A Kassák Múzeum kiállítási katalógusai, kisebb kiadványai

20. századi magyar alternatív műhelyiskolák

épített, a színek tudományos harmónia- és kontrasztelmélete mellett fontos szerepet szánt az empirikus, optikai tapasztalatnak, a gyakorlati alkalmazásnak. A tanítási módszerhez tartozott az elvégzett munka közös értékelése, kritikája. A feladatok felölelték a korabeli tervezőgrafika teljes arzenálját: a plakátot, a prospektust, a reklámlapot, az újsághirdetést, a levélpapír-, névjegy-, üdvözlőkártya-tervezést, a könyv- és folyóiratcímlapot, a gyermekkönyvet, az emblémát és a csomagolást. Az iskola életében fontos szerepet játszottak a közös kiállítások, melyeket jó kritikák követtek. Az Atelier művészeti tervező és műhelyiskola (1931-1948) Az Atelier 1931-től 1939-ig a Személynök (ma Balassi) utca 911-ben működött. A tanulmányi idő az építő-, iparművész, valamint grafika szakon 3 év, a divat, kerámia és textil szakon 2 év volt. A tanulás előkészítő évvel kezdődött, majd következett a szakév és végül a mesteriskola. A jelentkezés feltétele a 16. életév betöltése, legalább 4 középiskolai osztály elvégzése volt. Az iskola végbizonyítványt, megfelelő teljesítmény esetén oklevelet adott. Az Ateliert Orbán Dezső festőművész alapította, ő volt az igazgató, és művészettörténetet, művészetelméletet tanított, valamint alakrajzot és alapvető technikai ismereteket. 1939-ben Beron Gyula vette át szerepét, az iskola ekkortól 1948ig az ő műtermében, a Tátra utcában működött. Kozma Lajos, a lakásművészeti osztály vezetője belsőépítészetet és bútortervezést tanított, Fábry Pál bútortervezést és asztalosszerkezettant. A textilosztály vezetője, Lesznai Anna általánosabb esztétikai, művészettörténeti kontextusba helyezve tárgyalta az iparművész tervező tevékenységét. A tervezőgrafika oktatását Végh Gusztáv, a tipográfiát Kner Albert indította el. Az Atelier tanárainak többsége a modern művészet eszközeit beolvasztó funkcionalizmus módszereit alkalmazta az oktatásban. Egy évig Gádor István, majd Kende Judit vezette a kerámiaműhelyt, rövid ideig tanított Gorka Géza, mintázásra Illés László oktatta a növendékeket. Az évzáró kiállításokat a Tamás Galériában vagy a tantermekben rendezték. Pap Gyula magániskolája és a nagymarosi Nagy Balogh János Népi Kollégium és Festőiskola Pap Gyulát ösztöne és sorsa a 20. században történelem- és művészettörténet-formáló helyekre és eseményekre vezérelte. 1920 és 23 között weimari tanuló- s egyben alkotóévei egybe estek a Bauhaus korai, kísérleti korszakával. Ebben az időben Walter Gropius igazgatósága alatt az intézmény nagy integráló művészpedagógusának Johannes Ittent tekintették. Itten tehetséges növendékeit bevonta a tanításba. így kapott lehetőséget Pap Gyula is a mester távollétében az előkészítő (Vorkurs) vezetésére három hónapig. Itten Pap Gyulát berlini iskolájába is meghívta tanárnak. Pap Gyula tehát nemzetközi szintű, reform irányultságú nevelői gyakorlattal tért haza 1934-ben. Az 1940-es évek elejéig többen is látogatták műtermét (például Kontraszty László, Gedő Ilka és Vincze Gergely). A második világháború befejezése után meginduló népi kollégiumi mozgalom alkalmat adott Pap Gyulának, hogy kísérletet tegyen a Bauhaus nevelési módszerének hazai bevezetésére. 1947. május 1-én nyitotta meg a festőiskolát és kollégiumot a tehetséges munkás- és parasztfiatalok részére. Az akkori magyar viszonyokra alkalmazta a Bauhaus nevelési módszerének az „egész ember" formálására irányuló tanítását. Művészetnevelői tevékenységében segítette néhány kiváló szakember is. így a berlini Bauhaus feloszlatása után ugyancsak hazatért Kállai Ernő járt ki előadást tartani; művészettörténetet tanított Pogány Ö. Gábor és Rabinovszky Máriusz. A tanulók általános ismereteinek bővítését a helyi középiskola tanárai végezték. 