A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Gadányi Jenő művei

lehettek. Erről a kölcsönös segítségnyújtásról Kassák 1955-ben írt Szénaboglya című naplójában több följegyzés tanúskodik. Gyakran Kassák volt, aki a barát munkakedvéből, alkotásaiból erőt merített. Erről naplója egyik helyén a következőket olvashatjuk: „kitartásra serkent szívóssága, és ébren tartja reményeimet az ő csüggedetlen bizakodása." Máskor Kassák pusztán azáltal, hogy meghallgatta a hozzá ellátogató Gadányi panaszait, visszatartotta barátját a depresszióba süllyedéstől. Mihelyt lehetővé vált, egymás művészetét pártolva tértek vissza a kulturális életbe. 1957 júniusa különösen fontos időszak volt számukra. 8-án Kassák nyitotta meg Gadányi Ernst Múzeumban rendezett kiállítását. Másnap Esztergomban a Balassa Bálint Városi Könyvtárban Kassák kiállításán Gadányi méltatta barátja Békásmegyeren született műveit. 26-án ismét az Ernst Múzeumban voltak; Kassák részt vett a Gadányi-kiállításról rendezett vitán. Júliusban Dévényi Iván javaslatát elfogadva Kassákék és Gadányiék Esztergomban töltöttek két hetet. Beszélgetéseiken részt vettek a város fiatal művészettörténészei, Dévényi Iván, Mucsi András, Várhelyi Vanda. Gadányi 1960. február 29-én bekövetkezett halála után Kassák verssel állított emléket barátjának. Gadányi Jenő sírjára című költeménye vádirat volt az alkotói szabadság híveit megnyomorítani akaró kor ellen: Barátom aki ember voltál az embertelenség sűrűjében aki folyton úszási rekordot javítottál egy hínáros tóban aki hittél az igazságban amely egyenes uton vezeti az ingatag lelket s a valóság tényeiben gyökeredzik aki szeretted a szabadságot melyet saját akaratodból őriztél és fáradhatatlanul szolgáltál hogyan búcsúzzam tőled. Nem állhatok a sírod előtt magam is megnyomorgatott félredobott és áldozata ugyanannak a máglyának amin Te már tiszta és szép emlékké váltál. Csak üzenetemet küldöm utánad egy óbudai ház hófehér falai közül melyeken közös szellemünk jegyei láthatók színekben és formákban kiáltások s a végtelen csend ahogyan elmossa szomorú arcunkat. Kassák egy év múlva megtervezte barátja síremlékét. A Farkasréti temető 41-es parcellájában található plasztika a monumentális hatást keltő rusztikus egyszerűsége révén a világgal és az anyaggal folytatott küzdelem és a felettük aratott győzelem jelképe. CSAPLÁR FERENC művészi alkotómunka volt. Ennek több gyümölcsében, mindenekelőtt számos grafikában kimutatható a másik fél szellemi jelenléte. Gadányi Jenőné hívta fel a figyelmet arra, hogy férje és Kassák „egy időben soha nem látott furcsa fejeket rajzoltak sorozatban". Egy-egy sorozat állítható össze - ismét Gadányi Jenőnét idézzük - „az aprólékos, főleg fekete, idegszálakhoz hasonló vonalakkal átszőtt", tájat vagy csendéletet ábrázoló rajzaikból, amorf formákat megörökítő grafikáikból. Az író és képzőművész Kassák számára a fákon, bokrokon és az állatokon kívül a harmonikus létezés és a bűntelenség megtestesítője volt Gadányi Péter nevű unokája is. Őt fölidézve, neki üzenve írta, rajzolta meg 1951-ben, egy reménytelen, nyomasztó időszak közepén Az idő múlásában című vers- és rajzsorozatát. Barátja unokáját örökítette meg annak a Petike nevű „vékonydongájú, szőke kisgyereknek" az alakjában, aki az 1956-ban írt Egy kutya emlékiratai című regényben szeretetre méltó játszótársa a főszereplő négylábúnak. A közéleti viszonyok közül való közös elvágyódás, a humánum vezérelte létezés iránti közös nosztalgia jele volt az is, hogy Gadányi képeskönyvet rajzolt Kassák A vén halász meséje című versének szövegére. Mindennapi életük, sorsuk összefonódásának különleges emléke az a két portré, melyet Gadányi valamikor 1948 után, illetve 1950-ben készített Kassákról, a természetközeli létezésben föloldódó embert láttatva barátjában. Mivel a kilátástalanság és reménytelenség érzése a dolgok természeténél fogva nem egyszerre tört rájuk, az elviselhetetlennek tűnő időszakokban mentálisan is egymás segítségére Gadányi Jenő grafikája az Alkotás 1948. 3-4. számának címlapján