A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Portrék Kassákról

Századunk több képzőművésze nemcsak új hangon megszólaló költőt, fáradhatatlan mozgalomszervezőt, határozott ízlésű szerkesztőt és merészen kísérletező képzőművészt látott Kassákban, hanem ideális modellt is. Külső megjelenése, magatartása szellemiséget fejezett ki. Őt modellül választani, személyiségének lényegét ifjúkorában, férfiéveiben vagy az öregkor idején megragadni nemcsak baráti gesztus, tiszteletadás vagy épp hódolat volt, hanem eszmények, magatartásformák melletti hitvallás is. A magyar avantgárd hőskorában, az 1915 utáni tíz esztendőben keletkezett portrék, Spangher Ferenc monumentális hatású vörösmárvány fejszobra, Nemes Lampérth József feketén izzó tusfestménye, Tihanyi Lajos részletekre is kitérő szuggesztív olajképe, Bortnyik Sándor ikonokra emlékeztető linómetszete a modell személyén túlmutatva a magyar aktivizmus mozgalmának erő- és tettkultuszát, a világ megváltoztatására irányuló elhivatottságát fejezik ki. Szükségszerűnek mondható, s a magyar aktivisták tevékenységét meghatározó expresszionizmus szellemiségéből fakadt, hogy Bortnyik két 1920 után készített portréjában megjelent a vallási analógia. A Mester és tanítványai című akvarellen és A próféta című olajfestményen a magyar avantgárd vezérét bibliai jelenet főszereplőjeként láthatjuk. Kassák politikai elkötelezettséget és művészi hitvallást megtestesítő személyisége külföldi művészeket is portrékészítésre ösztönzött. Az 1920-as évek elején Bécsben tanuló, majd Berlinben tevékenykedő német Heinz Tichauer fejszobrát csak reprodukcióból ismerjük. Az olasz futurizmus egyik vezető képzőművészeként számon tartott Enrico Prampolini az 1924es nemzetközi színházi kiállítás alkalmával Bécsben járva síkgeometrikus idomokból szerkesztett, a tisztaság és fegyelmezettség képzetét keltő portréban összegezte magyar kortársa személyiségével és munkásságával kapcsolatos vélekedését. A magyar művészettörténészek számára ismeretlen amerikai Bernard Sanders valószínűleg Budapesten készített vázlat alapján karcolt rézbe 1928 elején finoman részeletező portrét. Kassák 1927-től fotómontázsok, kollázsok sorát készítette önmagáról. E művek nemcsak a modell személyiségének erejét érzékeltetik, hanem a jellem és sors társadalmi és magánéleti meghatározottságát is. 1930-tól kezdődően a Kassákot megörökítő képzőművészek újabb nemzedéke lépett színre. Az új történelmi és személyes helyzetben más volt a modell is. Már az avantgárd korábbi zajos, mozgalmas időszakában létrejöttek olyan portrék, melyek — mint Szigethy István korai ceruzarajza, Pászk Jenő és Gergely Tibor akvarellje — töprengő, befelé forduló alkatnak láttatják Kassákot. Fenyves Sándor és ismeretlen grafikustársa e hagyományt folytatta tovább. Portréjukon az ekkor már ötvenéves Kassák a rendíthetetlen nyugalomra, az önvizsgálat képességére, a humánum egyetemes értékeinek fölfedezésére példát adó mesterként jelenik meg. A régi és új szemléletet Szandai Sándor 1935-ben mintázott fejszobra kapcsolja egymáshoz. Meglepetés, hogy az expresszionista és kubista portréiról ismert Scheiber Hugó az 1930-as évek elején fényképszerű ábrázolással örökítette meg modelljét. 1947 márciusában, a 60. születésnap alkalmából a kortárs képzőművészek egymással versengve köszöntötték portrékkal a Magyar Művészeti Tanács alelnöki tisztét is betöltő ünnepeltet. Ferenczy Béni érmét a kulturális kormányzat ajándékaként nyújtották át neki. Szandai Sándor reliefje és érme a szociáldemokrata párt és a Munka-kör megbízásából készült. Hincz Gyula tollrajza az ünnepi kiadványok címlapjára került. Ekkor festette és rajzolta meg a barát és pályatárs portréját Gadányi Jenő is. Bernáth Aurél ceruzarajzot, Borsos Miklós érmet készített. Az ünnepi alkalom hatására szinte valamennyien a tekintélye teljében lévő, műve maradandóságában bízó embert örökítették meg. A portrék újabb sorozata az 1950-es évek közepétől, Kassáknak a belső emigrációból az irodalmi és művészeti életbe való visszatérése nyomán jött létre. László Gyula 1954-56-ban több rajzot készített a pályatársak körében időző íróról. Borsos Miklós 1964-ben a megpróbáltatások által keményre edzett embert faragta vörösmárványba. Ezt rajzolta meg Martyn Ferenc is. Fiatalabb kortársai, a grafikus Bálint Endre és Kondor Béla, a festő Gábor Marianne, a szobrász Sz. Egyed Emma és Gulyás Gyula, a szlovákiai Juraj Melis, a Franciaországban élő Rudolf Hervé és Joseph Kadar a független, magányos szellemettótták modelljükben. Létrejött a Kassákot megörökítő portréknak derűs, ironikus sorozata is. Az 1910-es, 1920-as években Szigethy István, Major Henrik és Richter Sándor a megszokottól külsőségekben is különbözni akaró művészt, a polgárbosszantó avantgárdistát karikírozták. Ezzel ijesztgették olvasóikat a jobboldali lapok Kassák iránt egyáltalán nem jóindulatú újságrajzolói is. Különleges látványosság Szigethy István 1930 táján festett, kávéházi jelenetet ábrázoló hatalmas akvarellje. Az 1960-as évek közepétől Kaján Tibor, Brenner György, Kallus, Rózsahegyi György és többen mások is az ijfú karikaturisták közül szerető és tiszteletteljes iróniával rajzolták az újságok számára szabálytalan egyéniségű kortársukat. CSAPLÁR FERENC Many artists of this century not only recognized in Kassák a poet with