A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Bartók Béla Kassák Lajos

jelzett a tízes évek derekán."

1

4 Verse első példájává vált annak, hogy - ismét Borit idézzük - „a magyar költészet Bartók dallamát igyekezett a maga nyelvére lefordítani." E tekintetben nem is a vers Bori által említett „jellegzetes nyelvi és ritmikai megoldásai" a legfontosabbak, hanem a Bartók korabeli zongoraműveire jellemző groteszk-karakter, népiség-ősiség-kategória erőteljes jelenléte s ezekkel kapcsolatban az a nyilvánvaló meggyőződés, hogy a költészet megújulása - és közösségivé válása - ebből az irányból remélhető. A vers megírása és közlése azért volt értékes gesztus, mert Bartók a törekvéseit fogadó értetlenség és ellenszenv, a budapesti közönség „kegyetlenül hideg és tartózkodó" magatartása, a konzervatív sajtóban megjelent vádak, a hazaárulónak történt megbélyegzés miatt már évek óta távol tartotta magát a zenei élet nyilvános fórumaitól, életmódjával is kifejezni törekedett a szembenállást, mint Tallián Tibor írja, „az állandó és teljes tagadást", „a kellemetlen kiválasztottság" vállalását.

1

5 A vers megjelenése előtt egy hónappal 1. szvitjének megcsonkítva történt előadását kifogásolva arra kérte a budapesti Filharmóniai Társaság igazgatóságát, hogy soha többé semmilyen művét ne adják elő. Az 1915. december 10-én kelt levelében döntését megindokolva az alábbiakat is szükségesnek tartotta közölni: „a sajnálatos budapesti viszonyok amúgy is arra kényszerítettek engem, hogy 4 év óta mint zeneszerző mindennemű nyilvános szerepléstől távol tartsam magam, és azóta írt műveimet nyilvánosság elé ne vigyem."

1

6 György Mátyás verse A Tettben, majd az Új költők könyve című antológiában történt közlés után is szerepet játszott a magyar avantgárd mozgalom életében: nyilvános megszólaltatása volt a színész és előadóművész Kassákné Simon Jolán első produkciója. Kassák az Egy ember életében fölidézi, miképp küzdött meg felesége a hangütést és nyelvezetet illetően szokatlan mű tolmácsolásának nehézségeivel.

1

4 Hogy Kassák a vers kétszeri közlésével nemcsak A Tett mozgalmához csatlakozó szerzőnek kívánt gesztust tenni, hanem Bartóknak is, arról a folyóirat egy későbbi közleménye tanúskodik. A június 3-i számban Kondor Sándor az Operaház lezárult szezonjának elemzése során - A kékszakállú herceg vára színrevitelének évek óta húzódó ügyére célozva - kifogásolta, hogy az intézmény nem vállalkozott Bartók-mű bemutatására.

1

8 TALÁLKOZÁSOK, VITÁK, ÉLMÉNYEK Kassák rendszeresen megküldte Bartóknak A Tett és a Ma új számait. A Bartók Archívum Bartók könyvtárából származó könyv- és folyóiratanyagában megtalálható A Tett 1916. január 5-én kibocsátott 5., az egy hónappal későbbi 7. száma, az 1916. augusztus 1-jei keletű „internacionális szám" és az 1916 novemberében indított Ma szinte teljes első három évfolyama, néhány számból kettő példány is. Kassák az 1955-ben Pán Imrével írott Izmusok című könyvében azt közli, hogy a Legény gajdol megjelenésekor, azaz 1916 elején már kapcsolatban állt Bartókkal.

19 Másutt - ezzel összhangban - azt állítja, hogy 1915-ben ismerkedett meg vele.

2

0 Ennek történetéről 1965-ben a következőket mondta mikrofonba: „Ha jól emlékszem, akkor ez véletlen találkozás volt, valószínűleg a Zeneakadémián, de már úgy üdvözöltük egymást, mint ismerősök. [....] Ő ismerte az én irodalmamat, és én ismertem az ő zenéjét, és körülbelül egy úton haladtunk."

