A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Külföldi művészek alkotásai magyar írók gyűjteményéből

JUHASZ FERENC PIERRE SZEKELY / SZEKELY PETER Műveiből csak egyet láttam, itt Budapesten, a Nagyvárad téren, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem toronyépülete mellett, azt a kő-csönd sejtekből összerakott (lényegében titáni) gúlát vagy piramist, a Béke-emlék-csúcsot, ami szigorúan és esendően szilárd ugyan, mégis a békesség-vágy, az emberség-értelemcsillag vérlüktetése és fényhűsége, láng-könnyüsége, és gyönyörű, mint egy misztikus ima, megváltó-könyörgés, térdepelve a mindenség-templom csillag-cellája éjszakai hidegében. A többit, működésének térbeli terpedését és megszerkesztett szigorúságát csak fényképekről, albumokból ismerem, hiszen utazni módom sem volt, különösen oda, ahol szoborachitekturái, szobrászépítészeti alkotásai állnak. Ahol élnek, a csönd méhében tenyészve, gigász-szobrai, kozmosz-idézet telepei. Vele is csak egyszer találkoztam, itt, Budapesten, egy Széher úti lakásban, egy orvosnő lakásában, mikor?, nem is tudom már, csak azt tudom, hogy az orvosnő édesapja (akit barátomnak is mondhattam), Magyarország legnagyobb könyvkötője volt, valaha a Kner Nyomda főkötésze, majd a Parlamenti Könyvkötészet vezetője: Kardos úr! (De sok könyvem őrzi még bőrben, színes selyemszalagokban, aranyozott könyvlapvonalköteg-tetőléccel, csodás bordákkal, szivárványszínű cérnagerinccel, márványozással ihletett agyának, ihletremény szívének, szorgalmas és pontos ujjainak munkáját és illatát, amelyek akár az ibolyabokor.) Mikor a kerti ház előszobájába léptem, egy ajtónyílásból kilépett a szobrász, Székely Péter, karcsúan, vékonyan, hindu öltözetben, turbánnal, cipő nélkül. Fehér zokniban, vagy mezítláb? Méltósággal. Mint egy rózsás flamingó (a Phoenicoterus ruber), mint egy Íbisz, a batla (Plegadis falcinellus), mint egy fehérsárga selyemliliom, két kezét hegyes falevelekként összehajtva, mint zárt lepkeszárnyak imásan egymásra-lapozva selyempikkely-rózsalánggal, meghajolt, úgy köszöntött. Aztán búcsúzáskor átadta a Levél Rózsavár elhagyott ravatalán című versemhez csinált tündökletes rajzát. így búcsúztunk. Ezt elmondtam később Hantai Simonnak Párizsban, aki rám nézett felhős ragyogással, s azt mondta: „Ne bántsd, ő adott nekünk otthont, nála húzódtunk meg, amikor Párizsban kellett maradnunk, mikor a Magyar Intézet akkori igazgatója (Ga. L.) közölte velem, hogy az olyan festészetre, mint az enyém, nincs szükség otthon, erre a zűrzavarra és dekadenciára, s megszüntette ösztöndíjamat." S mikor (most fél éve) újra Párizsban ültem feleségemmel H. Simon lakásműtermének asztalánál, teázva, s azt mondtam: tudod, hogy meghalt Székely Péter, barátom így folytatta: „Persze, tudom, de a franciák Szekelinek (vagy Sekelinek) mondják." Ennyi volt. Ámen. 2002. február 21. Pierre Székely: Levél Rózsavár elhagyott ravatalán /1983 Jaj, mi voltam én nélküled irgalmatlan lendület? Verejtékes ing, vihar: belül-dúló álmaival, almacsutkába alvadt gége, férfi-ágyékú Hófehérke, Rózsavár tövis-bánata, zord férfi-Csipkerózsika, sír-szagú szakállas harag, halál-gerincű pillanat, álomba-hullt hétfejű sárkány, az űr homlokán szivárvány. Levél Rózsavár elhagyott ravatalán / Részlet / 1960 5