A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Gadányi Jenő művei

hogy Gadányi a két mű alkotójaként valamilyen oknál fogva csupán a g.j. monogrammal szerepelt. Nagyobb figyelmet keltett, hogy Kassák a Párizsban és Budapesten élő magyar absztrakt művészek 1938 elején a Tamás Galériában rendezett tárlatáról beszámolva a tizenkilenc kiállító közül csupán Gadányiról és Misztrik de Mondáról írt elismeréssel. A többiek műveiben például Beöthy István szobraiban és rajzaiban, Szenes Árpád egyik festményében - az absztrakt művészet fogalmának félreértelmezését vélte fölismerni. Gadányi a kiállításon az Egyensúly zöld középpont körül és a Színes nyitott tér című festményével szerepelt. Egyikükre vonatkozik Kassáknak a Munka 1938. márciusi számában közölt méltató elemzése: „A tizenkilenc kiállító bevallott célját leginkább Gadányi és Monda közelítik meg egy-egy képükkel. Nem a naturából indulnak ki, hanem saját bensőjüknek emlék-, élmény- és érzelemvilágából merítik mondanivalójukat, s azt képsíkon, képi törvények szerint képezik festői revelációvá. S ezekben az esetekben teljesen mellékessé váltak számunkra, hogy a festők milyen szóval márkázták műveiket. Képek függnek előttünk, melyek formai kiegyensúlyozottságot, expresszív színharmóniát és a megmunkáltság nemes jegyeit viselik magukon." Már e szövegből is sejteni lehet, hogy Kassák és Gadányi között szakmai kérdésekről, így az absztrakt művészet céljáról, lehetőségeiről elmélyült eszmecsere folyt. Gadányi e kiállítás után vállalkozott arra, hogy összefoglalja az absztrakt művészetről vallott nézeteit. Absztrakt művészet című írásában, mely a Munka 1938. májusi számában jelent meg, részletesebb elemzéssel ki lehet mutatni a tárlatról kritikát író Kassák nézeteinek jelenlétét. Mindketten azt vallották, hogy az absztrakt művészet nem a valóság, a tárgyi és természeti világ végsőkig folytatott stilizálásának eredménye kell hogy legyen, hanem egy új realitás megteremtésének szándéka nyomán jöhet létre. Sem Kassák, sem Gadányi így nem lett dogmák, a kizárólagosság elvének rabja. Kassák már a kiállítást elemezve sem volt az; „csak formai és tartalmai egységében tökéletességre törekvő festészetről" akart tudni, s e meggyőződés szemszögéből kívánta értékelni az eléje kerülő műalkotásokat. Egyidejűleg sorra készítette - s a Sötét egek alatt című verskötetében meg is jelentette - a természetelvű tájkép-rajzokat. A teoretikusként bizonyos értelemben neofita, az „abszolút művészet" követelményeinek megfogalmazására törekvő Gadányit művei cáfolták leghatásosabban. Az 1941 márciusában az Almássy-Teleki Éva Művészeti Intézetében - a volt Ernst Múzeumban - rendezett csoportkiállításról beszámolva Kassák fölhívta a figyelmet a változásra: „képein a részletek beszédesebb egységgé, az ábrázolás szerinti művekké álltak össze." A Kelet Népe 1941. április 15-i számában megjelent cikkének további részében kategorikusabb megfogalmazással is szólt a Gadányi művészetében bekövetkezett fordulatról: „Új képeivel már tegnapi önmaga ellen is bizonyítani tudja, hogy a festői műalkotás nemcsak színharmóniák felidézése, hanem szerkesztett ábrázolás is." Az 1941 őszén Kassák által készített interjúban, kettejük ekkor lezajlott szakmai beszélgetésének szövegében már nem esik szó az absztrakt művészetről; Gadányi pályakezdésével kapcsolatban az avantgard irányzatok közül az expresszionizmust említik, legújabb műveit jellemezve a természeti inspirációt, képanyagként a Zöld harmónia című tájkép és egy vázás, kenyeres csendélet szerepel. Ez az interjú, mely Kassák 1942-ben megjelent Vallomás tizenöt művészről című kötetében került a kortárs magyar képzőművészet iránt érdeklődő olvasók elé, volt az 1940-es évek közepéig a leghatásosabb kiállás, hírverés Gadányi művészete mellett. A háború után körülményeik alakulása folytán lakóhelyüket, választott életformájukat illetően is egymás közelébe kerültek. 