2

1 Az első találkozások során szerzett benyomásait s a kettejük között lezajlott beszélgetések, viták lényegét 1961-ben írott emlékezésében foglalta össze:

2

2 „Ismerte verseimet, és meghívott beszélgetni lakására. Bárha alig volt hat évvel idősebb nálam, olyan félszegen és tiszteletadón léptem be hozzá, mint akit feltétlenül különbnek, nagyra hivatottabbnak tartok saját magamnál. Nem értettem a zene tudományához, de valahol az idegeimben már a kezdeti műveiből is feléreztem a nyugtalanító feszültséget, az összefüggéstelennek mondott hangok mögött a szerkezet szigorúságát, a múlt sémáinak elvetését, az új harmónia megfogalmazására való törekvést. Mindjárt művészi problémákra terelte a szót, s nagyon örültem neki, mikor azt mondta, hogy verseimben olyan elemeket talál, amelyek közel állnak az ő zenei kísérleteihez. Én is vallottam arról, hogyan hat rám az ő zenéje, és nemcsak hallgatni szeretem, hanem inspirációt is merítek belőle. Felfrissül tőle munkakedvem, és megerősödöm hitemben, amivel az élet mélysége felé haladok, és keresem azokat a szerkezeti formákat, amelyekkel mennél maradéktalanabbul tudnám magam kifejezni. Sok mindenről azonos volt véleményünk. Szemben ültünk egymással, de nem tudhattam, ő mit gondol rólam, én azonban láttam fiatal, halványszínű, simán modellált arcát, egyenes testtartását, szavait kísérő kézmozdulatait, láttam és éreztem, hogy egész lényéből akaratos erő és szinte fénylő tisztaság árad felém. Eleddig ilyen keményen összefogott, jó hatású emberrel csak kettővel találkoztam. Az egyik Szabó Ervin, a másik Osvát Ernő volt. Most már ők hárman forrtak előttem össze követendő példaképpé. Hogy elbúcsúztam Bartóktól, éreztem, ez a találkozásunk sosem esik ki az emlékezetemből, és hoszszan tartó lesz személyes ismeretségünk. Valóban így történt. Művészi kísérletezéseink közelebb kerültek egymáshoz, és kölcsönös volt egymás iránti megbecsülésünk. Egyik látogatásom alkalmával három népdalátírását játszotta el. Nagyon tetszettek, de nem maradt zavartalan az örömem. Bárha többször is láttam már, de csak ez alkalommal figyeltem fel Bartók dolgozószobájára. Magyaros motívumokkal díszített, faragványos, használatra kényelmetlen bútorok voltak benne, és korsók, köcsögök és sok hímes párna. A merész szerkezetű zenét hallgatva, Bartók kiegyenesített derekát, éles profilját látva a környezet romantikus túlzsúfoltsága visszásán hatott rám. Az a véleményem alakult ki, hogy Bartók még nem találta meg fejlődésének egyenes útját. A múlthoz kötő romantikus nosztalgia és a kibontakozó nyugtalan eruptív szellem viaskodott egymással. Bartók még nem vette észre szellemének ezt a kettősségét, vagy nem tekintette jelentősnek. De mielőtt a népdalgyűjtést teljesen abbahagyta, fejlődésének új szakasza kezdődött el. A népdalmotívumokat megtartotta mint zenéjének ősi gyökereit, de mondanivalójának lényege már a jelen életérzéséből fakadt, felbontotta a primitív dalok formarendszerét, az érzelmek muzsikájától az intellektuális zene egyszerre formabontó és formateremtő feladatai felé haladt. Ezek az évek durva csapásokat mértek Bartókra. Voltak, akik a keleti országokból hozott népdalgyűjteményeiért hazaárulással vádolták, és voltak, akik szívós, messzire irányított kísérletezéseit sommás őrültségnek minősítették. Mondhatjuk, elsősorban és nagy kíváncsisággal csak a fiatal szervezett munkások és a Galilei Kör haladó szelle3