A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Marosán Gyula kollázsai 1960-1996

ÉLETRAJZI ADATOK 1915 február 1-jén született Budapesten. 1933-1936 Aba Nóvák Vilmos magániskolájában tanul. 1935 Első önálló kiállítása az Ernst Múzeumban. Elnyeri a Szinyei Társaság díját. 1936-1939 Megismerkedik későbbi feleségével, Zemplényi Magdával. Kapcsolatba kerül Vajda Lajossal és a szentendrei fiatalokkal. Elkészíti első nonfiguratív képeit. 1941, 1943 Kiállítást rendez Szabó Istvánnal, illetve Göllner Miklóssal, Deli Antallal, Varga Ferenccel a budapesti Műbarát Galériában. 1946 tavaszán csatlakozik a Kállai Ernő vezetésével szervezkedő non­figuratív művészek - Fekete Nagy Béla, Jakovits József, Gyar­mathy Tihamér, Lossonczy Tamás, Makarius Sameer, Martinszky János, Martyn Ferenc, Zemplényi Magda - csoportjához. Részt vesz az Elvont művészet I. magyar csoportkiállításán. Ősszel közreműködik a Konkrét Művészet Magyarországi Csoportjának megalakításában. Szerepel a csoport Zürichben, a Galerie des Eaux-Vives helyiségeiben megnyílt kiállításán. 1947 Részt vesz a Kállai Ernő vezette magyarországi absztraktok újabb vállalkozásában, a Galéria a 4 Világtájhoz Új világkép címmel megrendezett első tárlatán. Júliusban Párizsban szere­pel a 3. Salon des Realités Nouvelles címmel rendezett nemzet­közi kiállításon, Budapesten pedig az Elvont művészet II. ma­gyar csoportkiállításán. 1949 A „fordulat évét" követően absztrakt festőként belső emigráció­ba kényszerül. 1954 Művei szerepelnek Buenos Airesben, a Galéria Krayd termeiben az Európai Iskola és az elvont művészek csoportja munkássá­gát bemutató kiállításon. 1956 november 21-én második feleségével, Bazsó Saroltával elhagy­ja Magyarországot. Bécsi tartózkodása idején absztrakt olajkép­sorozatot fest csomagolópapírra. 1957 Három hónapi hollandiai tartózkodás után Kanadába utazik, To­rontóban telepedik le. 1958 A torontói Park Galleryben kiállítja 1956 eseményeiről készített Forradalmi rajzsorozatát. Hamiltonban leleplezik kanadai állami megbízásból készített Szent Erzsébet szobrát. Lírai hangulatú absztrakt olajképeket és fekete-fehér monotípiákat készít. 1959 Tagja lesz a Kanadai Festők és Metszetkészítő Művészek Tár­saságának. Nagyméretű absztrakt olaj- és tusfestmény-sorozat­ba kezd. 1961 Önálló kiállítása nyílik a torontói International Institute of Metro­politan termeiben. Párizsba utazik, találkozik Bálint Endrével. Művei szerepelnek a Galerie de la Point Cardinal által rendezett csoportkiállításon. Londonban részt vesz a Taurus Artists csoport kiállításán. Neo-dada művekbe kezd, szobrokat és érmeket ké­szít. Tagja lesz a Kanadai Szobrászok Szövetségének. 1962 Londonban részt vesz a Taurus Artists csoport A természet rej­tett arca című kiállításán, önálló tárlata nyílik a Chiltern Gallery­ben. Kollázssorozatot készít krepp-papírból és saját linómetsze­teinek részleteiből. Kanadai állampolgárságot kap, ezt követően New Yorkba utazik. Új olajfestményeiből és kollázsaiból kiállítá­sa nyílik az ottawai Robertson Galleries-ben. 1963 Bert Kolberggel és Mezei Istvánnal Torontóban megnyitják a Mi­notaur Galleryt. Érmeivel ő képviseli Kanadát a hágai Nemzet­közi Éremművészeti Kiállításon. Kövek költészete címmel önál­ló kiállításon mutatja be festett kavicsait. Párizsba és Spanyolor­szágba utazik. Barátságot köt Zend Róberttel, a Torontóban élő költővel. Részt vesz a Mai kanadai egyházművészet című kiállí­táson. 