1946-ban az írók, képzőművészek megsegítésére indított kormányzati akció keretében mindketten házat, kertet kaptak Békásmegyeren. A mai ófaluban található Kőbánya utcában egymással csaknem szemközt lakva kezdhettek új életet, fogtak hozzá a nemrég még sváb parasztok által lakott házuk felújításához, a kert megműveléséhez. Első közös élményük az új környezettel való megismerkedés, a házban és a ház körül végzett munka s ezzel kapcsolatban a tapasztalatok megbeszélése volt. 1946 júliusában mindketten szerepeltek - a szintén Békásmegyeren letelepedett Hincz Gyulával, Vedres Márkkal, Borbereki Kovács Zoltánnal, Szandai Sándorral, Kerényi Jenővel és másokkal együtt - a község elöljárósága által az „újjáépítési verseny" keretében rendezett képzőművészeti kiállításon. Az 1946-tól fontos kulturális pozíciókhoz jutó, az irodalmi, színházi és képzőművészeti élet rangos eseményein közszereplést szívesen vállaló Kassáknak a korábbinál jóval több lehetősége nyílott arra, hogy Gadányi művészetét a nyilvánosság előtt pártfogásába vegye. Az Alkotás és a Kortárs szerkesztőjeként több folyóiratszámban közölt grafikát, olajfestményt Gadányitól. A megbecsülés különleges jele volt, hogy az Alkotás 1948. március-áprilisi számának címlapjára Gadányi egyik művét helyezte. Az 1947-ben megjelent Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig című könyvében miniatűr esszével és reprodukció közlésével bemutatta Gadányi művészetét is, beiktatva ezzel barátját és pályatársát a huszadik századi magyar képzőművészet történetébe. Gadányi 1947 márciusában részt vett Kassák hatvanadik születésnapjának megünneplésében. A Kassák hatvanadik születésnapjára című kiadványban rövid írással fölidézte drégelypalánki együttlétüket. Erre emlékezve barátját a Víztükör című remek olajfestményével ajándékozta meg. Kassák 1948 tavaszán örömmel vállalta Gadányi gyűjteményes kiállításának megnyitását. Úgy érezte, az Ernst Múzeumban rendezett tárlat sikeréhez műkritikusként is hozzá kell járulnia. A Kortárs 1948. május 1-jei számában megjelent cikkében arra kereste a választ, mi az oka Gadányi szakmai „egyedülvalóságának", a vele szemben érzett „idegenszerűségnek". A természeti ihletettség és modernség sajátos színtézisét, egy ember érzelemvilágának a műben való jelenlétét bemutatva törekedett eloszlatni a vernisszázs hivatalos vendégeinek körében is megtapasztalt fenntartásokat, előítéleteket. Kiállításrendezőként is pártfogásába vette Gadányi művészetét. Egyik képét szerepeltette a Kortárs első képzőművészeti tárlatán, melynek helyszíne a szociáldemokrata párt 1947 őszén a Dohány utca 22. szám alatt, az egykori Árkád-bazár helyén megnyílt galériája volt. A kemény diktatúra éveiben mindketten megbélyegzett, kiközösített művészek lettek. Gadányit, mivel nem szándékozott eleget tenni az új elvárásoknak, mint „nyugati formalistát" azonnali hatállyal eltávolították a Képzőművészeti Főiskoláról. Nemcsak a katedráról parancsolták le, hanem kitiltották az intézmény épületéből is. Kassákot először a folyóiratszerkesztés, majd a publikálás lehetőségétől fosztották meg. Bizottság elé idézték, ahol szóban és - kérdőívet kitöltve - írásban arról kellett nyilatkoznia, milyen írói munka vállalására lenne hajlandó. Ennél vészjóslóbb fejlemény volt, hogy a belügyminisztérium államvédelmi hatósága 1949 júliusában megtiltotta Napok, a mi napjaink című regényének terjesztését. A tiltott művek listájára került az Egy ember élete is: a könyvtárak nem adhatták kölcsön, még az Akadémiai Könyvtárban is kizárólag olvasótermi használatra lehetett megkapni, ha az érdeklődő írásos nyilatkozattal igazolta, hogy a műre tudományos kutatás céljából van szüksége. Még súlyosabb csapás volt Gadányi és Kassák számára, hogy sorsuk ismerős és ismeretlen intézői a nyomorhoz hasonló szegénységbe taszították mindkettőjüket. Egyetlen jövedelmi forrássá vált nyugdíjukból meg kellett vásárolniuk a „nemzeti ajándékként" kapott békásmegyeri házukat. A hatósági zaklatások során Gadányiékat a végrehajtók is fölkeresték. Nemcsak a nyomort kellett elviselniük. Munkásságuk hivatalos megítélését ismerve okkal tartottak attól, hogy a kitelepítésre használt autók valamelyik este az ő házuk előtt is megállnak. A sorsközösség, az egymásra utaltság még szorosabbra fűzte barátságukat. Kapcsolatuk új éltető eleme a nap mint nap egymás szeme láttára, egymással párbeszédet folytatva végzett