A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

20. századi magyar művészet kortárs magyar írók gyűjteményéből

3. Szalay Lajos, Kass János A zseniális Szalay Lajossal 1946-ban találkoztam először az Izabella utcai bérház egyik műterem-lakásában. Einsteint olvasott éppen. Föl-le járkálva a műteremben. Mi Weöres Sándorral és Hunyady Józseffel a festő Illés Árpád lakásában laktunk. Milliárd poloska. Mint egy buzgó, nyüzsgő, csöpögő, kaparászó barna felhő. Háború után voltunk. Mi, fiatalok az ablakkeret újságpapir-üveghelyettesét fölnyitva, mint egy könyvlapot: az ablakon át másztunk a lakásba. Kulcsa csak Weöresnek volt, akit Hamvas Béla hozott haza estenként. Hozott? Cipelt, mint Jézus keresztjét az ártatlan segítő, cirenei Simon. Csakhogy az a fa belül üreges volt, levegő-hólyagos, s ezekben a tartályokban erős folyadék. Égető. Szalay Lajos akkor csinálta Cervantes-illusztrációit. Néztem a rajzokat, s hosszú, vékony, Leonardo-festette Mária-ujjait. Komor volt, nyurga, neuraszténiás, magányos. El is ment az óceánon túlra, Argentínában élt, majd New Yorkba költözött. Aztán három évtized múlva már hazajárt feleségével, s akkor mindig megkeresett asszonyával az Új írásban, aminek akkor főszerkesztője voltam. Gyanakodott, tompán fénylett hangja, mint a gyanta, vagy szikrázva csillogott, mint egy ősborostyán, amibe apró őslények hártyakeresztje, tejútja: repülő szúnyog, csönd-tátogás darázs, pici gyík:az őspikkelyzsákocska, szemhéjas vadszőlő-szemekkel. Nem rám gyanakodott. Az országra. Az itt-lét lehetségeseire. „Mondd, lehet itt keresztény az ember?" - kérdezte remegve, szigorúan, mint a bíró az ítéletváróra nézve. „Nem zárják börtönbe az embert?" - nézett rám feszülten, mint egy készülő atombomba-robbanás. Zártan és halállal-töltött fém-szigorúan. Aztán hazajött, Miskolcra költözött, ott élt s ott halt meg oly egyedül, mint egy természet által elfelejtett gigászi sárkánygyík. „Mindnyájan Gogol köpenyéből bújtunk ki" - mondta az orosz író. És ez Szalay Lajos teremtő létével is igaz. Mert az egész modern magyar grafika az Ő szellem-köpenye alatt érett teremtővé, kiszületve a magzatiságból. A nála nem kevésbé zseniális Kass János is az Ő Michelangelo-bűvöletű világörvényéből, látomás-fekete rajz-gomolyaiból csoda-istenségéből. A Teremtésből. A Genezisből. Az ihlet vulkántűz-lángernyőjéből. A másik csoda, a nem-tanítvány tanítvány: Kass János, a csodától megrendült csoda. A depressziós mámor. A mániás világteremtő! Mózes öccse, a Kő-Biblia a fehér papíron, a titáni gép-sáskák, fortélyos és okos szerkezetek, a technika merev-lágy rajz-tudója. A fej-kitaláló, amit verssel kellett teleírni. Szívem, mint a bélyegalbum: tele a Kass János-kiállítások megnyitóival, teleragasztva a hűség-cetlikre írt hűség-szavakkal. „Ötvenéves hűséggel" - írta Kass János a hetven éves születésnapjára készült könyvalbumot nekem így dedikálta. És 1956, amikor a lábánál villamosvezeték-dróttal fejjel lefele fölakasztott lila katonát láttuk, az Oktogon mellett, a Nagykörút és az Aradi utca sarkán egy platánfatörzsre kötözve. A fordított megfeszítést. Csizmája nem volt. Meztelen lábfejei alatt a bokánál a rátekert drót. Mint egy kettéhasított elefántszív: véresen, nyálasan, levizelve. És a tankok. így volt, János? És nekünk dolgozni kellett tovább. Mert mi voltunk: az az ország, amelyben éltünk, s amely mibennünk, mint a mélytenger döbbenete, Marianeárka, 11000 méter mélyen a rettenet lény-törpe, lény-gigász lényeivel, világító éjszakájában. „Ötvenéves hűséggel" - mondom én vissza Kass Jánosnak. 9 Rátkay Endre: Juhászból lett király /1962