1964 Anyagi nehézségek miatt megszűnik a Minotaur Gallery. Részt vesz a Kanadai Szobrászok Szövetségének a stratforti Shakes­peare-fesztiválon rendezett kiállításán. A kiállítást rendezte: Csaplár Ferenc 1966 Fekete és fehér címmel önálló tárlaton mutatja be farostlemezre készített tusrajzait a torontói Pollock Galleryben. Részt vesz a Quebeckben és Montreálban Konfrontáció 66 címmel rendezett csoportkiállításon. Szemtanúja Andy Warhol torontói látogatásá­nak, részt vesz a látogatással kapcsolatos rendezvényeken. 1969 Retrospektív kiállítása nyílik a torontói Gallery of Fine Art rende­zésében. A televíziós képernyő színrácsképének hatására min­dennapi tárgyakat analizáló olajfestmény-sorozatba kezd. 1970 Szerepel a budapesti Műcsarnokban rendezett Külföldi magyar művészek című kiállításon. 1971 Önálló kiállítása nyílik fekete-fehér rajzaiból és érmeiből a toron­tói Penell Galleryben. 1972 Szerepel a Penell Gallery Öt torontói szobrász című kiállításán. Részt vesz a Kanadai Szobrászok Szövetsége által rendezett Szobrászat a városért című tárlaton. 1973 Kingstonban, a Gallery Schonberg helyiségeiben először alumí­niumszobrait, majd monotípiáit mutatja be. Székesfehérvárott szerepel az Európai Iskola munkásságát bemutató kiállításon. 1974 Kiállítás nyílik színrács-festményeibol a torontói RM Galleryben. 1975 Fa-reliefeket és különböző anyagokból, tárgyakból szerkesztett plasztikákat készít. Budapestre látogat. 1981 Bekapcsolódik a nemzetközi mail art-hálózat működésébe. 1982 A torontói Tappa Galleryben rendezett önálló tárlatán kollázso­kat, monotípiákat, bronz- és alumíniumszobrokat állít ki. Részt vesz a Tisztelet a szülőföldnek című budapesti műcsarnoki kiál­lításon. Három nagyméretű olajfestményét a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozza. 1983 Újabb képsorozatba'kezd: fehér festékkel újságpapírra fest, s kollázselemeket is használ. 1984 Budapesten szerepel a Budapest Kiállítóteremben rendezett Az ismeretlen Európai Iskola című kiállításon. 1985 Kanada budapesti nagykövetsége két művet kér tőle új épületé­be. Részt vesz a Magyar Műhely kalocsai találkozóján. 1986 Önálló kiállítása nyílik Budapesten. A Budapest Kiállítóteremben rendezett tárlaton 1957 előtti műveit mutatják be. Részt vesz a kanadai szobrászok budapesti tárlatán. 1989 Erőteljes színvilágú, kemény geometrikus struktúrákat ábrázoló festménysorozaton dolgozik. 1990 Csoportos kiállításon vesz részt a torontói John B. Aird Gallery­ben és a Thebes Galleryben. A lehulló faleveleken üzenem cím­mel kiadja válogatott képverseinek gyűjteményét. Budapesten megjelenik György Péter és Pataki Gábor Az Európai Iskola és az elvont művészek csoportja című könyve Marosán Gyula ha­zai munkásságával foglalkozó részletekkel és több korai művé­nek reprodukciójával. 1991 Gyűjteményes kiállítása nyílik a Thebes Galleryben. Ugyanitt szerepel a Magyar Művészeti Fesztivál alkalmával rendezett csoportos tárlaton. 1992 Videoművészettel és komputergrafikával kezd foglalkozni. Gra­fikai sorozatot készít Mózsi Ferenc A remény epileptikája című verseskötetéhez. 1994 A Szolnoki Galériában, a budapesti Ernst Múzeumban, a győri Xantus János Múzeum Képtárában és a Szombathelyi Képtár­ban kiállítást rendeznek 1957 utáni műveiből. A kiállítás kataló­gusa számára Botár Olivér részletes tanulmányt és életrajzot ír, bibliográfiát állít össze. A budapesti Műgyűjtők Galériájában be­mutatják 1957 előtti alkotásainak Zemplényi Magda hagyatéká­ból származó válogatott anyagát. 1995 Kassák tiszteletére készített két olajfestményét és grafikai soro­zatát a Kassák Múzeumnak ajándékozza. 1996 Részt vesz a Kassák Múzeumban rendezett Hommage à Kas­sák című kiállításon. 1997. február 2. - március 16. KASSÁK MÚZEUM ÉS ARCHÍVUM • 1033 BUDAPEST • FŐ TÉR 1. Felelős kiadó: Praznovszky Mihály Megjelent a Kassák Lajosné Alapítvány támogatásával

Next

/
Thumbnails
Contents