A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai
Bartók Béla Kassák Lajos
zongoraművész-tanítványa készített a zeneszerzőről a Kavics utca 10. szám alatti lakóház udvarán. 19 5 Kassák, mihelyt ismét módja nyílt rá, újra kész volt tenni azért, hogy Bartók zenéje a magyar kulturális életben állandóan jelen lévő értékké váljon. 1957 tavaszán a Csók István Galériában békásmegyeri munkáiból megnyílt kiállításához a helyszínen rendezett zenei matiné műsorát úgy állította össze, hogy a fő helyet Bartók 6. vonósnégyese kapta. Az április 14-én tartott koncerten a művet a „Bartókkvartett" néven szereplő négy fiatal muzsikus, Várkonyi István, Hochmann József, Kertész Ottó, Konrád György adta elő. 19 6 BARTÓKRÓL AZ 1960-AS ÉVEKBEN Agatha Fassett Bartók amerikai évei című könyvének 1960ban megjelent magyar kiadása fölelevenítette Kassákban az 1910-es évek második felében történteket, a Bartókkal való megismerkedést, személyes találkozásaikat. A megszerzett könyvpéldányra egy helyütt lapszéli jegyzetet írt, s ceruzahúzással megjelölt fontosnak tartott részeket. 197 Ahhoz a bekezdéshez, melyben Bartók arról szólt, hogy „a manapság beszélt német nyelvet" „a szörnyű tettek cinkosának" tartja, s ezért művei összes kiadásából törölte a német szövegeket, Kassák ceruzaírással odajegyezte: „visszaadta a magyar kitüntetést is". Bartók egy másik monológjában saját Bartók-versének egyik képét, az „ő az a furcsa ember / akit az angyal tüzes karddal kiűzött a Paradicsomból" szövegrészt vélte hitelesítve látni: „Mily szomorú, hogy kiűztek bennünket a Kertből, s csaknem teljesen elfelejtkeztünk az örökségünkről." A további megjelölések legtöbbje a saját útját járó művész meg nem értettségéről, magánemberként a hozzá legközelebb állók iránti szigoráról, türelmetlenségéről szóló Bartók-megnyilatkozások mellé került. Megjelölte Kassák mint saját számára helyzetet leíró mondatokat az alábbi Bartók-kjelentést is: „Az óvatosság gondolata sosem csábított. S azon kívül ez nem csupán az én problémám, hanem örök problémája mindazoknak az alkotó művészeknek, akik megpróbálnak a maguk útján járni." Ceruzavonal került - a könyvet olvasó Kassák önmagára ismerésének újabb jeleként - oda is, ahol Bartók „zárkózottságáról és visszavonultságáról", „sötét érzésvilágáról" esik szó. Az is nyilvánvaló, hogy Kassák saját írói és képzőművészi sorsára gondolva, az 1949 utáni megbélyegzettségre és kitaszítottságra emlékezve tartotta szükségesnek ceruzahúzással ellátni azt a bekezdést, amelyben Bartók az 1910 utáni és későbbi támadásokról, a hazaárulónak történt megbélyegzésről, a nyilvános szerepléstől való önkéntes visszavonulásról mondja el emlékeit. Az pedig az elmúlás közeledtét érző Kassák természetes reakciója volt, hogy megjelölte Bartóknak a halállal, a temetéssel kapcsolatos érzéseit, kívánságait rögzítő szövegrészeket, közöttük az alábbit is: „Nekem már csak egy van hátra, s ez még egy kis vigaszszal is tölt el talán, hogy ha visszakerül belőlem valaha valami, az csupán a csontom lesz, összekeveredik a többi csonttal, amiket átjárt a fájdalom, s egy lesz velük, amíg csak mindannyian hasznos és fájdalmakat nem érző porrá válnak." A háború kitörése után írott Bartók-versének zene ihlette képeire gondolva megjelölhette volna Bartók alábbi monológját is: „Háború van, egyre gyorsabban hömpölyögnek a gonosz erők azok felé a falvak felé, amelyeket oly jól ismerek, hogy szinte szemmel tudom követni a házaikra hulló gyilkos bombákat. Háború, mely könnyen eltörölheti a