A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai
Bartók Béla Kassák Lajos
támadások miatt már évek óta visszavonult a budapesti hangversenyélettől. Justus Bartók című írásának megjelentetésével Kassák azt érzékeltette, hogy a zeneszerző Bartókot 1933-ban is forradalmárnak, a szocialista mozgalom szövetségesének tartja. 14 5 A szolidaritásvállalás jele volt az is, hogy 1935-ben háromrészes cikksorozatot hozott Bartók Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje című munkájáról. 14 6 1936 márciusában Fenyves Sándor tollrajzának és François Gachot (Georges Lamarque álnéven aláírt) Bartók és Sztravinszkij című írásának publikálásával emlékezett meg arról, hogy Bartókot a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. 14 7 Gachot emlékezéseiből tudjuk, hogy a Bartók és Sztravinszkij című írás Kassák fölkérésére született meg, mégpedig annak a személyes beszélgetésnek az alapján, melyet Gachot és Fenyves Sándor Kassák folyóiratának munkatársaiként Bartókkal folytattak. 14 8 Gachot a cikk kéziratát a Munkában való megjelentetés előtt eljuttatta Bartókhoz. Bartók a szövegben kisebb igazításokat végzett. Erről pár soros, francia nyelvű levélben tájékoztatta Gachot-t: 14 9 Kedves Gachot Úr, néhány kis változatást eszközöltem, amelyeket szükségesnek tartottam. A »sicule« (székely) név csak a KeletErdélyben élő magyarokra vonatkozik (mint a picardok, gascogne-iak Franciaországban). Ami a bolgár dalokat illeti, nem tanulmányoztam őket a helyszínen, csak kiadványokban. Paraszt zene helyesebb, mint »népi zene«. Ugyanezen az oldalon feltétlenül meg kell említeni Kodályt. Fogadja, Uram, legmélyebb tiszteletemet Bartók Béla A Munka-kör proletkultos jellegű napi kulturális tevékenységében Bartók zenéje nem kaphatott akkora szerepet, mint annak idején a Ma vállalkozásaiban. Ám Kassák és a magyar avantgárd mozgalom Bartókot ekkor is szövetségesének vallotta. Ezt jelzi a Kassákné Simon Jolán vezetése alatt álló Nyomdászok Szavalókórusának 1928. szeptember 26-án lezajlott rendezvénye is. Ennek egyik műsorszámaként Kiss Erzsébet, Hont Ferenc felesége Szelényi István zongorakíséretével Bartók- és Kodály-dalokat adott elő. Az est meghívóján a műsor fölött a következő - Bartók művészetét is minősítő - meghatározást olvashatjuk: „az új szocialista művészet bemutatására rendezendő kultúrest'V 5 0 A Munka kultúrestjein szintén elhangzott egy-egy Bartók-zongoradarab Szalmás Piroska előadásában. A Justus György által szervezett és irányított népdalkórus műsorán Bartók és Kodály gyűjtéséből származó népdalok is szerepeltek. A népdalkórus létrejötte kapcsolatba hozható a népzenegyűjtő és zeneszerző, az 1920-as évek végétől ismét újabb és újabb népdalfeldolgozásokkal jelentkező Bartók hatásával. A közösségi művészeti formák, kifejezésmódok keresése, a mozgalmi zene létrehozására való törekvés szükségszerűen irányította a figyelmet Bartók vállalkozására. Meglepőnek tűnhet, hogy a Munkában Bartókkal szembeni elégedetlenség, bírálat is megfogalmazódott. Jemnitz Sándor „a közélettől félrevonult forradalmárnak", „a munkával elfoglalt lángésznek" nevezett zeneszerző szemére hányta, hogy nem segíti „a körülzártan fuldokló" legfiatalabb zeneszerző-nemzedéket. 