A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

20. századi magyar művészet Dévényi Iván gyűjteményéből

57 szellemi értékét, a mű történeti - tehát művészettörténeti - rangját, ha a műalkotás közvetlenül a művésztől származik, különösen akkor, ha a művész dedikálja, névre szóló ajánlással látja el. Ilyenkor maga a szöveg is érték. A Dévényi-gyűjtemény bővelkedik ilyen művekben. Ha a mű jelentős, de a szakirodalomban még ismeretlen, Dévényi sürgősen kutatáshoz lát, és maga gondoskodik annak publikálásáról. Mint kiemelkedő példát említem Tihanyi Lajos egyik főművét, Grósz Andor 1915-ös portréját, melyet Iván a BÁV egyik 1971-es aukcióján vásárolt. Ezután a képet kétszer is publikálta. 1972-ben Berényi Zsigmond írói álnéven, szerénységből, hogy tulajdonosi nevén ne szerepeljen; a második cikk 1977-ben, Iván halála után jelent meg. Meghatározta az ábrázolt személyét, azonosította Déry Tibor ifjúkori eszményképével, barátjával, aki 1922-ben az író A kéthangú kiáltás című bécsi kiadású elbeszéléskötetét illusztrálta. Déry később róla mintázta G. A. úr X-ben című fantasztikus regényének főhősét. 1969-ben publikált ítélet nincs című önéletírásában Grósz Andor bemutatásakor mintha az ominózus Tihanyi-portrét elevenítené meg: „Pesti ingatlanügynök fia, maga is költőnek készült. Költőnek vagy festőnek? ... még nem tudta. Odahaza, Géza utcai lakásukban órák hosszat ült a zongora előtt is, komponált. De nem müveiben, lényében volt művész. Az a fajta, akinek lelkében a múzsa azon tűnődik, hal legyen-e, madár vagy emlős, s végül némán a vízfenéken marad. Magas termetével, kissé hajlott hátával, nagy orrával s elálló füleivel, ahova belépett - már diákkorában is, s bár csak az időjárásról beszélt légyen -, a költészet infravörös, láthatatlan sugárzásával hevítette fel a helyiséget, de a hőnek, fénynek nem tudott formát adni." Dévényi gyűjteménye, mint az igazán nagy múzeumok anyaga, tulajdonképpen két részből áll. Az egyik rész vendégműtárgyakkal 1966-tól szinte állandó jelleggel képviseltette magát esztergomi és fővárosi, szentendrei és más vidéki rangos kiállításon, de külföldön is egyre gyakrabban. Ebből rendezett a győri múzeum gyűjteményes kiállítást 1977-ben, majd az esztergomi Balassa Múzeum 1983-ban. A másik, az úgynevezett seconde galerie a többnyire láthatatlan tanulmányi gyűjtemény, mely Iván esetében gyüjteményfejlesztés, műtárgycsere céljaira volt fenntartva. Ilyen a fényre érzékenyebb grafikai gyűjtemény, melynek jelentős része nem látható a fényben úszó falakon. Sajnos néha jelentősebb müvek is eladásra kerültek, kiszorultak az összképből, a kitűnő képek tervszerűen egybehangolt társaságából. Ilyen korai veszteség Kernstok Károly pompás fiúaktja, ma dr. Debreczeni Kálmán esztergomi, Barcsay 1925 körüli korai önarcképe dr. Zsembery Dezső dorogi gyűjteményében, Czóbel 1930-ban festett Szénaboglyás francia tája dr. Keresztes László tulajdonában. Borsos Miklós vörösréz-domborítása, az 1948-ban készült Fekvő női akt, mely a Dévényi-gyűjtemény győri katalógusának címlapját díszítette, időközben fatális félreértések során a győri múzeumba, a Dévényi-gyűjtemény két legszebb és legkorábbi, 1948-as Gadányi képe közül a Kukoricás táj Deák Dénes székesfehérvári gyűjteményébe, a Zöld-sárga csendélet Varga Dezső tulajdonába, Lossonczy Tamás 1947-es kis kompozíciója a pécsi Janus Pannonius Múzeumba került. Berény Róbert eredetileg Márton Ödön gyűjteményéből származó, 1928-as Sárga dunyha című képe, melyről Dévényi Iván azt írta, hogy a művész egyik chef d'ouvre-je, ma a Gundel Étteremben reprezentatív, újgazdag stílusú keretben szomorkodik. Szántó Piroska Szentendréje, Görcsös fája győri magángyűjteménybe került. Orbán Dezső esztergomi tája, a Dévényi által publikált 1907-es Tihanyi-kép, a Hajósok a Szajnán, majd a gyűjtemény legkorábban vásárolt darabjai, Tornyai és Vaszary, Fényes Adolf és Koszta képei is új gazdát találtak. Dévényi fiatalon, 48 éves korában megszakított élete és életmüve így is teljes. Gyűjteménye így is hiteles, áttekinthető képet ad a huszadik századi magyar festészet legfontosabb törekvéseiről és kvalitásairól. 1957-től 1968-ig lakott a Berényi Zsigmond utca 1. szám alatti egykori Kisprímási Palota egyszobás emeleti lakásában családjával és már akkor híres gyűjteményével. Két ablaka a Prímási Palotára és a benne működő Keresztény Múzeumra nézett, tehát szinte szomszédok voltunk. És bár szinte mindennap találkoztunk, mégis majd minden nap küldött a portánkra egy-két sürgős, régi meghívókra vagy borítékra firkantott fontos üzenetet, friss művészeti híreket, apró kérdéseket vagy udvarias köszönetet. Állandó kiállításon középkori, régi magyar képeket akkoriban csak a Keresztény Múzeumban, megbízható mércével válogatott modern magyar képgyűjteményt csak Dévényi Ivánnál lehetett látni. így a Keresztény Múzeum illusztris szakmai vendégei, gyakran külföldiek képtári sétájukat Dévényi Iván, a „Kisprímás" gyűjteményében fejezték be, aki patriarkális közvetlenséggel és udvarias előzékenységgel fogadta legtöbbször váratlan vedégeit, az asztalon illatozó kitűnő kávéval és köszöntésül egy kis ceglédi borral. Gyűjteménye nemcsak barátai, hanem 16 7