A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Kassák emlékkiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 1973

LINÓMETSZET/1922 s így elérkezünk ahhoz a kiállítástípushoz, amelyet a szaknyelv időszakinak nevez, évfordulók és mozgalmak, mai művek és a régi magyar irodalom témái éppoly otthonosak lehetnek itt, mint akár a világirodalom egy-egy nagy alkotóművészének jelentkezése. Változékony és érzékeny kiállítástípus ez, talán a legközvetlenebbül szól a látogatóhoz, pontos információra törekszik ez is, mégis lehet oldottabb és közvetlenebb is, inkább lehet kísérleti jellegű, mint a klasszikusok bemutatása. Ebben a környezetben helyezkedik el a Kassák-kiállítás is, követi a sorban az 1918—19-es forradalmak irodalmának bemutatását, a mártír-írókat, a Nyugat nagysikerű tárlatát, Tersánszky Józsi Jenőt és Szabó Lőrincet, Dosztojevszkijt és Heinét, Tamási Áront és másokat, a magyar irodalom és más népek írói múltba tűnt és mégis élő, jelenvaló művészeit, akiknek van szavuk a mához is. Kassák Lajos kétségtelenül ilyen író, aki nemcsak életében, de halála után is viták és eszmecserék középpontjában állt, bizonnyal azért, mert a huszadik századi magyar irodalom nagy vállalkozói, újítói közé tartozott, sarkított nézetekkel lépett fel és azokat konok következetességgel képviselte egy életen át. Nagy volt felismeréseiben, de tévedéseiben is, még ezekkel is termékenyebb és teljesebb törvényszerűségek meglátásához segítette kontrahenseit. Szerepe láttatásához nem szükséges mitizálnunk jelentőségét, vízválasztónak tekintenünk életművét, mintegy az egyedül korszerű és európai mértékű irodalom pápáját látnunk avantgarde törekvéseiben. Méltányosan ismerjük fel valóságos elhivatottságát, ha nem egyszerűen Ady és a Nyugat ellenfelének tudjuk, hanem művük folytatójának és korrigálójának is. A magyar munkásosztály küldötteként jelentkezett az irodalomban és adott teljesen új művészi artikulációt a „jövendőfehérei"-nek, a forradalom felé haladó századelő magyar életének. „A világ megváltása kétségtelenül a fellázadt proletariátus erejére vár" — írta 1919-ben, midőn mögötte volt már A Tett antimilitarista akciója, s új lapjának különszámaiban a kommunista köztársaságért agitált. Aktív részese volt az 1919-es proletárdiktatúra művészeti életének, (igaz : vitája is ekkor kezdődött a párt irodalompolitikájával), a tanácshatalom bukása az ő életének és költői pályájának is megrendítő, nagy tragédiájává vált. A Máglyák énekelnek sirámaiban és lamentációiban a forradalom marasztalásának és elsiratásának legerőteljesebb művészi dokumentumát látjuk ma is; dadaista számverseiben, kollázsaiban, képarchitektúrájában, lehetetlen körülmények közt is folytatott irodalomszervező munkásságában egy törhetetlen lélek vergődését, nihilista tagadását és e tagadás megtagadását kell látnunk, a káosz mélységes megélését és a rend, a teremtő törvény keresését, a jövő, az élet építésének költői vágyát.