a new voice, a tireless political organizer, an editor with a definite aesthetic program, a daring and experimentative artist, they also saw him as an ideal. His appearance and behaviour were expressions of a determined and individualistic spirit. For an artist to chose him as a model was not merely a gesture of friendship, respect or amiration, it was an expression of a certain attitude towards life, of a definite model of behaviour. Those portraits of Kassák produced during the decade after 1915 — the heroic age of the Hungarian avant-garde — were works which pointed beyond the obsession with energy and action of Hungarian Activism, towards their belief in the necessity of changing the world. Such works included József Nemes Lampérth's darkly smouldering ink drawing, Lajos Tihanyi's beautifully detailed oil painting, and Sándor Bortnyik's icon-like linocut. That religions analogies appeared in Bortnyik's two portraits of the early 20s seems an, inevitable result both of the Expressionist sensibility of Hungarian Activist work, and of the Activists' development in exile. In Bortnyik's "The Master and his Students" and "The Prophet", we see Kassák as the protagonist of biblical scenes. Kassák's political and artistic stance also inspired foreign artists to prepare portraits of him. Sadly, we know of Heinz Tichauer's Kassák-bust only from photographs. Tichauer studied in Vienna during the early 1920s; later he was active in Berlin. The Italian Futurist Enrico Prampolini visited Vienna on the occassion of Friedrich Kiessler's International Exhibition of Music and Theatre of 1924. In his geometric-planar portrait, Prampolini summarized his views on his Hungarian colleague: the work is suggestive of Kassák's purity and discipline. The American Bernard Sanders probably prepared his finely-wrought copper etching of early 1928 on the basis of a sketch prepared in Budapest. From 1927 on, parallel with the appearance of his autobiography "Egy ember élete" (One Man's Life), Kassák produced a whole series of collage self-portraits. These works not only reflect the power of their subject's personality, but also the social and private determinants of his personality and fate. During the "heroic age" of the late teens, some artists — such as István Szigethy in his early pencil sketches, Jenő Pászk and Tibor Gergely in their water-colours — saw Kassák as an inward-looking, almost romantic figure. With Kassák's changed historical and personal circumstances after 1930, such views became typical. Sándor Fenyves and his unknown fellow graphic artist reflected these changes in their works, in which the Master, by now 50, appears as a model of senerity and self-awareness, as a man capable of recognizing eternal human values. A combination of this view of Kassák with that of him as the energetic avantgarde prophet appears in Sándor Szandai's bust of 1934. This outstanding sculpture counterbalances feelings of strength and determinations, with an almost classical discipline. It's susprising, that Hugo Scheiber — as a painter an expressionist and a cubist — painted his model like a photo. On the occasion of Kassák's 60th birthday in March of 1947, several artists honoured the man who had by then become the vicepresident of the Hungarian Arts Council. Béni Ferenczy's medallion was presented to Kassák as the gift of the goverment. Sándor Szandai's relief and medallion were comissioned by the Social Democratic Party and by members of Kassák's own "Munka-kör" (Work Circle) of the late 20s and the 30s. Gyula Hincz's ink drawing appeared on the cover of the festive publications. It was also at that time that Kassák's friend and colleague Jenő Gadányi painted his portrait. Almost all the portraits of this period reflect the festiveness of the occassion. They present a man at the height of his public recognition, confident that his work will stand the test of time. A new series of portraits began about 15 years later, once Kassák returned to the public scene after years of enforced silence. In 1964 Mikós Borsos carved in red marble a man honed by trial and tribulation. The graphic artist Béla Kondor, the sculptors Emma Sz. Egyed and Gyula Gulyás, the Slovakian artist Juraj Melis and the expatriate Hungarians Rudolf Hervé and Joseph Kadar saw in their model an isolated, independent figure. A more lively and ironic series of Kassák portraits were also produced. Before 1930, István Szigethy and Henrik Major caricatured Kassák as one who was unusual in his appearance as well as his ideas, as an avant-gardist interested in insulting the bourgeoisie. This is also the attitude taken by the caricaturists of the right wing press of the time. István Szigethy's large watercolour café scene of ca. 1930 presents us with an image of Kassák as a man who is nattily-dressed, but who does not have the good manners (as does his colleage János Kmetty, sitting beside him), to keep his feet off the table. From the middle of the nineteen sixties Tibor Kaján, György Brenner, Kallus, György Rózsahegyi and many others among the young caricaturists sketched for the papers with a loving irony their contemporary of an irregular personality. (Translated by Oliver M. Botár.) FERENC CSAPLÁR A címlapon: 7. 62., 57. 8., 42. 9. 38., 18. 24., 25.