A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

Il futurismo

A futurizmusról a magyar közvélemény Ady, Babits, Balázs Béla és Szabó Dezső Nyugatban meg­jelent ismertető cikkei révén már 1910-től, tehát szinte a mozgalom létrejöttének pillanatát köve­tően hírt kaphatott. Az 1913 januárjában a budapesti Nemzeti Szalonban megrendezett Futuristák és expresszionisták című vendégkiállítás révén pedig közvetlenül is megismerkedhetett a moz­galom több fő képzőművészeti alkotásával, közöttük Umberto Boccioni Az utca hatalma, Carlo di Carra Galli anarchista temetése és Luigi Russolo Forradalom című festményével. Az 1915-ben Kassák Lajos vezérletével létrejött magyar aktivista mozgalom tanult a futurizmus múlt elleni lázadásától, mozgás- és gépkultuszától, az irodalom, a művészet és az egész élet gyökeres megújítására, korszerűsítésére irányuló törekvésétől, az ember erejébe vetett határ­talan hitétől, agresszív, mozgalmas kifejezési formájától, jellegzetes ikonográfiájától, de elutasí­totta háború-apoteózisát, feltétlen erőszakimádatát. Jellemző, hogy Kassák A Tett 1916. március 20-án megjelent 10. számában a magyar aktivizmus programját megfogalmazva szükségesnek vélte leszögezni: „Az új irodalom nem esküdhetik fel egyetlen izmus zászlaja alá sem. Amint nem ismerheti el a krisztiánizmus új lehetőségeit, ugyanúgy homlokkal kell nekimennie a futurizmus­nak is. Mert amíg az egyik végleten aszkéták bámulják köldöküket már évezredek óta, a másik végleten hiú primadonnák a háború apoteózisát énekelik." Kassák a „hiú primadonnákat" emlegetve a mozgalom vezérét, Marinettit vette célba. Marinetti egyébként akkor már tudott a magyar aktivistákról. Az 1919-ben kiadott Les mots en liberte futuristes című kötetének egyik tipográfiai kompozíciójába Kassák 1916-ban indított új folyó­iratának, a Mának a címét is belehelyezte. Az 1924. január 11-én kelt Le futurisme mondial című kiáltványában a mozgalom külföldi kapcsolatait számbavéve megemlítette az akkor már jóideje Bécsben élő Kassák és Moholy Nagy nevét is. Nem sokkal ezután Kassákhoz írott levelében nagy elismeréssel nyilatkozott a Ma tevékenységéről. A mozgalom Enrico Prampolini szerkesztésében kiadott reprezentatív folyóirata, a Noi kezdettől fogva szövetségesének tekintette a Mát. Kassák és munkatársai 1920-tól kezdődően a futurizmusban úttörő érdemeket szerzett, de a modern művészet fejlődése által már túlhaladott mozgalmat láttak. Köztük és a futurista moz­galom között kezdettől fogva meglevő politikai, világnézeti ellentét Marinettiéknek az olasz fasiz­mushoz való csatlakozása következtében kibékíthetetlenné vált. Jellemző, hogy a Kassák és Marinetti között 1925-ben Bécsben, a személyes találkozás alkalmával kialakult vita csaknem tettlegességgel végződött. Az 1931 -ben Budapestre látogató Marinetti már attól sem riadt vissza, hogy a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadása során kommunistának minősítse, azaz denunciálja Kassákot. Kassák a Nyugat 1931. júliusi számában gúnyos hangú cikkben emlékezett meg az olasz fasizmus hivatalos költőjévé és akadémikusává vált Marinetti budapesti közszerep­léséről és a hivatalos magyar kultúrpolitikának a futurista mozgalom iránt hirtelen föltámadt szimpátiájáról. E budapesti látogatás alkalmával a fotóművész Székely Aladár kitűnő fényképfölvételt készített Marinettiről. Marinetti feltűnést keltő személyisége egyébként a festő Tihanyi Lajost is meg­ihlette. Az 1925-ben Párizsban készített tusrajza találó jellemzés a futurizmus vezéréről. A futu­rista mozgalom és a magyar aktivisták egymás iránti kölcsönös érdeklődésének másik érdekes képzőművészeti emléke Prampolini 1926-ben Bécsben Kassákról készített jellegzetes portréja, amely azonban sajnos csak fotómásolatban maradt ránk. A kiállításunkon szereplő könyv-, folyóirat-, katalógus- és kéziratanyag döntő többsége Tiszay Andor könyvtárából származik. Tiszay Andor 1926 januárjában Az Űjság című napilap munkatársa­ként Rómába utazott és személyesen találkozott a futurista mozgalom több vezető személyiségé­vel, többek között Marinettivei, Prampolinivel és Bragagliával. Tapasztalatairól beszámolt a magyarországi olvasóknak. Útja során összegyűjtötte és magával hozta a mozgalom föllelhető kiadványait. Ez a futurizmus törekvéseit, sokoldalú munkásságát és tanulságos történeti útját jól érzékeltető, páratlanul értékes anyag 1980-ban vásárlás révén a Kassák Emlékmúzeum és Archí­vum gyűjteményébe került, a Kassák Lajos hagyatékából származó futurista dokumentumok mellé. CSAPLÁR FERENC La maggior parte dei libri, periodici, cataloghi esposti proviene dalia biblioteca di Tiszay Andor. Tiszay, come corrispondente del quotidiano „II Giornale", ha viaggiato a Roma nel gennaio di 1926, ivi e andato a vedere le personalita piu significanti del movimento futurista; fra di loro Marinetti, Prampolini e Bragaglia. Dalle esperienze sue ha dato ampio cenno al pubblico ungherese. In occasione di viaggio raccoglieva le edizioni accessibili del futurismo. Questa collezione interessante e preziosa si trova dal 1980 nel Museo di Kassák. L' altra parte della materia esposta viene dall' eredita di Kassák Lajos. Der grösste Teil der ausgestellten Bücher, Zeitschriften, Kataloge und Handschriften stammen aus der Bücherei von Tiszay, Andor. Tiszay reiste im Januar 1926 als Mitarbeiter der Budapester Zeitung Az Újság nach Rom, und besuchte die bedeutendsten Persönlichkeiten der futuristischen Bewegung, unter anderen Marinetti, Prampolini und Bragaglia. Über seine Erfahrungen berichtete er dem ungarischen Publikum. Anlässlich seiner Reise erwarb er die zugänglichen Verlagswerke des Futurizmus. Dieses interessante und wertvolle Material befindet sich seit 1980 in dem Kassák Memorialmuseum und Archivum. Der andere Teil des Ausstellungsmaterials stammt aus dem Nachlass von Kassák, Lajos.

Next

/
Thumbnails
Contents