Szlovák Nemzeti Galéria által kezdeményezett életmű-kiállítás újabb kihívás volt Melié számára. Mint ahogy a korábbi tárlatokra, erre a nyilvános szereplésre is új művek egész sorát készítette. Ismét talált egy új témát, mely interpretációk sokaságának létrehozását tette lehetővé. Az új téma, vagy ha úgy tetszik, idea: „Hölgyek és urak". Az üres, tartalmatlan tv-szereplésekre, díjátadásokra, hölgyek és urak protokolláris összejöveteleire történő célzás nyilvánvaló. A hivalkodó urizálás és a csillogó látványosság mögött gyakran üresség, morális züllés, az erkölcsi értékek megtagadása, az írott és íratlan törvények semmibevétele rejlik. A Miliők, a Help, az Ideák, A monológok, a Dialógok, az Identitáskeresés, a Paradicsomi kertek és a Hölgyek és urak olyan témákat dokumentálnak, melyek sokban átfedik egymást: reakciók a színlelésre, az emberi közömbösségre, a magányosságra, kiáltások a nemtörődömség ellen, keresés a megértés lehetőségeinek felkutatására, szuggesztív hatású tanúságtétel egy olyan kortárs művész részéről, akinek a világhoz és a művészethez fűződő viszonyát, kettejükkel kapcsolatos magatartását a kockázatok bátor vállalása jellemezte és jellemzi ma is. K ATARINA BAJCUROVÁ - I VAN JANÖÁR FORDÍTOTTA: CSAPLÁR FERENC
