A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

20. századi magyar művészet Dévényi Iván gyűjteményéből

14 köreinek megfelelően a testhezállóbb szabadbölcsészetet választotta. Végül a vágyait kevesebbre mérve magyar-történelem szakos tanár lett. Az egyetemi élet olyan volt körülötte, mint egy mozgó hangyaboly, melynek ö is részese. Mohón büjta az antikváriumokat, érdeklődése egyre jobban a kaleidoszkópszerűen változó kortársképzőművészet, a tárlatok és a műkereskedők kincseskamrái felé fordult. Mintha Budapest egy nagy „Kunst- und Ratitátenkammer" lenne a fogékony vidéki fiű számára. A műgyűjtéshez való kedvet és az ehhez szükséges vállalkozói hajlamot konzervatívabb ízlésű édesapjától örökölte. Először Herman Lipótnál, édesapja festőművész ismerősénél tájékozódik: merre induljon? 1951 januárjában kap választ az akkor még Vaszary és Rippl-Rónai-képek iránt érdeklődő pesterzsébeti diák. Herman Lipót a nagy gyűjtők közül Fruchter Lajosra, Szilágyi Sándorra és Selinkó Géza műkereskedőre hívja fel figyelmét, továbbá megadja a műzeumi terület akkori művészeti korifeusainak nevét is. Ugyancsak még egyetemi hallgató korában kap űtmutatást és hasznos tanácsokat Derkovits Gyula első monográfusától, a gazdag mügyűjteménnyel rendelkező Oltványi Ártinger Imrétől, aki abban az időben a Szépművészeti Múzeum főigazgatója volt. Dévényi Iván 1951-ben szerzi meg diplomáját, megnősül, és hasonló végzettségű feleségével Esztergomba költözik. A Bottyán János Gépipari Technikumban kap katedrát. Mint kezdő tanár a műgyűjtés szempontjából rendkívül szerencsés helyen ütötte fel sátorfáját. Esztergom gazdag, de egyelőre - határszéli helyzete miatt is - téli álmát alvó múzeumi város. Mégis van egy kincsesháza, mely Dévényi Ivánt is tárt kapukkal várja. Közelről ismerkedhetik meg a szívélyes Völgyessy Ferenc főorvos káprázatosan gazdag, Szinyeivel, Ferenczy Károllyal, Csontváryval, Rippl-Rónaival, Egryvel, Gulácsyval kezdődő, de főleg alföldi mesterek műveiben gazdag gyűjteményével, egyben a műgyűjtés szenvedélyének felsőfokú praktikáival és finom fortélyaival. A páratlanul szép és sokarcú gyűjtemény anyagából egy kisebb válogatás 1953 decemberében a régi Megyeháza dísztermében, majd 1954 májusában a Fürdő Szállóban került a nagyközönség elé. E két tárlat - melyet én rendezhettem meg - az eseménytelenségből kilábaló, elhanyagolt kisváros első képzőművészeti attrakciója volt. A másik űj ismeretség barátibb és meghatározóbb jellegű volt a kapcsolatokat kereső Dévényi Iván számára. A Városi Könyvtár igazgatója, Martsa Alajos, a kitűnő portréfotográfus, polihisztor és műbarát, minden jó művész ismerője vagy személyes jóbarátja lett a frissen Esztergomba került Dévényi Iván egyik legfontosabb szellemi partnere. Parányi, süllyedő falu, puritán legénylakásában, a Kölcsey utca 3-ban gyakran adott szállást az olyan vándorpoétáknak, mint Berda József vagy a lebegő lírájú Vándorlegény útrakél című triptichonját 1959-ben megfestő Bálint Endrének. Mint kezdő esztergomi múzeológus néhány évig én is Martsa lakója voltam. Ha baráti körének tagjai este korán - azaz éjfél után - távoztak, a teaszertartásra és sakkozásra használt impozáns asztalon aludtam az igazak álmát. Dévényi Ivánt ebben az otthonban - teafű és pipaszó mellett - nemcsak egy verzátus vitapartner várta, hanem egy kitűnő művészeti magánkönyvtár is, többek között Kassák nevezetes folyóiratainak évfolyamaival és sok más vonzó irodalmi csemegével. Aki felnézett a könyvekből, körös-körül kisebb-nagyobb képeket és szobrokat látott: Ferenczy Béni, Derkovits és Barcsay, Kernstok Károly, Kmetty János, Bálint Endre müveit, Lossonczy Tamást, Szönyit, Ámost, Miháltzot és Medgyessyt, Mészáros László, Örkényi Strasser, Cserepes István, Csorba Géza munkáit, régi barátságok patinás emlékeit. Ebben az inspiratív környezetben Dévényi Iván későbbi írásaihoz, hazai és külföldi művészekkel folytatott levelezéseihez sok hasznos tanácsot kapott Martsa Alajostól. Ugyancsak sokat tanult az Esztergomba gyakran be-betérő Berda Józseftől, akit Ferenczy Bénihez hasonlóan Martsa révén ismert meg közelebbről. A harsány szavú, de meleg szívű, művészetkedvelő vagabund, aki mindenhol otthon volt, ahol jó lenni, aki mindenkit ismert és szeretett, akit szeretni érdemes, ragaszkodott Ivánhoz. Erdőjáró útjairól érkezve olykor már az iskolánál várta verseivel - szeretetre is szomjasan - a Dévényi-házaspárt. A Városi Könyvtár után a Keresztény Múzeumnak a semmiből adományokkal gyorsan gazdagodó könyvtára vonzotta Iván érdeklődését, és segítette későbbi, eseményekre gyorsan reagáló műkritikusi tevékenységét. Dévényit és Martsát főleg az a nemzetközi kiadványcsere érdekelte, amit a Szépművészeti Múzeum korábbi gyakorló munkahelyem - mintájára és segítségével indítottam el. A sikeres kiadványcsere bőséges modern képzőművészeti anyaggal is, főleg pompás tipográfiájú, gazdagon illusztrált katalógusokkal gyarapította a múzeum könyvtárát. Ezt az akkoriban ritka anyagot forgatta lázas izgalommal a két esztergomi műbarát, és ilyen „nyugati" kiadványokat lapozgattak Esztergomban a Bálint Endre vezetésével kiállító „Hetek" 1956-ban, majd Gadányi és Kassák is. 41 5