15 1 Jelmnitz is és Justus György is Bartók és Kodály munkásságát egymástól elválasztandónak ítélve kifogásolta, hogy Bartók folyamatosan szolidaritást vállal Kodállyal. Justus az „osztályszempont" következetes érvényesítését hiányolta Bartók népzenével foglalkozó újabb írásaiból, s elutasította a népdalkincs bármiféle zeneszerzői felhasználását, az eredeti állapotban történő rögzítést és megismertetést tartva feladatnak. Vas István A félbeszakadt nyomozás című önéletrajzi művéből tudjuk, hogy a Bartók és Kodály gyűjtötte népdalokkal való találkozás élménye néhány fiatal íróban és képzőművészben Kassák morális maximaiizmusnak érzett szigorával, a Munka-kör aszketikus fegyelmével való szembenállás érzését, az érzelmi szabadság utáni vágyat erősítette: 15 2 „És valamennyiünk érzelmei elfértek a népdalokban, akár kocsmában dugtuk össze a fejünket, a hangunkat szordínóra fogva, akár kieresztettük a műteremben. Az én kivételemmel az egész társaság szépen énekelt, tagjai is voltak a Munka-kör énekkarának. Ebben is Zelk és Korniss járt az élen, ők vezették a szólamot, igaz, Dezső egy kis romános kanyarítással, Zoltán pedig némi kántoros lassítással, Vajda Lajos pedig, aki Jugoszláviából jött, hozzáadta a maga szerbesítését, de nem annyira, hogy rovására menjen a stílusnak, amely különben is ekkor volt kialakulóban. Mert ezeket a dalokat többnyire nem hazulról hozták, még azok sem, akik vidékről jöttek, hanem könyvből tanulták: Bartók és Kodály népdalgyűjtése most kezdett sugározni túl a hivatalos híveken, s úgy lehet, ez volt az első társaság, amely énekelte. De hivatásos előadókhoz se nagyon igazodhattak a fiúk: Török Erzsi sehol se volt még, s addig csak Basilides Mária találta el a hangot, őt pedig nehéz lett volna utánozniok. A Munka-kör műsorán is szerepelt egy-kettő e dalok közül, de kissé mozgalmivá csiszolva és hozzáigazítva a többi, idegen eredetű számhoz. Kassák különben is - bár Bartókot fenntartás nélkül elismerte - bizalmatlanul tekintett a kezdődő népdalkultuszra, mert a népiesség előretörését sejtette ebben is, továbbá - és a mi esetünkben joggal - megint csak az érzelmek lázadását. Mi magunk is tudatában voltunk ennek a lázadásnak. Tudtuk, hogy amit a népdalokban szeretünk, az a polgároknak csak a megvetésével találkozhatik, de nem fér el abban sem, amit mi a mozgalomnak hittünk. Szóval, népdaléneklésünkben benne volt a demokratikus dacunk éppúgy, mint az arisztokratikus dacunk. A következő években Bartók és Kodály felfedezése rohamosan meghódította a legkülönbözőbb rétegeket és mozgalmakat, s a miénknél sokkal nagyobb és jelentősebb társaságok, sőt táborok énekelték a népdalokat, immár programszerű népiességgel. De ezek a dalok talán akkor se vezettek le olyan közvetlenül személyes érzelmeket, mint amikor mi énekeltük őket, éppen azért, mert minden határozott politikai cél nélkül - habár a mi nemzeti érzéseink is utat találtak bennük -, s annál intenzívebben, minthogy ezekről az érzéseinkről nyíltan beszélni illetlennek tartottuk volna. A mi számunkra különben is ezeknél az eltitkolt általános érzéseknél fontosabbak voltak azok az ugyancsak titkos egyéni érzéseink, amelyeket e népdalokba tovább rejtettünk. Ma se tudnám elemezni azt a titkon működő szellemi alkímiát, amely a mi új és bonyolult és szégyellni valóan különös kifejezhetetlenségeinket ezekkel a régi és állítólag egyszerű szövegekkel és dallamokkal egybeolvasztotta mintha csak egy rejtélyes, mindig megújuló forrás vize csobogott volna át rajtunk, tisztára mosta szívünket." 21
