A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Interieur kalitkából szabadult madárral. Az Első Magyar Látványtár Alapítvány kiállítása

lami áttétel nélküli közvetlenség nyilvánul meg. Ezért nem érdeklik a műfajok, korok, nem érdekli mindaz, amit a dolgokról, a tárgyakról tudni lehet, és különösen nem, amit tudni kell róluk. A nyomokban fellelhető, de közvetlenül megnyilvánuló szépséget vagy rútságot, a harmóniát vagy diszharmóniát, a kendőzetlen és romlatlan erotikát, a természetességet keresi a tárgyakban, legyen az műtárgy, használati tárgy vagy értéktelen kacat. [...] Azután itt vannak a fiatalok, akiket Vörösváry fedezett fel magának; Roskó Gábor például, akinek bonyolult jelentéstartalmú, mélypszichológiai vagy kultúrtörténeti szimbólumokkal teli képeit semmiképp sem lehet primér élménykifejezésnek nevezni, de nála a forma az, amiben nagyon sok közvetlenség, őszinteség van. Igazi festő ő, aki Gulácsyra emlékeztető, ihletett, tradicionális festészetet csinál. Méhes Lóránt és Vető János néhány képe még abból az időből, amikor Zuzu-Vetőnek hívták őket, Böröcz András rajzai, Szirtes János egy nagyméretű munkája, a Gyomorrontás, El Kazovszkij és Kelemen Károly egy-egy korai munkája, Kungl György egy különös szobra - a felsorolás is érzékelteti, hogy milyen képet mutat napjaink művészete ebben a gyűjteményben. Csupa olyan mű, amely a primér, érzéki világ és a reflexió közötti keskeny sávon egyensúlyoz. SIMON ZSUZSA: A MADÁRTOJÁSTÓL A HORDOZHATÓ VILÁGVÉGÉIG. A VÖRÖSVÁRY-GYŰJTEMÉNYRŐL [RÉSZLETEK] HOLMI, 1991. NOVEMBER Az olyan ismertebb művészek, mint Altorjai Sándor, Érmezei Zoltán, Ganczaugh Miklós vagy Szemadám György az Első Magyar Látványtár különleges érdeklődési körébe tartoznak. Ez az érdeklődési kör - másképpen fogalmazva, egy magyar műgyűjtemény önálló élete - ma már annyira különlegessé és jelentőssé vált, hogy külön monográfiát érdemelne. Az Első Magyar Látványtár mindenekelőtt arról híres, hogy a leghajmeresztőbb módon képes vegyíteni a művészetet a nem művészettel. Annak ellenére, hogy rendkívül rangos művészek tucatjai szerepelnek a gyűjteményben, az akadémikus művészettörténeti vagy múzeumi szemléletnek itt semmi keresnivalója nincsen. Egy névtelen dilettáns műve, egy néprajzi vagy talált tárgy (különösen, ha furcsa), egy szériatermék, vagy akár egy bazári giccs is a "márkás" festmény mellé, sőt a helyébe léphet. Vörösváryék attól sem riadnak vissza, hogy új környezetet teremtsenek műveiknek, új kereteket csinálnak a régi képeknek, sőt más művészeket kérnek fel arra, hogy e kereteket elkészítsék ("Passe-p Art"). Bosszankodhatunk az eljárásukon, de el kell ismernünk, hogy joguk van hozzá, sőt a legtöbbször nekik van igazuk. Nem fetisiszták, nem tisztelik a műveket, hanem szeretik okét. BEKE LÁSZLÓ: ABSOLUT [KATALÓGUSSZÖVEG-RÉSZLET] 1993 Új megvilágításba kerülnek a dolgok, felülvizsgálatra szorulnak fogalmak és konvenciók, kitágulnak - és egyszerre elhomályosulnak - jelentéskörök: valószínűleg ez a lényege az Első Magyar Látványtár eme szobrászatinak nevezett kiállításának. A gyűjtemény nem reprezentál, nem illusztrál - mint afféle gyűjtői ars poetica -, hanem mintegy alkotótevékenységet kifejtve funkcionál: értelmező, meghatározó, szemléletalakító tényként jelenik meg, lép fel. A kollekció beavatkozik, a gyűjtemény lényegi kérdéseket érint. [...] Az Első Magyar Látványtár szobrászatinak nevezett kiállításának műtárgyai között talált tárgyak és eszközök, névtelen, vagy ismeretlen mesterek szakrális, kultikus alkotásai és jól, vagy kevéssé ismert kortárs magyar művészek kompozíciói találhatók meg: önmagukban is különös, rejtélyekkel telített művek, ám együttessé, kollekcióvá formálva sugárzásuk a magyar művészet és általában a művészet eleddig csaknem teljesen ismeretlen tartományára irányítják figyelmünket. A tárgy-létrejövés és a tárgy-létrehozás révén született munkák egymás mellett, egymással