A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Interieur kalitkából szabadult madárral. Az Első Magyar Látványtár Alapítvány kiállítása

Minden okom megvan azt hinni: gyűjtőnek születtem. Istennek hála, hamar felismertem, hogy a gyűjtés több, mint magánügy. Igazából becsülni is csak azt a gyűjtői tevékenységet tudom, amelyben ez a felismerés munkál. Tudom, hogy nem az emberi létezés csúcsa ez a létforma, de hihetetlenül fontos lehet hatása az egész társadalomra. Mutasd meg a gyűjteményedet, megmondom, ki vagy, honnan jöttél, merre tartasz, milyen esélyeid vannak utadon. A gyűjtemény olyan, mint a tenyér. A gyűjtemény tükör, miként a szem. A gyűjtés nem pénzmentő akció. Sohasem voltak vágyott szerzőim, és soha nem kovácsoltam gyűjtői terveket (másfajtákat sem). Egyetlen "közzétett elhatározásomra" emlékszem, amikoris már sokéves gyűjtőmúlttal a hátam mögött, második érettségi találkozónkon "bejelentettem" egykori osztálytársaimnak, hogy már építem az ország legnagyobb magángyűjteményét. Ez a vélhetően tudatos megnyilvánulás is inkább volt megérzés, vagy sejtelem, mint programbeszéd. Hogy miért fontos számomra a gyűjtéssel kapcsolatosan az ösztönös-tudatos-páros küzdelme, léte, békéje? Találgatni tudok. A "gyűjtő" általában néhány mondatban el tudja mondani, mit miért, és mit miért nem. Erre a kérdésre én nem tudok felelni. Röviden semmiképpen nem. Homályos feltételezéseim vannak, miképpen születtek, születnek a döntéseim. Arra jutottam, hogy működhet bennem egy kontrollálatlan szűrő, ami vagy átereszt, vagy nem. Ez a tapasztalatom. Ugyanis soha nem okozott dilemmát, nem kellett napokat, órákat töprengjek, nem kellett haladékot kérjek egy-egy döntés kihordásához. A találkozás pillanatában eldőlt, szükségem van-e a műre, tárgyra, tudom-e "használni", épülésemre szolgál-e, vagy fölösleges "töltőanyagszerep" juthatna csak neki ... Esetleg tudom-e továbbajánlani, más gyűjtemények építőinek. Számomra a világ csak a művészet segítségével "emészthető". (Ilyen önző szempontok vezetnek a "közügyek birodalmába".) VÖRÖSVÁRY ÁKOS: SZEMÉLYES GONDOLATOK A MŰGYŰJTÉSRŐL ÉS A GYŰJTŐRŐL [RÉSZLET] 2000. FEBRUÁR Vörösváry olyan típust honosított meg a magyar művészeti életben, amelynek minősítésére nincs kialakult fogalom. Hiszen ha azt mondjuk, hogy műgyűjtő - igazat mondunk, közismert rangos gyűjteménye, remek szemmel ismert fel értékeket, felfedezett lappangó remekeket, úgyszólván ismeretlen mestereket. Tehát több, mint műgyűjtő, expert is, és lényegében kutató. Nem a szak-művészettörténészek tevékenysége értelmében, hanem inkább mint a földrajzi felfedezők vagy egy ritka állat- és növényfaj kutatója. Felfedezései legendásak - jó szemét és menedzserkészségét bizonyítják. Ugyanakkor mégis több, mint műgyűjtő-kutató-szakértő - hiszen gyűjteményének kialakítása, szüntelen változtatása, a gyűjteményéből rendezett kiállítás, az említett "Passe-p Art" tevékenység önálló kreáció, a művészi alkotás határát súroló cselekvés, akció. A műgyűjtés önmagában passzív tevékenység, Vörösváry magatartása azonban a szüntelen aktivitás, amolyan "causa finalis". A műgyűjtés konceptualizálása eddig nem tapasztalt birodalomba vezette. Kétségkívül az önmegvalósítás sajátos útja, amelynek gyümölcse ugyanakkor mindannyiunké is. NÉMETH LAJOS: MEGNYITÓ BESZÉD J. GROSS-BETTELHEIM MŰVEINEK KIÁLLÍTÁSÁN [RÉSZLET] BUDAPEST GALÉRIA, 1988. MÁRCIUS 11. A művészetek túlhabzó bősége, mint a művészetek iránti érzékenység elveszejtője, mind a művészetekkel szembeni védettség okozója: ezzel a dilemmával sok művész és műértő találkozik. S nem szűnnek a kísérletek - az érdes provokációktól az emelkedett gesztusokon át a szívós munkálkodásig -, kísérletek a látvány iránti érzékenység, a látványnak tulajdonított jelentőség visszanyerésére. Azt hiszem, mindannyiunk előtt nyilvánvaló, hogy Vörösváry Ákosnak, az ismert műgyűjtőnek és társainak Első Magyar Látványtár Alapítványa e vállalkozások sorába tartozik. Mint olyan embernek, aki legtöbbször szövegek értelmezésével foglalkozik, engedtessék meg nekem, hogy