A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai
Kassák emlékkiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 1973
PLAKÁT/1 9 28 álló jelentős művészekkel. Októberben hazatér. Angyalföldön a Sziget, majd a Bulcsú utcában lakik. Megjelenik bécsi irodalmi munkásságának záróköve, a Tisztaság könyve című kötete. Decemberben kiadja új folyóiratát, a Dokumentum-ot. 1927 Májusban megszűnik a Dokumentum. Álláspont című könyvéért perbefogják. Ettől az időtől kezdve politikai okokból tizenegyszer áll bíróság előtt. 1928 Képeinek kiállítása Budapesten, a Mentor könyvkereskedésben. Szeptemberben megjelenik a Munka című folyóirata. „A társadalmi és művészeti beszámoló" a két világháború közötti magyar szocialista irodalom számos jelentős alkotóját szólaltatja meg. Az ideológiájában szocialista szándékú folyóirat téves eszméket is megszólaltat, emiatt többször éles konfliktusba kerül a kommunista munkásmozgalommal. A folyóirat mellett megalakulnak a Munka-körök. Tevékenységükben résztvesznek fiatal írók, festők. A Munka-kör keretében működnek népdal és szavalókórusok, kamarazenekar, színjátszó stb. csoportok. Jelentős szociofotó albuma jelenik meg a fotó-csoportnak. 1929 Megjelenik önéletrajzi regényének első része, az Egy ember élete I. kötete és a proletariátus nehéz hétköznapjairól szóló Angyalföld. 1930 A harmincas évek kezdetétől lírájában az önmagába zárkózás, elhagyatottság, kiábrándultság, keserűség kerül előtérbe. 1931 Sorra jelennek meg a következő években lírai, művészi tárgyú és sajátos elveit népszerűsítő regényei. Különböző társadalomkritikai cikkei után