A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

20. századi magyar művészet Dévényi Iván gyűjteményéből

NAGY BALOGH JÁNOSTÓL KONDOR BÉLÁIG / DÉVÉNYI IVÁN FÖLJEGYZÉSEI GYŰJTEMÉNYÉRŐL Az akkori megyei hatalom éber és tettre kész, szellemileg módfelett alultáplált és ez okból is sértődött képviselői 1967 kora nyarán eltérő módon, de egyazon eréllyel eltávolították a tanári katedráról előbb e sorok íróját, majd 2-3 hét múlva Dévényi Ivánt. Hazug indoklásaik ismertek, a valóságos okok mindmáig kiderítetlenül ismeretlenek. Dévényit „irodalmi munkássága" miatt kérték fel nyomatékosan azonnali távozásra, jelezve egyben, ha nem így tenne, vele is végigjáratják azt a vesszőfutást, amire engem kényszerítettek előbb: különféle légből kapott és mondvacsinált vádaskodással szorítják őt is a sokféle megyei fórumok megszégyenítő és idegtépő ítélőszékei elé. Dévényi azonmód aláírta kikényszerített lemondását, magam pedig folytattam a mind reménytelenebb szélmalomharcot, amelynek végeredménye egyre nyilvánvalóbb lett, majd jócskán nehezítette az ismételt elhelyezkedést. Számára másfél, számomra két esztendeig tartott a reménytelenül kizáratásos „állóháború". Majd őt gyors megbocsátást színlelőn és gyaníthatóan kapcsolatunk megrontásában is reménykedve helyezték vissza az én üres tanári helyemre előbb. Sötét és sanda reményük - közben a néhány más, megtöretésünket célzó manipuláció - nem hozott sikert. Mintegy anyagi kényszerből is folytattuk tovább „irodalmi munkásságunkat" az így nyert számkivetés első heteinek bénult és hűdéses állapotai után. A szerkesztőségek és a jóbarátok biztató és megtisztelő segítőkészsége erőt adott, mögöttünk a család. A „dolgozatírás" a korábbi szórakoztató játszadozásból napi penzummá lényegült, az anyagiakkal bár aligha menthetett fel a „havi fizetéses állás" kényszere alól. Iván könyvtári dolgozó lett, én az „uralkodó osztály" tagja: figuráns, majd főfiguráns. Később csatornaőr, végül főcsatornaőrként fejeztem be osztályharcos pályám az 1969-es tanév legelején. Közben gyors emelkedésemmel nagyszerű lehetőséget nyújtottam Bálint Endrének akár a levélcímzésekben is megmutatkozó tréfás csodálatára, biztatásaira. Nekikeseredett voltam akkor nagyon, de ma már úgy látom, ez a két szabad év pályám eddigi legszebb időszaka volt. A kitaszítóknak és a befogadóknak egyaránt hálás vagyok. A különféle forrásokból érkező segítő szándékok egyike Németh Lajos barátunk gyakori ajánlata volt. Hogy pénzt utalhasson ki számunkra, a Művészettörténeti Dokumentációs Központ vezetőjeként sokféle aprómunkákkal bízott meg mindkettőnket. Sokat segítettek apró, de pontosan érkező honoráriumai. Az egyik hozzám érkezett felkérése az Adattár számára Dévényi magángyűjteményének „feldolgozására" szólt. Kérésemre és kérdéseimre Iván maga írta meg akkori gyűjteményének történetét. Pontos és szakszerű jegyzéket készített segítségemmel a gyűjtemény darabjairól. Akkori bevezetőm és kérdéseim feleslegesnek tűnnek ma már, a következő tíz évben a gyűjtemény sokban gyarapodott. Szívesen adom az érdeklődők kezébe mégis a gyűjtemény első másfél évtizedének leghitelesebb históriáját. Figyelmeztetve egyben a történet megírásának dátumára is - 1967. november 1. -, szomorúan említve, hogy a képtár bővítésére és ízlése továbbfejlesztésére Ivánnak utóbb egyetlen évtized adatott. Az itt olvasható szöveg tehát afféle „első fejezet". BODRI FERENC A kis gyűjtemény kialakulása 1951-52 körül kezdődött. Ekkor vásároltam 3 Koszta József-festményt Wertheimertől, aki nem azonos a Gresham-kör egykori mecénásával. Más helyről egy negyedik Koszta-képet és Fényes Adolf egy fiatalkori képét, amely ülő parasztlányt ábrázol. Ezek a képek ma Édesapámnál vannak Cegléden, egy Tornyai János-képpel, több Benedek Jenő-festménnyel és két Vaszary János-képpel együtt. Koszta, Fényes, Tornyai festészetétől ízlésem az évek során eltávolodott, bár szeretettel őrzöm képeiket. Később a Gresham-csoport festőitől szereztem néhány alkotást. Fruchter Lajos - akit jól ismertem, s akinek remek gyűjteményét sok alkalommal néztem meg elvitt Bernáth Aurélhoz. Tőle vásároltam egy újabb munkáját (ablakon kinéző női figura háttérben a balatoni hegyekkel) és egy régebbi, 1932 körüli kis aktját, amely a remek Vénusszal rokon. Bernáthtól később - aukciókon - még két képet vásároltam, egy karosszékben ülő önarcképet és egy nagyméretű, 1937-ben festett családi csoportképet. Ezen az eléggé sötét koloritú képen a művész és felesége egymás mellett állanak, a mester karján tartja kisleánykáját. Szilágyi Sándortól két Szönyi István-képet vettem, egy nagyméretűt (zebegényi enteriőr a művész feleségével) és a Krumplikapáló asszonyok című nagy kép egyik friss, apró temperavázlatát. Ez utóbbi kitűnő munka - a másik konvencionálisabb, érdektelenebb. 9 36 40