A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

20. századi magyar művészet kortárs magyar írók gyűjteményéből

Ország Lili: Triptichon / Az idegen /1976 KÁROLYI AMY ORSZÁG LILI Talán kijátszom a halált nem várom meg, amíg kopog, halok, mielőtt meghalok. Nem akarok a rémtől félni, szégyen a futás, én futok, halok, mielőtt meghalok. Öreg kezével fojtogasson? Valami cselt kigondolok, halok, mielőtt meghalok. Nem várom meg az aggság jöttét, a vánszorgást és a botot, elmegyek, olyan észrevétlen csukok be ajtót, ablakot, hogy ne vehesse észre mentem, s halok, mielőtt meghalok. A csont-kezű, kegyetlen mester majd leforrázva toporog a madártalan kalitka mellett: holtan már meg nem halhatok. KAROLYI AMY AZ IDEGEN Átélni idegen életeket míg olyan lesz majdnem, mint a tied állni egy idegen élet mögé míg olyan nem leszel, mint az övé rokon-sorsa, rokon halála átcsorog lassan az ereiden ki mondhatná, hogy idegen. [1977] GERGELY AGNES A SZABADSÁG GEOMETRIÁJA Henri Poulain A varsói felkelés című képét az 1960-as évek végén kaptam ajándékba a festő lengyel feleségétől, Barbarától. Megrendített a kép egyszerűsége, a lövészároknemzedék reménytelen reményének geometriája. A koporsót felfeszítő csontvázfej ki fog szabadulni; a kövek előbbutóbb vissza fognak hullani. Miféle kitörés lehetséges a vonalak árnyéka mögül? Henri Poulain francia festőművész a második világháborúban a varsói barikádokon harcolt, ott ismerte meg Barbarát. Lengyelországban maradt, egy másik kultúrában; haláláig a lódzi színház díszlettervezője volt. Lehet, ez a kép is díszletszerű; de sosem lesz belőle díszlet. Szigeti Imre magyar grafikusművész. Az 1920-as években Németországban élt. Műve, a kevés vonallal sokat mondó Berlin, 1935 olyan, mint a jól megkomponált vers: a megszégyenített lányt két SA-legény őrzi a berlini utcán, de szemünk a lényeget nem a lány arcán és nem az őrök arctalanságán jelöli ki, hanem az üres táblán. A tábla német szövegét a művész megírta nekem Sydneyből, ahol haláláig élt. De hát oly mindegy, mi volt az a szöveg. A szégyen szövegtelen. És többnyire gazdátlan. Bálint Endrével Bodri Ferenc művelődéstörténész és Vattay Elemér fotóművész hozott össze, meg a jósors. A Fényben és árnyban című monotípiát a hetvenes években vettem tőle, a fehér keleti kapu alatt a szabadságnak nekirepülő fehér madarat. A kép lenyűgözött. Bandi mosolygott is rajtam, és megajándékozott egy másik monotípiával, „keleti kapu"-val: „Úgy látom, szereti az ívelt vonalakat". Évekkel később - Bandi már nem élt - angol nyelvű verseskönyvem, a Requiem for a Sunbird (Rekviem egy mézmadárért) címlapjára a Fényben és árnyban-t választottam illusztrációnak. A kiküldött fotós ámulva fedezte föl, hogy a „madár" egy medve sapkája! Az én madaram! Ez volt hát Bandi mosolyában, s most ezt küldte utánam odaátról. A címlapon a medve (kérésemre) nem látszik, de a képről, ha közelről nézzük, átszól nekünk a festő mennyei tréfája. [1982] 2001. február 21. 11