kissé elidőzzek e különös névnél. Az Első Magyar Látványtár Alapítvány célja képzőművészeti alkotások gyűjtése, bemutatása, megőrzése. Ám mégsem múzeumnak nevezi magát, hanem látványtárnak, mintegy a befogadás aktivitására, a perifériáról újra a középpontba helyezésére serkentve ezzel a műélvezőt. Megkülönbözteti e névvel magát a szokványos múzeumtól, s amazt így - hogy is mondjam? - nézvénytárrá fokozza le. Hiszen a mély értelmű tréfa, mely a televíziót a maga látványaival a szem rágógumijának hívja, gyakran a múzeumra is kiterjeszthető. A látványtár a differenciát hangsúlyozza. Ám a program ünnepélyességét ironikusan csökkenti az Első Magyar jelző, amely reklámot csinál a vállalkozásnak, és ugyanakkor régies ízt ad neki. Hiszen valóban a vállalkozások, a gründolások ősidejében, a kiegyezés tájékán születtek első magyar dolgok: az Első Magyar Iparbank, az Első Magyar Szálloda Részvénytársaság, sőt az Első Magyar Részvény Serfőződe vagy az Első Magyar Sertéshízlaló Részvénytársaság. Végül az Alapítvány szó, melynek értelme közhasznú célra elkülönített vagyon, világítja meg a vállalkozás nemes célját. RADNÓTI SÁNDOR: MEGNYITÓ BESZÉD AZ ELSŐ MAGYAR LÁTVÁNYTÁR ALAPÍTVÁNY 4 FESTŐ CÍMMEL MEGRENDEZETT BEMUTATKOZÓ KIÁLLÍTÁSÁN [RÉSZLET] EGER, VLTKOVITS-HÁZ, 1 991. FEBR. 1 5. A hazai vizualitás elszomorító tényeiből például az következik, hogy igaza volt Vörösváry Ákosnak és társainak, amikor megállapították, hogy "ma Magyarországon a szó igazi és kívánatos értelmében nincsen látáskultúra. Tarthatatlan állapot, hogy a megszokott, kopott látnivalókon túli láthatók előtt zárva maradnak a szemek. Igen, a százfelől áradó látvány-kommersz alig operálható hályoggal vonja be a szemeket ..." Ebből a helyzetelemzésből mégsem pesszimista végkicsengésű gondolatsor kerekedett, hanem és sőt: olyan elhatározás született, amely a mindig pozitívan gondolkodó, győzni akaró és azért megküzdeni szándékozó emberi magatartást példázza, illetve mutatja. Ennek következtében 1990. májusában létrehozták az Első Magyar Látványtár Alapítványt. Tehát éppen akkor, amikor a "szakma" ott volt a Sportcsarnokban, s a művészet intézményi struktúrájának megváltoztatási szükségességéről beszélt, beszélt, beszélt, beszélt, közben ők, nyolcan, nem nagy dobpergéssel, nem a nagy nyilvánosság bevonásával, de teremtően cselekedtek: létrehozták az új intézményt. Olyat, amelyik azóta egyre többet hallat magáról. Nem simul bele észrevétlenül a képzőművészeti élet intézményrendszerébe, hisz épp "a vizuális kulturáltság csiszolgatására" törekszenek, - márpedig a csiszoláshoz éles, karcoló, dörzsölő alakítás-formázás szükséges. Ezt úgy fogalmazzák meg: "Nem pusztán szép látnivalókkal, de játékos, igaz, megrázó, inspiratív, konstruktív látványegyüttesekkel kívánnak operálni". A "szakma" azóta is a változatlan intézményi struktúra keserveit nyögi, miközben a látványtár már építi a Balaton felvidékén kiállításrendezői műhelyét, s Egerben megrendezte első, bemutatkozó kiállítását. CHIKÁN BÁLINT: A LÁTVÁNYTÁR EGERBEN [RÉSZLET] MAGYAR HÍRLAP, 1991. AUGUSZTUS 24. Vörösváry nem egy kor, stílus vagy műfaj reprezentánsait gyűjti, sőt nem is tárgyakat gyűjt, hanem egy bizonyos szellemiséget, egy ideát keres, amely számára történetesen tárgyakban nyilvánul meg. A primér élményeknek, az ösztönösségnek, az őszinteségnek, a naivitásnak az ideálját keresi, azt, amit Kierkegaard "érzési közvetlenségnek" nevezett, szemben a reflexió világával, és amit ő kizárólag a zenében és ha jól meggondoljuk, azon belül is csak egyetlen műben vélt felismerni. "A reflexió megöli a közvetlent" - mondja Kierkegaard. Valóban, a primér élmény, a közvetlenség a kultúra többszörösen reflektált világában tiszta formájában nem nyilvánulhat meg, de létezik mint vágy, mint vonatkozási pont, mint megközelíthető, de elérhetetlen viszonyítási pont. Vörösváry Ákos a maga ösztönös módját ebben a tudománnyal, történetiséggel, manírral és manipulációval többszörösen átszőtt világban és ennek ellenében azokat a dolgokat keresi, amelyekben valami őszinte, va-