kapcsolatba kerülve furcsa villódzásokat indukálnak. A látványtár-egyedeket különálló darabokként szemlélve-vizsgálva talán a legfontosabb jellemző jegyként állapíthatjuk meg, hogy nem kifejezések, nem ábrázolások, hanem megtestesítések, amelyek szédítő ismeretlenséget tárnak elénk. WEHNER TIBOR: MEGNYITÓ BESZÉD A SZOBORMAJÁLIS C. KIÁLLÍTÁSON [RÉSZLET] PÉCS, 1994 Ez a gyűjtemény - melytől mi sem áll távolabb, mint a skatulyázás, a "nyerő csapatösszeállítás" biztos tippje, meg a tudományos dilettantizmus fontoskodása - nyilvánvalóan irritál minden "szakembert". Vörösváry Ákos ugyanis - hála Istennek - nem hisz a "szakszerűségben" és a "profizmusban", mint ahogy a dilettantizmustól is távol tartja magát. Gyűjteménye éppen azáltal olyan zavarba ejtően aktuális, mert arra reflektál, amit Szilágyi Ákos az egyik tanulmányában ("Mint hulla a hullai") így fogalmazott meg: ..."az egyik póluson azok gyülekeznek, akik kétségek között vagy diadalmasan azt kiáltják: »művészet nincs, csak mesterség van: legyél profi!«, a másik pólus felé kétségek között és rezignáltán azok sietnek, akik ha beszélni tudnának, talán azt mondanák: »csak a művészet van, minden profizmus gyűlöletes: legyél dilettáns!« Az Első Magyar Látványtár Alapítvány gyönyörű együttese elsősorban a művészeket érinti meg. Azokat az embereket, akik magukban e kínzó kérdésekre keresik nap mint nap a választ. Azokat az embereket, akik műveikben ugyanolyan zavarba ejtő eklekticizmussal egyesítik késztetéseik és gesztusaik sokféleségét, mint egy-egy látványtári bemutatón Vörösváry a kiállított tárgyakat. Ugyanis ő maga szintén alkotó ember, akinek művei ezek a tárlatok. S mint ahogy az alkotás folyamatában lényegileg nincs köze az analizálás és fontolgatás szülte racionális építkezéshez, úgy Vörösváry sem úgynevezett tudatos gyűjtő. Nem hinném, hogy tevékenységére hatással lehettek volna az aktuális piaci viszonyok, a divatok, a kortárs képzőművészet futtatott istállói, vagy bármi egyéb. SZEMADÁM GYÖRGY: MEGNYITÓ BESZÉD A JELENTÉS A MEGTETT ÚTRÓL CÍMŰ KIÁLLÍTÁSON [RÉSZLET] SZOMBATHELYI KÉPTÁR, 1995 Vörösváryék ellenállhatatlan csábítást éreznek arra, hogy "belakják" a rendelkezésükre álló teret; a szirénhangokat hallató és csak nehezen kordában tartható horror vacui rendre tárgykollázsszerű enteriőrré alakítja át a kiállítóhelyet. Egy nap mint nap funkcionáló, "igazi" otthoni tárgy a Látványtárban váratlanul kiállítási darabbá léphet elő, ezért az aktuális koncepciónak megfelelően válogatott művekkel együtt egy - sokáig talán megmagyarázhatatlanul előttük heverő, körülöttük lévő dolgokból elképzelt - új, alkalmi szobabelső "alkatrészeit" karosszéket, pamlagot, üveggömböt, drapériát és még sok minden mást - is magukkal viszik a mindenkori tárlatok helyszínére. Az otthonosság kiáradása - ez a Látványtár szelíd expanziója. ANDRÁSI GÁBOR: LÁTVÁNYTÁRI ENTERIŐR [KATALÓGUSSZÖVEGRÉSZLET] SZOMBATHELYI KÉPTÁR, 1995 Az Első Magyar Látványtár Alapítvány vállalkozásai a magyar művészeti életben sajátos karakterükről és értékfelfogásukról nevezetesek. Az Alapítvány gyűjteménye - noha bármelyik hazai modern művészettel foglalkozó képtár megirigyelhetné számos remek darabját - mégis merőben különbözik a magyarországi múzeumi és magánkollekcióktól, mind összetételében, mind gyarapítási "politikájában". Nem törekszik a szavatolt és a szakmai közmegegyezésből tudható értékek (művészeti tőke, kincs) akkumulációjára, a nagy nevek ABC-je helyett műveket szerez meg és - az általános gyűjtői szemlélet számára felelőtlen vakmerőséggel - vállalja saját ízlését és személyes "elfogultságait". Az "igazi" művészet mellett bizarr tárgyak, bútorok, sőt giccsek is bekerülhetnek - tudatosan - az Alapítvány kollekciójába. Ezek egy, a hazai gyakorlatban meglehetősen ritka installációs jellegű kiállításrendezői koncepcióban jutnak szóhoz. ANDRÁSI GÁBOR: AJÁNLÁS [RÉSZLET] 1996 Összeállította: Vörösváry Ákos