1948-ban a Nagy Balogh-gal kezdték meg a népi kollégiumok feloszlatását. A tehetségesebb és továbbtanulni kívánó növendékeket először a budapesti Derkovits és Dési Huber kollégiumokhoz csatolták, majd felvették őket a főiskolára. Ezek: Göbölyös Simon, Görög Rezső, Heiszler Lívia, Kiss János, Kiss Nagy András, Magony Ida, Mazsaroff Miklós, Nagy István és Vincze Gergely. A Munka-kör fotócsoportja mint műhelyiskola Kassák Lajos Munka-körének fotócsoportja „kvázi iskolaiként működött Budapesten 1930 nyarától 1932 tavaszáig. Nem volt hivatalos működési helye, nem voltak kinevezett tanárai, nem vezettek névsort „növendékeidről. Mégis hatékony képzési szervezet volt, ahol eredményes elméleti és gyakorlati ismeretnyújtás, nevelés folyt elsősorban Kassák és a filmkritikus-teoretikus Gró Lajos vezetésével. A fotócsoport munkájában résztvevők átlagosan 25 év körüli, állásban lévő emberek voltak. Előzetes iskolázottságuk heterogén volt. Mítosz, hogy a fotócsoport tagjai főként munkások lettek volna. A fotográfusok más művészeti területeken szerveződött csoportok tagjaival együtt alkották a Munka-kört. A mozgalom egészének „spiritus rectora" Kassák Lajos volt, akinek nevelői, személyiségformáló kisugárzása hozta létre és tartotta együtt az 50-60 fős szerveződést. Politikai-eszmei tekintetben a szellemiség az egész körben baloldali, főként szociáldemokrata jellegű volt. Fotográfiai formanyelvi téren a csoport munkája az akkor progresszív nemzetközi nyomvonalon haladt; érvényesültek benne a Bauhaus fényképezési gyakorlatának egyes elemei, az új tárgyias stílus jegyei. Politikai motiváció folytán a csoportban erőteljes volt a montázskészítés gyakorlata. A művészeti-politikai nevelés legfőbb módszere a vita volt. Fontos ismeretátadási-nevelési keretet jelentettek a szemináriumok, ahol elsősorban gazdaságés társadalomelméleti, politikai témák ismertetése, megbeszélése folyt. 1931 -ben kettő, 1932-ben egy fotókiállításra került sor. A harmadik tárlat anyagát bemutatták Bécsben és Pozsonyban is, valamint vidéken (Szolnokon) is közönség elé kívánták vinni. Az ott előkészített kiállítást azonban a helyi rendőrség a megnyitás előtt betiltotta (1932. ápr. 3.). A fotócsoport tagjai számára alapvető publikációs fórumot jelentett az 1928 őszétől kiadott Munka című folyóirat, a mindössze egy számot megélt Munka Kultúrstúdiója, s jelentek meg képeik külföldi, főként német és osztrák sajtóorgánumokban is. A csoporttagok munkáiból kiadtak egy fotókönyvet A mi életünkből címmel. A Munka-kör fotográfusainak tevékenysége a társadalom baloldali köreiben és az akkor korszerű - nem festői - fotográfia hívei között elismerést vívott ki; a jobboldalon elhallgatást, sőt olykor hatósági retorziót eredményezett. A Munka-körben keletkezett fotográfiák - a Gönci Sándor, Haár Ferenc, Lengyel Lajos, Tabák Lajos és mások által készített felvételek - egy része a szociális fényképezés területén a legjobb magyar fotótörténeti értékek részévé s időben is messze ható példává vált. A kutatást a Soros Alapítvány támogatásával Albertini Béla, Bakos Katalin, Bitó János, Haulisch Lenke, Kiss Éva, Kiss László, Kiss Zsuzsanna, Matits Ferenc, Porscht Frigyes, Révész Emese, Szűcs György végezte. A kutatást vezette és a kiállítást rendezte: Köves Szilvia. Munkáját a Magyar Iparművészeti Egyetem Tanárképző Tanszék Vizuális Nevelési Gyűjteménye megbízásából végezte. A kiállítási ismertetőt a 12 művészettörténész tanulmányának rövidített változata alapján Köves Szilvia szerkesztette. A tanulmányok teljes változatát a 2003 első negyedévében megjelentő katalógusban olvashatják az érdeklődők. A kiállítás megtekinthető a Vasarely Múzeumban 2002. november 20-ig, a Kassák Múzeumban 2003. január 5-ig. KASSAK MUZEUM • VASARELY MUZEUM • BUDAPEST • 2002 Felelős kiadó: Ratzky Rita © Köves Szilvia