világot, vagy legjobb esetben teljesen romba dönti, egymás után temetve el az országokat, köztük az enyémet is." A sokrétű személyes érintettséggel magyarázható, hogy Kassák, aki ekkor már rég nem tartozott az újonnan megjelent könyvekről beszámolót író publicisták közé, a kötet olvasásakor támadt gondolatait, előjött emlékeit mások számára is megismerhetővé akarta tenni. E belső késztetés hatására született meg a Bartókról Agatha Fassett könyvének megjelenése alkalmából című írása, mely a Valóság 1961. június 25-i számában került az olvasók elé. Kassák mindent megírt, amire emlékezett: a megismerkedéstől az utolsó budapesti hangversenyekig. A könyv megjelenése arra is „alkalmul szolgált", hogy Bartókot mint a „minden idegszálával korának végzetes feldúltságát élő", „a magányosságra és szenvedésre ítélt embert", a gyötrelmekből alkotást teremtő művészt ismertesse meg az utókorral. A Bartók-Kodály kettősség szellemében nevelkedett akkori olvasónak föltűnhetett, hogy e fontos írásban nem fordul elő Kodály neve. Ahol a kortárs zenével való kapcsolatról esik szó, ott Bartók Schönberg és Sztravinszkij szellemi társaként szerepel. Kassák szívügyének tartotta, hogy Bartók ne Schönberg, Sztravinszkij és Webern ellen kijátszva kapja meg a hazai zenei életben az őt megillető helyet. Ha szükségesnek érezte, közbeszólásra is vállalkozott. 1963 tavaszán bekapcsolódott a Jelenkornak a modern zene magyarországi helyzetéről kezdeményezett vitájába. Azt követően kapott szót, hogy elolvashatta Granasztói Pálnak és Fodor Andrásnak a zenéig megtett útjukról szóló írását, továbbá Demény Jánosnak a hazai zenei köztudatot elemző hozzászólását. 19 8 A véleménynyilvánításra azért is szívesen vállalkozott, mert Granasztóinak az előadóművész Bartókkal kapcsolatos élményei, Fodor Andrásnak Bartók korai utóéletére, különösen művészetének 1948 utáni megcsonkítására vonatkozó tapasztalatai emlékek sorát idézték föl benne. Saját nézetei szempontjából fontosnak érezhette Demény Jánosnak azt a kritikai fölvetését, hogy „a modern zene három nagysága - Schönberg, Sztravinszkij és Bartók hármassága mintha fontosabbá kezdene válni Bartók és Kodály kettősségénél." Kassák az akkori zenei köztudat állapotát jól ismerve, továbbá korábbi és újabb szakcikkekre emlékezve még ekkor is azt tartotta legfontosabbnak, hogy védelmébe vegye Bartók, Sztravinszkij és Schönberg sokak számára még mindig megközelíthetetlennek tűnő zenéjét: „a már megállapodásra hajló előző nemzedék korunk klasszikusainak tekinti Schönberget, Bartókot és Sztravinszkijt. Persze a kritikusok nagy része, ha ezekről a mesterművekről van szó, kakofóniát emleget. De ez a »kakofónia« az én fülemnek már harmónia. És az ő zenéjük új hangszereket hozott létre, és új kifejezési formákat iktatott kompozícióiba. Milyen harmonikusan épült be például Sztravinszkij kompozícióiba az »átkozottul vad«-nak minősített dzsessz, milyen értelmes és feledhetetlen Schönberg Varsó tragédiáját zengő »dadogó«, riadalmat keltő műve, vagy Bartók disszonánsnak vélt gyötrődése." Kassák elismerte, hogy Molnár Antal és Szabolcsi Bence „jelentősen tolmácsolták Bartók újító kezdeményezését és nagyra hivatott géniuszát", ám szemükre hányta, hogy munkásságuknak „egy közbenső szakaszában" Bartókot szembe akarták állítani a „nyugati dekadensnek" minősített Sztravinszkijjal és Schönberggel. 19 9 Ez a szembeállítás volt a fő témája annak a beszélgetésnek is, amelyet Kassák évekkel később, 1966 elején a szigligeti alkotóházban Sztravinszkij Miséjének 31
